Vilhelem Margareta: A pályaudvaron
A pályaudvaron

Mindig belőled indulok
s mindegyre megtérek feléd,
van-e, s ha van, ki rejti a
vonat sínek görbületét?

Hova mindig megérkezem,
ahova mozdony tudva von,
bús sínjeim mentén te vagy
egyetlen pályaudvarom.

S szádon, e nyitott peronon
már izgatottan vár a csókod
a peron bolthajtásait simítom
de fogak tartják: az oszlopot..

S hiába tűnsz mögöttem el,
midőn zihálok már, megint
elém kerülsz peron mentén
rejtelmes törvények szerint.

Elém kerülsz, de, jaj, mi lesz
ha egyszer majd fáj a gondolat!
tilosra állítod csillogó szemeddel
a vas foggal tartott szemaforodat.
5567
Mirage - 2019. augusztus 09. 01:32:58

Kedves Babu !

Fantasztikus vers a pélyaudvarrol ahol az képzelet túlszárnyalta
a látott képet.
Szeretettel olvastalak és gratulálok szép versedhez
Tibor

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.