Kenéz István: Kínlódásom története. - Elégedetlenség.

Kínlódásom története

Fellobbant szívünkben
Egy tiszta érzés
Nagy lángokkal égett
Harminc napon át.
Szerettünk, csókoltunk, öleltünk
És azt hittük hogy ez
Így tart még soká.

Azután jött egy őrült óra
Hogy mindent romba döntsön
Nem értettél meg
Nem értettelek meg
Hogyan is tovább?
De azt tudtuk mind a ketten
Hogy így nem éghetünk
A jövőnkben - soká.

A szerelem forrása
A szomjas szívnek
A Te szíved és az én szívem
Egymásba így tévedt.
Csak ittuk egymást
Beült közénk az értelem
De ha beszélgetni kezdtünk
Lassan helyet cserélt
Bennünk az értelem.

Harmincöt évből lerakódott benned
Bennem is sok-sok sérelem
Kialakult mindkettőnk szívében
Egy újabb vágy vagy a félelem
Megőrizni önmagunkat?
Odaadni másnak?
Megkapni amit vágyaink
Magányunkban kitaláltak.

Csendes kettős együttlétet
Beszélgetni órákon át
Sétálgatni kéz a kézben
Figyelve a boltok kirakatát.
Egy jó filmre moziba ülni
Kávét inni kis kocsmák kertjeiben
Szeretni ahogy még nem szerettek
Érezve szeretve lenni - idebenn.

Ám az érzések a normák az erkölcsi tartás
A féltés, féltékenység, hiúság
Becsvágy önsajnálat igény-vágy
Adok-kapok összecsaptak.
Elküldtél elmentem otthagytalak.
Hazudtam? kérdőre vontál,
És megkaptad azt is hogy
Csúnyán összeszidlak.

Azután pár nap távol
Életjel semmi - se kép se hang.
Gondolkodunk töprengünk
Nem alszunk várakozunk csak.
Aztán telefonhoz nyúlok - félszegen
Te felveszed és megkérdezed
Gúnyosan: most mi van? Édesem...

Találkozunk mert mindennek vége
Búcsúzzunk el szépen illedelmesen
A TV-ben film: "Volt egyszer egy vadnyugat"
Közöttünk volt egy izzó szerelem
Kasszát csinálunk mint a boltos
Megérte - nem? mérlegre rakjuk
Te hagytál el vagy - én mentem el?

Közben még szeretjük egymást
De már nem hiszünk
Se magunknak se másnak
Nem azt éljük hogy jó volt veled tegnap
Hanem hogy mit hozhat a holnap?
Hiányzik belőlünk a bizalom
A hit és egy kis önfeláldozás
Nincs türelem nyugalom alázat
Irgalom és semmi várakozás...

Nem mondhatom hogy nincs senkim
Mégis egymagamban élek
Hiába mondom hogy szeretlek
Te már ezt nem érzed.

Pedig hozzád tartozom csak!
De nem csiszolt még össze semmi
Miért nem hagyod hogy megtanuljam
Hogy tudjak mindig Veled lenni?

Ha szeretsz ne keresd bennem
Ami tőled végleg elvihet.
Ne kérdezd hogy meddig
Tart még - és én miért szerettelek?

/Frissen, nehezen elvált két ember, új kapcsolatának
nehézségei.../

1985.


Elégedetlenség

Én már tiszta vizű forrás vagyok
Lassan csobogok lefelé csendesen
Az én "géniuszom" nem ragyoghat sehol
De úgy érzem itt él a szívemben - velem.

Nem voltam semmi,
csak egy szürke hivatalnok
De az eszem messze vitt, határokon át.
Nem láthattam meg életemben,
Csak a képzelet szárnyán
Vágyott tengeremet
A felső Adriát.

Trieszt kikötőjét,
A hozzá levezető lépcsőfokokat
Egy, az öbölhöz símuló kis bárkát
És Abbáziát,
A móló lábaihoz csapódó -
Sós víz illatát,
És az ott lenyugvó est,
késő alkonyi napfény
Tengerbe fürdő - hulló aranyát.

Kissé fáj, hogy annyi álmom
Semmivé lett.
Mi kárpótolhatna
ma már ezért -, ?
De minden vágy
Nem férhet be egyetlen életünkbe
Ez is lemondás
Örök veszteség.

Nem panaszul mondom, hogy
Emlékeimből ez is kimaradt,
Ám mégis láthattam a tengert
Gibraltárnál, Jezolónál
És Capri szigete, Nápoly alatt.

Álltam a tengerben
És csodálva néztem
A láthatatlan messzeségű
Horizont határt,
Ahol a víz az éggel találkozott
Ahol majd egyszer én is fogok,
A földtől, az égig menő -
Végső utam során.

Testemből csak hamvaim
Maradnak itt,
A sárga, őszi, hulló levelek
Avarja alatt,
Amelyek tavaszra "végleg"
Eltűnnek majd, hogy
Táplálhassák, az újra éledő
Beszökő tavaszt..

Budapest, 2008. jan. 15.

Kenéz István
5655
jocker - 2017. július 02. 10:34:14

- keni -kérlek, nem semmi a két műved!
AZ első maga a vívódás! Ilyet én is átéletm, így írásodat, "szenvedve" olvastam. Jó lett, nagyon kifejező is!
A második is nagyon tetszik és én is az első verszakát emelném ki. Sokunk lelkében ez található!
Egy szó mint száz, jó, hogy idekeveredtem, köszönve a dupla élményt, főhajtással: gratulálok.
Üdv/Feri

298
keni - 2008. szeptember 12. 21:09:42

Köszönöm, hozzászólásaitokat és azokat is köszöntök, akik még olvasták verseimet.
keni

230
Torma Zsuzsanna - 2008. augusztus 25. 14:15:57

Kedves Kenéz István!
Az első versed az elválás viszontagságait láttatja az olvasóval. Először még olyan "se veled, se nélküled" a hangulat, aztán inkább "nélküled". A másodikban fájdalmasan írsz arról, hogy mennyi álmod nem vált valóra. Én vígasztallak most, hogy nem vagy egyedül!!!
Teljesen azonosulni tudok a második versed első versszakában leírtakkal!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.