Kristófné Vidók Margit: Halhatatlanok
Halhatatlanok

Hajlongó hófehér szirmokon
eső csordogál, bánat zihál
elfelejtett régi sírokon,
és borzong a nyugtalan világ,
csöndjébe csüggedt fájdalom váj.
Lángokban lobogó emlékek
kis kincsei a múló létnek,
emlékszel? - Bennem, mint végtelen
film pereg újra a pillanat,
ölelnélek, hol vagy?... Kérdezem.
Árnyak osonnak a sírkertben,
hozzájuk szólok - Te, Te vagy az?
Szél lebbent fátyolt, nincs felelet,
borostyán simul rád - megágyaz,
betakarnak hulló levelek.
Kérlek, adj fényt hosszú utamon,
reményt adj! - Nyugtasd meg lelkemet,
legyél te a szelíd fuvallat,
bús magányban gyógyír sebemen,
ködvilágban a fényzuhatag.
Emlékekből koszorút fonok,
halhatatlan gyöngy benne a perc,
szenvedő gyászom egyre csorog,
újra él most minden másodperc,
miközben ezernyi láng lobog.

2019.10.29.
5535
Metta - 2019. november 07. 12:46:31


Drága Rita,Magdi és Kitti!
Hálásan köszönöm az olvasást,köszönöm a kedves szavakat!
Szeretettel ölellek benneteket!
Margit


5396
Kitti - 2019. november 06. 11:05:46

Átcsodáltam e végtelen szomorú verset. Nagyon szép metaforáid, élő képeid lenyűgöztek.Rose

6191
Magdolna43 - 2019. november 05. 17:37:34

Kedves Margit,
Tetszessel olvastam nagyon szép versedet. Ahogy múlik az idő,
egyre több en vannak szeretteink közül odaát.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

6542
ritatothne - 2019. november 05. 11:22:03

Kedves Margit!

Végtelenül szomorú, mégis gyönyörűséges írásod megrendülten olvastam. Bizony, eljön az a kor, amikor mindannyiunknak vannak halottai.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.