Szél Melitta Patrícia: La Bete du Gévaudan
La Bete du Gévaudan

Csend honol most e tájon,
Fagy lakoz itt minden ágon,
Madár nem szól, mert rég elköltözött,
Fenevad járkál a házak között.

Ében bundája, s pofája véres,
Szeme hatalmas, s színe olyan kénes,
Négy lábon fut, rohan szakadatlan,
S vonyítása mélyen az éjbe száll.

Egy élteti csak, a vágy, hogy öljön,
Hogy életeket darabokra törjön,
Nem érdekli, kivel végez,
De az éj még túl messze jár a véghez.

Csillogott a havon a Hold,
Dermesztő éjszaka volt,
A dombon pedig egy rémítő alak dalolt,
Hangszere nem más, mint egy fejsze volt.

Kezében hús, s rajta vér,
A szél az illatát szórja szerteszét,
Mígnem valahára végre,
E szag a szörnyhöz is elére.

Vérbe borult annak szeme,
De nem remegett meg a vadász keze,
Látva hogy a lény reá támad,
Előrelépett, mégpedig hármat.

Kezében lendült a balta,
De a szörny pont ezt akarta,
Megragadta annak nyelét,
S már célba is vette a vadász fejét.

Harcoltak, míg meg nem pirkadt,
De a szörny, sem a vadász nem tikkadt,
Tudta jól a vadász a nap a szörnyre halálos,
Küzdenie kell, hisz rajta múlik a város.

Belenézett a szörny szemébe,
S benne valami csillant,
Fene tudja mi, de eszébe gondolat villant,
Megölni nem tudja,de megjelölni dicső gondolat.

Megcsillant kezében a tőr,
Mely ezüst, csak nyele volt bőr,
S a kést,mely oly sok sebet szakíta,
A szörny arcát végighasíta.

Égette az ezüst a lényt,
S érzete szőrén már a fényt,
Most vagy soha, gondolta,
S a vadász karjából egy jókora darabot szakíta.

Menekült és futott
Hisz nem lehet most halott,
Rohant a pajtához, mely átkozott,
Hisz ez az a hely hol először átváltozott.

A vadász hazatért,
S mosta le magáról a sok vért,
Az ebéd már sült, főtt,
S ő egyre csak nézte a készítőt.

Háttal neki leánya állt,
Kiből gyönyörű,fekete hajú nő vált,
De még csak fel sem pillantott,
Mikor atyja kettőt dobbantott.

Leányom, szólt hát a vadász,
Reméltem üdvözölsz, mielőtt új dolgot találsz,
Látod atyád gyenge, sebe véres,
Jót tenne hát hű kezelésed.

Nem szólt semmit a leány,
Csönd honolt most a szobán,
Állt háttal,atyja nézte, egyre csak nézte,
S szólt, fordulj hát meg te leány végre.

Kicsúszott a leány kezéből a kés,
Gondolta itt jött el neki a vég,
Szép arcát könnyek csíkozták,
S ezzel rajta a mély sebet kínozták.

Sötét haj lebbent,
Sárga szem rebbent,
Kés fémes surrogása,
Egy leány utolsó suttogása,
Egy apa fojtott zokogása,
Majd fején egy puska durranása.
5396
Kitti - 2019. december 17. 21:02:48

A történet döbbenetes, érdekes, magával ragadó.
Sajnálom, hogy a címet nem értem. Pedig magyar vagyok...

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.