Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Szél Melitta Patrícia: La Bete du Gévaudan
La Bete du Gévaudan

Csend honol most e tájon,
Fagy lakoz itt minden ágon,
Madár nem szól, mert rég elköltözött,
Fenevad járkál a házak között.

Ében bundája, s pofája véres,
Szeme hatalmas, s színe olyan kénes,
Négy lábon fut, rohan szakadatlan,
S vonyítása mélyen az éjbe száll.

Egy élteti csak, a vágy, hogy öljön,
Hogy életeket darabokra törjön,
Nem érdekli, kivel végez,
De az éj még túl messze jár a véghez.

Csillogott a havon a Hold,
Dermesztő éjszaka volt,
A dombon pedig egy rémítő alak dalolt,
Hangszere nem más, mint egy fejsze volt.

Kezében hús, s rajta vér,
A szél az illatát szórja szerteszét,
Mígnem valahára végre,
E szag a szörnyhöz is elére.

Vérbe borult annak szeme,
De nem remegett meg a vadász keze,
Látva hogy a lény reá támad,
Előrelépett, mégpedig hármat.

Kezében lendült a balta,
De a szörny pont ezt akarta,
Megragadta annak nyelét,
S már célba is vette a vadász fejét.

Harcoltak, míg meg nem pirkadt,
De a szörny, sem a vadász nem tikkadt,
Tudta jól a vadász a nap a szörnyre halálos,
Küzdenie kell, hisz rajta múlik a város.

Belenézett a szörny szemébe,
S benne valami csillant,
Fene tudja mi, de eszébe gondolat villant,
Megölni nem tudja,de megjelölni dicső gondolat.

Megcsillant kezében a tőr,
Mely ezüst, csak nyele volt bőr,
S a kést,mely oly sok sebet szakíta,
A szörny arcát végighasíta.

Égette az ezüst a lényt,
S érzete szőrén már a fényt,
Most vagy soha, gondolta,
S a vadász karjából egy jókora darabot szakíta.

Menekült és futott
Hisz nem lehet most halott,
Rohant a pajtához, mely átkozott,
Hisz ez az a hely hol először átváltozott.

A vadász hazatért,
S mosta le magáról a sok vért,
Az ebéd már sült, főtt,
S ő egyre csak nézte a készítőt.

Háttal neki leánya állt,
Kiből gyönyörű,fekete hajú nő vált,
De még csak fel sem pillantott,
Mikor atyja kettőt dobbantott.

Leányom, szólt hát a vadász,
Reméltem üdvözölsz, mielőtt új dolgot találsz,
Látod atyád gyenge, sebe véres,
Jót tenne hát hű kezelésed.

Nem szólt semmit a leány,
Csönd honolt most a szobán,
Állt háttal,atyja nézte, egyre csak nézte,
S szólt, fordulj hát meg te leány végre.

Kicsúszott a leány kezéből a kés,
Gondolta itt jött el neki a vég,
Szép arcát könnyek csíkozták,
S ezzel rajta a mély sebet kínozták.

Sötét haj lebbent,
Sárga szem rebbent,
Kés fémes surrogása,
Egy leány utolsó suttogása,
Egy apa fojtott zokogása,
Majd fején egy puska durranása.
5396
Kitti - 2019. december 17. 21:02:48

A történet döbbenetes, érdekes, magával ragadó.
Sajnálom, hogy a címet nem értem. Pedig magyar vagyok...

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.