Hodos Éva: A búcsú
A búcsú

A kéz, mely bölcsőmet ringatta elengedett,
rögös utamon nem kísér már a szeretet.
Láttam, arcodon halvány mosolyod árnya ragyog,
néma társad lett az éj és fenn a csillagok.

Hosszú volt az élet és nehéz teher nyomta
vállaid, a sors bajjal roskadásig rakta.
Számolni sem tudtad már a veszteségeket,
eltűrted, mit rád csapásként mért az életed.

Isteni kegyelemért sírva fohászkodtál,
Nem kértél Te soha, de olyan sokat adtál.
Tenyeredbe szorítottad kopott kereszted,
Anyám! Áldjuk mi örökké, drága nevedet!
6452
Szaipne Kiss Maria - 2020. február 11. 13:24:59

Szomorú, szép versed átéreztem.
Szeretettel, együttérzéssel.Heart
M

6191
Magdolna43 - 2020. január 14. 20:03:16

Kedves Éva!
Nagyon szép a versed, szeretettel gratulálok,
Magdi

6643
szikra60 - 2020. január 14. 19:26:00

Kedves Marika, kedves Rita! Köszönöm, hogy itt voltatok! Szeretettel ÉvaIn Love

6542
ritatothne - 2020. január 14. 18:43:36

"Isteni kegyelemért sírva fohászkodtál,
Nem kértél Te soha, de olyan sokat adtál.
Tenyeredbe szorítottad kopott kereszted,
Anyám! Áldjuk mi örökké, drága nevedet!"

Nagyon szép!

Szeretettel: RitaRose

6142
BoldogCsisz - 2020. január 14. 16:08:01

Kedves Éva!
Szívszorító versedhez gratulálok! Az édesanyák bizony örökre hiányozni fognak!
Szeretettel: Marika

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.