Skapi Anni: Szomorú vallomás

Szomorú vallomás

Újra írni fogok, akkor is ha nem jó,
De az én lelkemnek ez most megnyugtató.
Árva lettem végleg, szüleim nem élnek,
De a Jó Istentől kegyelmet remélek
Az én sajgó szívem nem tud megnyugodni,
Úgy érzem, szeretet nem tud sugározni.
Oly nagy a bánatom, nem értheti senki,
De én megpróbálok megint talpra állni.
Kérem a szivárványt, hogy ragyogjon nékem,
Kérem a Jó istent, hogy szeressen engem,
Hiszen én, nagy buta, mindenkit szerettem.
Megbíztam családom minden emberében,
Aggódtam, sokat segítettem régen,
Ahogyan lehetett, mindig jót akartam,
De, hogy velem baj van, nem ezt tapasztaltam.
Szavamat, érzésem kiforgatják régen,
Úgy érzem, én vagyok most a terítéken.
Nem értékel senki, mert, nincs úgy pénzem,
Hogy mindig segítsek, épp elég megélnem.
Lehet, hogy ez a vers is csak nekem kellett,
El se olvassátok, tetszés nem is kellhet.

Skapi Anikó
277
farkas viola - 2011. március 18. 17:32:13

Anikó Drága!
Muszáj pát szót szólnom még egyszer: Jó, hogy leírtad a fájdalmaidat, már ez is segít, hidd el. KÉRÉSEM, azt a szót ne mondd ki, hogy DEPRESSZIÓ. Egyből úgy érzem, hogy eltalál engem is. Most nehéz az életed, de hidd el, JOBB LESZ! Minden elmúlik a jó is, a rossz is, muszáj kibírni mindent. Látod, nekem meg az a bajom, hogy egyedül vagyok, az unokáimat soha nem láthatom, nem is ismernek, /folytassam, nem is kellek/! igaz, már nem is lenne erőm hozzájuk. Te még csak 60 éves vagy? Fiatal nő! Én pedig már 16-tal több! Akarod, hogy tovább vigasztaljalak? Keress a versek között visszafelé, még sírhatsz is miattam! Na ugye, máris jobb. Csak írj, írj, és ne hűtlenkedj, jobbak vagyunk, mint a semmik.
Szeretettel gondolok Rád: Viola Pfft

2035
johann borsi - 2011. március 18. 16:17:24

hajrá...fényre fel Anikó

801
Skapi Anni - 2011. március 17. 22:03:15

Kedves Rozálka,Viola, Keni és Veronika!
Nagyon régen nem írtam verseket, a családom elvette a kedvemet mindenféle ilyen "felesleges és értelmetlen" feladattól, pedig ez nekem nagyon sokat jelentett. Édesapámat gondoztam több mint hat évig, édesanyám hamvai pedig velem voltak hét évig, a legtöbb időmet apuval töltöttem, és a kis unokámmal, aki július elsején született. Kimerültem, elfáradtam, depressziós lettem megint. Édesapám szilveszter délutánján szépen elaludt, de én azóta sem tudok megnyugodni. Az unokám gyönyörű nekem, csak már nagyon fárasztóak, hogy vigasztalás képpen, hétfőtől szombatig, hogy ne legyek egyedül, itt vannak nálam. Valószínű, én vagyok a hibás, de hatvan évesen nekem ez már sok, bármennyire is szeretem őket. Belefáradtam az állandó küszködésbe, az aggódásba, az egész szerencsétlen életembe. Nagyon örülök, hogy mégis erőt vettem magamon, és elkezdtem írni. Annyira jól esik gondolataitokat, együttérzéseteket olvasni, mint ha a szomjazó embernem egy- egy korty vizet adnának. Köszönöm, hogy nem felejtettetek el és Veronika, aki nem is ismersz, mégis írtál nekem.
Keni, rólad meg nem is beszélve. Nagyon aggódtam érted, ezt biztosan olvastad is az üzenőfalon, mert ha senki nem érdeklődött, én akkor is. Na, most megint kisírtam magam, de nem számít. Még erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy mindenkinek írjak, de remélem, ezt is megoldom.
Nagyon sok szeretettel gondolok Rátok! Súlyos depresszióban lézengő:
Anikó

298
keni - 2011. március 16. 20:01:18

Kedves Anikó !

Végtelenül örülök én is újra ittlétednek.
Ne hidd egy percig se, hogy Téged nem értenek meg. Értsd viszont meg, hogy mi önmagunknak írunk, egyszerűen azért, mert költők mi így sírunk.
Nem írhatunk sajnos mindenki kedvére, és felfogó képessége, ítéletéletére...

Te csak írj ezután is, és ne Te döntsd el már előre, hogy nem jó. Bízd reánk és mi megmondjuk. hogy mit, miért és hogyan tovább, mert itt senki sem költő óriás.
Itt közülünk senki sem ebből él, csak itt adjunk ki magunkból ami az életünkben kísért...

Ne bízd már alá annyira magad, hisz mint versedben olvasható ezernyi bajod, fájdalmad van.

Ne hidd, hogy csak veled történt meg, hogy már szinte mindenkiét elvesztette, de az élethez tartozó ennek az átélése is, és hidd el. hogy az élet még ettől megy tovább
- Mert 'mégis mozog a föld' - és soha meg nem áll !
Állj fel Te is és menj az úton végig, koldus szegényen vagy királyi gazdagon, mindegy hogyan, csak mindig reménykedve, és örökké álmodón.

Szeretettel !

- keni - / látod aki most is és mindig is ír Neked !/

277
farkas viola - 2011. március 16. 19:46:32

Kedves Anikó!
Örömmel látom, hogy itt vagy! A versed hangulata sem szomorít el, megértelek, Veled érzek, meglátod, a türelem és az idő segíteni fog. Ha körbe nézel, hídd el, nem vagy egyedül a gondjaiddal, csak hagyd, hogy segítsünk, bár mi vagyunk a legtávolabban, de lehet, hogy gondolatilag közel. Most Magaddal törődj, a Te egészséged a legfontosabb. Isten adnon Neked megnyugvást. Figyeld az ébredező Tavaszt és örülj a sok gyönyörűségnek.
Szeretettel: Viola Pfft

1209
angyalka - 2011. március 16. 18:45:32

Drága Anna!!!
Szeretettel és tiszta szívemből köszöntelek!!
Nagyon örülök, hogy végre megint itt vagy!!!Pfft
Bár nagyon lehangoló verset írtál, de a mondanivalója igen kemény, lemondó.
Tudod már arra amire utalsz versedben, hogy a szüleink mennyire hiányoznak nekünk, hisz nincs hová mennünk egy kis vigasztaló szóért, teljesen meg tudom érteni, mert már én is érzem..
A gyermekeink eltávolodásáért drága Anna hidd el nem mi vagyunk a hibásak, és én tudom hogy főként nem te!
A mai nehéz élet segít nekünk ebbe, és az egyre nagyobb szegénység.
És én olvasni fogom a verseidet hidd el, bármilyen szomorúak is lesznek azok.

Sok-sok szeretettel ölel:Rozálka

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.