Vigyázz rám Vigyázz rám akkor is, ha már nem leszel, ha messzeségbe, semmibe elveszel, gyere velem az élet tengerébe, emelj magadhoz a lágy fellegekbe. Légy kacagtató és hű őrangyalom, ragadd meg az elárult gyenge karom, értem földi áhítattal hadakozz, láthatatlan csókjaiddal rohamozz. Vigyázz rám akkor is, ha már nem leszel, ha messzeségbe, semmibe elveszel, az … Olvass tovább

Mosolygok a házfalakra a szakadterítős világomra költözőben a lélek, üres lett az élet. Vigyázz a napjaidra perceid, óráid szorosan tartsd a markodba, semmi se bíz a sorsra. Kondoros 2024 szeptember4. Oláh Péterné Jantyik Erzsébet

Szél süvít kint… Gyertya lobban benn, a fénytelen sarokban. Elfúl a szó, bánat lebben át sötétre vált lelkemben. Elment Zoltán. Milyen hamar… Ám a Művész mindent akar: alkot, játszik és vezényel, nem törődik a szívével. Kaposvárott ujja alatt zongorája dalra fakadt. Bartók-terem mágiája volt pálcája villanása. Fél világon ünnepeltek, fönn, az égben jó helyed lesz: … Olvass tovább

Most leszek nemsoká negyven. De két karom közt nem lehetett még az Egy-Kedves boldog, dédelgető Mindenség-érzés vont volna bűvös varázshatalmába s kértem fohászként a dacoló, büszke Angyalt: Vigyázzon reám, amíg csak élek! Halhatatlannak hitt szerelmünket, akárcsak a hűség megingathatatlan megidézését, metaforikus kapcsolat-láncot szándékosan elriasztotta e mostani szándékosan anyagi sikerességekben fertőzött groteszk Kor. Megtűrni – már … Olvass tovább

Vannak az életben múló szeszélyek, melyek hibás döntéseket hoznak. Rájössz a lelked mélyén, ahonnan elmentél, ott volt az otthonod, ott voltál boldog, és oda vágysz vissza.

M. Laurens BÁRSONY SZALAG A környékbeli apró játszótéren, Egy jótét lélek, minden télen, Magokat szór a frissen esett hóra, S csendben eltűnik virradóra. A sok kis apró madárka úgy örül, Csipogva szálnak le a fákról, lelkesül. És kapkodják a sok-sok magot, Csip-csiripp, csip-csiripp: elfogyott. A minap, ahogyan ott néztem őket, A tolongó, ugráló, apró dőzsölőket, … Olvass tovább

E mérhetetlen ősi ingoványon utat keresve, tétován megyünk, maradt csupán a sár itatta lábnyom, de lassan ím, alakja vesztve tűnt. Miként sötét mocsárba tér a lélek, megüdvözülni nem fogunk mi már, a bűneink velünk a mélybe térnek, s feloldja mind a névtelen halál. Hiszen nevünk se lesz keresztre írva, letörli azt a végtelen közöny, a … Olvass tovább

Az ember gondolkodunk teremtünk gépeket határtalan a képzelet mert isteni az elménk üzekedünk akár a szarvasok mindünkben állati szív dobog ránk is vár majd a nem-lét Ha szeretnek ha szeretnek, megszépül az élet ha szeretnek, szépnek látnak téged ha szeretnek, minden csupa mosoly ha szeretnek, békét lelsz valahol ha te szeretsz, megszépül az élet ha … Olvass tovább

Csillagparázs A Hajléktalanok világnapjára Szívükön a könny a közöny és a rozsda szégyellve ha rájuk az átkomat szórnám árnyékként a lábnyomaikat taposva az irdatlan isten virradó tarlóján. A találkozásokra emlékezve mindre szánva rá magam versírásból pár újra a fekete levest fel velük hörpintve bele a fényes csizmák fényébe bámulva. Akik előtt álarcom bátran letépem rajzolva … Olvass tovább

megalkotom magam megalkotom magam – a nyitott feladatnak de a tudományban elvérzek nem mentenek meg a szavak sem a megfogalmazható rezgések és ha rád néz döbbenten az értelem a vereség fakultan szárnyal mégis felügyel a félelem fogytán vigaszban jóslatával megalkotom magam – a kóbor szavaknak előhívja arcát éjszaka a kép sokszor néven szólítanak – ami … Olvass tovább

Márkus Katalin Én már láttam álmomban a jövőt, amikor nem lesznek gyűlölködők, békében élhet majd minden ember, férfiak kezében sem lesz fegyver. Nem lesz majd bűnözés, sem áldozat, lelkekben nem ég örök kárhozat, nyitott ablakból ének hangja száll, melyre válaszol a dalos madár. Gyermekek a réten szaladgálnak, körülöttük tarka lepkék szállnak, virágkoszorút kötnek, szalagot, mindenki … Olvass tovább

A magány életei I. egy megállt ingaóra szürkésbarna legendája a nappali falán sápadt fények játékával késő délután halott csókok árnyai kóborolnak mindig kéretlen feltámadás egy Nő távollétére aki rég nincs már csak a vitorláspók sző lassan hálót az íróasztal s a szobaablak alatti fal közé melyben fönnakadtak kimondatlan bókjaim s be lett fonva valami idegen … Olvass tovább

Volt Minden tegnap új. Benne a volt több Mint akármilyen lesz. Borzongat a szembesülés. A ma következmény. Megkapod, amit tegnap akartál. Szöget, az utolsót. Találkozást. Könnyeket. A vonatjegyet, ami Csak oda szól. A búcsúzást és Az érkezést.

Nyártól perzselt kiszikkadt földek Fulladoznak, hullnak a könnyek Felhők bánatától, most nyögnek. Vadul tombol az ár, kíméletlen Zúdul, ömlik hegyekből féktelen. Lapos völgy, és sík vidék védtelen. Megduzzadt folyók rekordokat döntnek, Viharos széllökések fákat törnek, Pusztító vésztől élők menekülnek. Ősznek nyitánya haragosan érkezett, Erejét büszkén fitogtatva kérkedett. Menetrendjét felrúgta- ezzel vétkezett!? A természet pusztítása embert … Olvass tovább

A poéta viszi magával az árnyékát… (sedoka duó, 2+2 katauta) Mindig jelen vagy, Életemben árnyék vagy. Igy mindig is velem vagy! Mozdulsz, mint érzés, Föltolulsz bennem… érzés. Hathatós, mint egy végzés… ** Fényes lúdtollad, Örök árnyék írónak! Gondolatömlenyt… írni. Rabszolga-írnok Vagy… ősi betűvető! Magad írod sorsodat! * (3 soros-zárttükrös leoninusban) Burjánzó gallyak hevülnek szégyenlős estében… … Olvass tovább

Bizony, az ember néha elmereng, hová jutott, s merre megy… hallgatja a távolodó neszeket, messziről egy halkuló vonatfütty integet. szürke falu ház falából mely fehér volt egykoron, tömzsi ablak sárga fénye hívogat, szemed előtt játszik kuszán kavargó színes csíkokat, a barna alkonyon. gúnyos kacajjal hívogat. koppannak a zsaluk ütemre, ha lenge szellő lengedez velük játszadozva, … Olvass tovább