Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kozák Gabriella: 1. Interju: BAKOS JÓZSEF
1. Szeretettel köszöntelek a Sétapálca riportsorozatban. Kérlek, mutatkozz be pár szóval. Hogy hívnak, hol laksz?

Bakos József vagyok, 44 éves. Kecskeméten születtem, de 1988 óta Székesfehérváron élek családommal.

2. Mióta foglalkozol az írással, és mi késztettet rá, hogy hosszútávon tollat ragadj a kezedbe?

Tizenévesen írtam néhány gyengécske verset, történetet, majd hosszú évtizedekig egyáltalán nem foglalkoztam írással, egészen 2008-ig, amikor főiskolára jelentkeztem és csoporttársaim között is voltak, akik írogattak. Jelentkeztünk egy internetes újság pályázatára. Hármunkat felvettek. Köztük engem is. Újra írni kezdtem és kíváncsivá váltam. Érdekelt az, hogy mások hogyan látják a világot, hogyan írnak? Ezért létrehoztuk a Holnap Magazint, hogy megismerjünk másokat is, akik köztünk élnek és írnak. Nagyon jó döntés volt. Több mint 4 éve rendszeresen írok, novellákat, verseket, cikkeket, de van két megkezdett regényem – 2 éve írom őket – és egy mesekönyv is félkész állapotban várja a folytatást. Van véleményem a világról, nyitott szemmel járok a hétköznapjaimban is és ezt megpróbálom történetekbe, verssorokba önteni. Hiszek a pozitív gondolatokban és írásaimmal azt próbálom mindenkiben erősíteni, hogy nincsen előre megírt sorsunk. Csak mi alakítjuk, amihez a legfontosabb az, hogy higgyünk önmagunkban és merjünk nagyokat álmodni, amit kis lépésekkel, de határozott célirányos élettel el is érhetünk. Sajnos sokan élnek körülöttünk úgy, hogy nincsenek céljaik az életben és egy-egy rossz periódusban nem képesek talpra állni, pedig fel kell állni és menni tovább! Ezt a pozitív hozzáállást szeretném tudatosítani az írásaimmal is.

3 A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?

Én inkább novellákat írok, bár elkövettem néhány verset is. Van, amikor versben próbálom kifejezni a gondolataimat, több-kevesebb sikerrel.

4. A civil életben mivel foglalkozol? Kérlek, meséld el pár szóban, mondatban, persze csak azt, ami publikus.

Cukrászként végeztem 1985-ben a Kecskeméti szakmunkásképző iskolában, és főállásban a mai napig a szakmámban dolgozom, jelenleg a Székesfehérvári Győri keksz gyárban. Mellette vezetem a Holnap Magazint és azért dolgozom, hogy ez legyen a főállásom. Felnőtt fejjel leérettségiztem és ebben az évben diplomáztam Szabad bölcsész tagozaton, Média-kommunikáció szakon.

5. Mi jut eszedbe, ha azt a nevet hallod, hogy Libricz Maja?

Maját 2009 óta ismerem, úgy emlékszem akkor csatlakozott a magazin alkotóihoz. Többször találkoztunk személyesen is. Jó humorú, vidám természetű. Egyedi stílusban ír és egyre jobban. Sajnos mostanában keveset olvashatunk írásaiból.

6. Ki, vagy kik a kedvenc íróid, költőid, a profi, illetve az amatőr irodalomban?

Az irodalomban és filmben is „mindenevő” vagyok. Szeretem az elgondolkodtató, komoly történeteket, a vidám írásokat, de a sci-fit és a horrort is. Én magam is igyekszem mindegyik műfajt kipróbálni. Így a kedvenceim közé tartozik, a teljesség igénye nélkül: Szilvási Lajos, Vámos Miklós, Rejtő Jenő, de pl.: Stephen King és Ray Bradbury, vagy Isaac Asimov is. A költők közül Ady Endre, Dsida Jenő. Az „amatőr” alkotók között is nagyon sok tehetséggel találkoztam az elmúlt években. Közel 1000 író és költő alkotásai olvashatóak a Holnap Magazin oldalán. Hosszú lenne a lista, ha minden kedvencemet felsorolnám, és nem szeretnék senkit kihagyni.

7. Meséld el, hogy dolgozol egy írásodon. Miként születik meg egy történet ötlete, és hogyan lesz belőle teljes sztori?

A történeteim általában egy-egy hétköznapi pillanat ihleti. Pl.: a Szilveszteri sztori írásomat egy jégbe fagyott sörös doboz, amibe az utcán belerúgtam, de nem mozdult. Aki ismeri a történetet, tudja, hogy mi kerekedett ki ebből. Aki még nem, annak ajánlom a figyelmébe. Legtöbbször egy ültő helyemben megírok egy novellát. Ha abbahagyom, és később folytatom, már nem biztos, hogy ugyanabban a hangulatban, stílusban tudom folytatni. Verseknél egy-egy szó, vagy sor jut eszembe. Hogy honnan jön, nem tudom. Talán tényleg léteznek azok a láthatatlan múzsák? Utána leülök, leírom a verssort és formálódni kezdenek a sorok és összeáll a vers. Én azok közé tartozom, akik később még csiszolgatják az írásokat, hogy ne legyen benne lehetőleg szóismétlés, helyesírási hiba, zavaros, magyartalan mondat. A regényekkel lassan haladok, sokkal összetettebb egy regény megírása. Remélem, egyszer befejezem őket.

8. Hogyan találtál rá a Holnap Magazin oldalára?

A Holnap Magazin oldal ötletére találtam rá és örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni róla. Voltak, akik nem támogattak, sőt meg voltak győződve róla, hogy butaság, felesleges. Az élet engem és azokat igazolta, akik mellém álltak. Köszönöm mindenkinek!

9. A közel, s távol jövőre nézve mik a terveid, milyen ötletekkel szeretnéd még meglepni olvasóidat?

Szeretnék többet írni, mert kevés időm marad az írásra. Ötletem, történetvázlataim vannak, csak meg kellene mindet írni. Egy novellás kötetem már megjelent 2012-ben, Élet morzsák címmel, ami 28 novellát tartalmaz 140 oldalon. Terveim szerint még ebben az évben elkészül közös verses-prózás kötetünk Deák Mercédes-sel. Az én kötetrészem címe: Lábnyom a szélben. És persze szeretném a regényeket és a mesekönyvet is befejezni. Készül második novellás kötetem is, hiszen, ha lassan is, de születnek új novellák, és amikor időm engedi, írok folyamatosan.
Távolabbi legnagyobb tervem – ami reményeim szerint egyre közelebb kerül a valósághoz –egy saját Holnap Magazin könyvesbolt és – talán nagyképűen hangzik – kicsi kulturális központ létrehozása Székesfehérváron, ahol a magazinon publikáló szerzők kötetét fogjuk árusítani, a közös kötetekkel együtt. Emellett egy-egy kávé mellett olvasgathatnak a betérő érdeklődők, valamint író-olvasótalálkozók, zenei rendezvények várnak itt mindenkit. Merjünk nagyokat álmodni! Ez a mottóm.
Emellett abban is bízom, hogy sikeres lesz a fiataloknak kiírt pályázat és a rendezvénysorozat, amivel az a célunk, hogy megismertessük, tudatosítsuk a fiatalokkal, hogy az irodalom fontos eleme az életünknek. Az írók, költők nem haltak ki akkor, amikor az irodalom könyvek megírását befejezték. Ma is születnek jó írások, írók, költők, csak elfelejtik frissíteni a könyveket. Ne akkor ismerjük meg az írókat és a költőket, amikor már nem élnek. Beszélgessünk velük arról, hogy mit szeretnének tudatni, továbbadni az írásaikkal.
Az „Így írunk mi” kötetsorozat is ezt tűzte ki célul. Minél több alkotót bemutatni a ma olvasójának, és megörökíteni a jövőnek. Köztünk vannak azok, akik ismertté válnak ma, holnap, vagy az utókor idejében. Fedezzük fel őket minél előbb, hogy kezet foghassunk velük, ne csak találgassuk mit éreztek, hogyan éltek?
A Holnap Magazin ebben az évben is sok új fejlesztést hajtott végre és folytatjuk jövőre is.
Az Új fejlesztésekről, Év végi pályázatainkról, Nyereményakcióinkról, a Támogatói alap létrehozásáról részletes összefoglalónkat itt olvashatjátok:
Új fejlesztésekről - PÁLYÁZATOKRÓL - Nyereményakciókról részletesen!

10. A Sétapálca riportsorozat következő részében mely Holnap Magazinos tagról szeretnél olvasni?

Mindegyik szerzőt szívesen megismerném riportban és személyesen is. Nehéz választani, és remélem senki nem fog megharagudni, aki nem a saját nevét olvassa itt. Ismerjük meg Leo Leonardovicsot. Ez a teljes írói álneve, itt a magazinon Leonardovics, aki néha csípősen ír véleményt, kritikát, de soha sem bántó szándékkal.

Köszönöm szépen önzetlen, segítőkész válaszaidat, és sok sikert, eredményes munkát kívánok a jövőben.

Tovább Bakos József írásaihoz

Kozák Gabriella (Bella G. Cunami)
1412
Bella G Cunami - 2012. október 29. 19:36:06

Kedves Etel és Éva!
Köszönöm, hogy olvastátok a riportot és elnyerte tetszéseteket!
Szeretettel:
Gabi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2012. október 29. 15:37:46

Kedves Etel és Éva!
Örülök, hogy olvastátok a velem készített interjút. Ajánlom mindenki figyelmébe a többi interjút is, ahol sok új információt tudhatunk meg mindenkiről, őszintén, néha szókimondóan, de nem bántó szándékkal.
Józsi

1748
Ligeti Eva - 2012. október 26. 22:54:20

Jó ötletnek tartom, hogy riport formájában lettél bemutatva. Örömmel olvastam ezt a színes bemutatkozást, a terveket. További sikereket! Éva

3313
paltetel - 2012. október 25. 22:26:23

Kedves Józsi és Bella G.C.!
Nagyon jó ötletnek tartom a kezdeményezést a Sétapálca sorozatot. Ez is közelebb visz egymáshoz.
Megismerhetjük egymás gondját, örömét,szakmai kérdéseit, terveit. Más embert látunk magunk előtt írásaiban.
Gratulálok, sok sikert munkátokhoz!
őszinte szeretettel, Etel

2
Jozsi-foszerkeszto - 2012. október 25. 15:52:42

Kedves Magdi!
Köszönöm, hogy olvastad az első riportot.
Szeretném, ha még többet tudnánk nektek is segíteni.
Szeretettel
Józsi

1403
titanil - 2012. október 25. 13:32:49

Kedves Józsi és Bella G Cunami!
Örülök, hogy elindult a Sétapálca sorozat, így többet megtudhatunk a szerzők életéről, gondolatairól.
Józsi! A tagtalálkozón megismert szerény ember mögött egy álmainak megvalósításáért harcoló egyén bújik meg.
Kívánom, hogy további álmod is teljesüljön!
Mindkettőtöknek gratulálok a riporthoz!
Szeretettel: Magdi

2
Jozsi-foszerkeszto - 2012. október 23. 16:15:23

Kedves Zsófia, Viola, Róza, Edwin, Lili, Gyöngyi Veronika! Köszönöm, hogy olvastátok a riportsorozat első interjúját velem. Gabinak köszönöm, hogy elindította ezt a sorozatot. Így jobban megismerhetjük egymást, a magazinon publikáló szerzőket. Olvassátok a következőket is.

Szeretettel és Üdvözlettel:
Józsi

1412
Bella G Cunami - 2012. október 23. 15:50:16

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a pozitív hozzászólásokat! Jó olvasást kívánok!
Szeretettel: Gabi

1119
tatos - 2012. október 22. 20:08:19

Kedves Gabika és Józsi.
Sok sikert, kitartást kívánok Nektek. Már nagyon vártam az indítást, és remélem, hogy sok-sok ilyen riport készül és mind közelebb visz minket egymáshoz, no és az olvasás és írás kellemes időtöltéséhez ami örömet okoz azoknak, akik itt vannak az oldalon.
Szeretettel Gyöngyi.

48
Edwin Chat - 2012. október 22. 19:24:48

Sziasztok!

Jó lesz ez a rovat. Itt megtudhatunk majd olyan dolgokat egymásról, melyekről egy HM találkozón nem beszélgetünk. Lehet hogy olyan lesz, mint a Dallas? Sose lesz vége. Így legyen. Várom a következő részt, és Gabinak kitartást, sok sikert kívánok a következő riportokhoz.

Üdv: Edwin.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.