Kandrács Róza: Újévi ajándék Istentől - Újévi babonák


Közreadja: Alexa Gyuláné

L: Zsolt 118. T: János 3,16 2011. január 2.
Immár negyedszer szólal meg köztünk az evangéliumok evangéliuma. A mai üzenet előtt idézzük fel az eddigieket. Adventi üzenetként arra csodálkozhattunk rá, hogy mit érhetünk e szócska alatt: ÚGY szerette Isten a világot. Milyen jó, hogy egészen más az Isten szeretete, mint amit mi várnánk tőle és igazán az a boldog, aki azt a Krisztust várja a karácsonyban, akiben nyilvánvalóvá lesz számunkra miért jobb, ha hagyjuk úgy szeretni magunkat Isten által, ahogy Ő jónak látja. Karácsony napján arra csodálkozhattunk rá, hol található meg az Isten, aki szereti a világot. Válaszként magunkkal vihettük az üzenetet, hogy abban a Jézusban, akiben testet öltött, akiben átalakult emberré és Aki által minket is át akar alakítani olyan emberekké, akiken keresztül árad az ő szeretete. Ez a szeretete pedig képes átalakítani azt a sok szennyet, ami a világból felénk árad és krisztusi szeretet illattá és tettekké formálni. Óév estéjén azt láthattunk, hogy miért szereti Isten a világot, amit teremtett és mi mindent kockáztatott és kockáztat ma is szeretete által a világ iránt. Az szabadság, amit szeretete biztosít magával hozta a bűn kockázatát és tényét éppúgy, mint a jövendő felélését a világ számára. Ám akik megpróbáljuk az Istentől jövő szeretettel szeretni a világot s benne minden teremtményt, sokat tehetünk azért, hogy a jövendőben, ami Isten kezében van, minél többen felismerjék az Ő szeretetének valóságát és éljenek általa. Ma, újesztendő első vasárnapján pedig
Arról szól köztünk az ige üzenete, hogy KIT akar adni ez új évben is ennek a világnak annak teremtője, a Mennyei Atya.
Ezekben a napokban folyamatosan boldog új évet kívánunk egymásnak. Akik közelebbről ismerjük egymást, még egész konkrét dolgokat is meg szoktunk nevezni. Tudjuk, hogy a másiknak mi a gondja, baja, szüksége, álma, célja, reménye és azt kívánjuk: adja meg neked az Isten, amire leginkább vágyakozol. Mert mi emberek azt gondoljuk, hogy minket és embertársainkat igazán az teszi boldoggá, ha teljesülnek céljaink, vágyaink, álmaink. Vagy már az is boldogság lehet – viszonyítási alap kérdése -, hogy ha nem történik velünk semmi rossz, szépen mennek a dolgok a maguk útján és nyugalomban, békességben egészségben élhetünk. Vajon gondoltunk-e arra, hogy ha így történt az elmúlt évben és így történne ebben az újban is, az kinek és minek köszönhető leginkább? A szerencsének, hogy minket elkerültek a szerencsétlenségek? Saját figyelmességünknek, rátermettségünknek, elővigyázatosságunknak? Netán annak, hogy voltak, vannak szeretteink, segítőink, tanácsadóink, akik a nehéz helyzetekben mellettünk álltak, figyelmeztettek és tanácsokkal láttak el? Igen, mindezek bizonnyal ott voltak mögöttünk és ott lesznek ez évben is, reménységünk szerint. Ám ha igazán alázattal tekintünk vissza és előre, akkor ez az alázat egy szóval válaszol erre a kérdésre: Krisztusnak. Mert Isten Őt, az egyszülött Fiát adta a világnak évről évre immár több mint kétezer éve és Őt adja most is, az emberiség számításai szerint elkezdett újesztendőben is.
Jézus „istenfiúsága” elsősorban nem leszármazást jelent olyan értelemben, ahogyan nálunk származik a fiú az apjától, hanem lényegi közösséget és azonosságot az Atyával. Ha ezt mondjuk valakire, hogy „ő már a halál fia”, akkor az nem azt jelenti, hogy az a valaki a haláltól származott, hanem lehet, hogy van még benne egy kis élet, de már az orvos is lemondott róla, és minden emberi számítás szerint csak azt lehet mondani, hogy rövidesen véget ér földi élete. Ha valakire azt mondjuk, hogy ő „szerencse fia”, akkor azt értjük leginkább, hogy pl. megnyerte a főnyereményt; vagy a véletlenek összejátszása miatt olyan váratlan előnyhöz jutott az életében, ami jelentősen jobbra fordította az életét. Legalábbis látszólag, mert nem biztos, hogy mindenki jól tud élni a nagy szerencséjével.
Aki Jézus szemébe nézett, aki az életét látta, és aki hallotta, hogy úgy tanít, mint „akinek hatalma van”, nem tudott többé Istenben kételkedni. Sok mindent megkérdeztek tőle, és sok mindent meg lehet tőle kérdezni, csak azt nem, ha Őt látja valaki: „van-e Isten?” és „szeret-e az Isten?” Nos, ebben az értelemben már most látjuk, hogy „kicsoda Jézus?” Jézus Krisztus, mint Isten Fia, az Istennel való lényegi közösség és azonosság megszemélyesítője. Jézus Krisztus Istennek emberi élete, Akiben Isten jelent meg közöttük úgy, ahogyan mindenhatósága, örökkévalósága, élete, igazsága és szeretete megjelenhetett ezen a földön emberi alakban. Őrajta keresztül Isten maga szól hozzánk ezen az egyetlen nyelven, amelyet megérthetünk: emberi nyelven. Így is mondhatom: Jézus Krisztusban Isten olyan lett, mint mi vagyunk, azért, hogy mi olyanok legyünk, mint Ő.
Kétféle alapvető bűne van az emberiségnek. Az egyik az, hogy olyan akar lenni, mint az Isten, de sátáni módon, örökkévalóságot játszva, mindenhatóságot játszva, végső, utolsó ítéletet játszva. A másik, hogy nem akar olyan lenni, mint az Isten, krisztusi módon: teljes sorsközösséget vállalni a másikkal és szétosztani magát mások közt. Így máris látjuk, hogy mit jelent pozitív értelemben az, hogy Jézus Krisztusban Isten olyan lett, mint mi vagyunk, azért, hogy olyanok lehessünk, mint Ő!
Egyszer csak kiderül, hogy milyen igaza van az evangelizátornak, aki azt mondja, hogy „a világ manapság nem olvassa a Bibliát fókabőrbe, szattyánbőrbe kötve, de nem tud elmenekülni a cipőbőrben járó Bibliának az olvasása elől!”. Azaz, ha a Biblia Krisztusa a te szíved Krisztusa lesz, ha lényed legmélyebb alaphangján ráhangolódsz a krisztusi alaphangra, akkor nyilvánvalóan, alapvető módon megérted, mit jelent ez, hogy az „Isten Fia” a Jézus Krisztus, Aki által te is Istennek fiává, Istennek gyermekévé lehetsz! Meglátod, hogy miért van megírva: „A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését!” Ebben a lényegi közösségben, és azonosságban mondta hát Jézus „Én és az Atya egy vagyunk”, és ezért mondhatta: „Aki engem látott, látta az Atyát!”. Így lesz Jézusban Isten mindenestől a miénk, és így leszünk Jézusban mi Istenéi mindenestől, mert Jézus Krisztus úgy Isten, amint a miénk lehet! És Őt úgy, amint a miénk lehet, adta a világnak, adta nekünk a mi mennyei Atyánk, az örökkévaló Isten!
Jézus noha sosem nevezte Magát Messiásnak, ilyen értelemben Messiásként élt, tanított, halt meg, és jelentette meg a Maga feltámadását. Nem Jézus maga mondta, hogy „én vagyok a Krisztus”, hanem amikor még a főpap kérdezte is, hogy „te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia?” azt felelete: „Te mondád!” Megtiltotta a tanítványainak is, hogy mondják valakinek, hogy Ő a Krisztus. Annak majd a megdicsőüléskor, a Szentlélek teljes-kitöltése után kellett kiderülnie, és nem abban a pillanatban. A Sátán is az Egyszülött Fiút, ezt az Istennel egyetlenszerű kapcsolatot hozó megváltó Urat igyekezett megkísérteni, felvinni a torony tetejére, lezuhantatni onnan, mert mi lehetett a sátáni gondolat? Több Fia nincs az Atyának! És nyilván a kísértések – kísértsen pénz, hiúság, paráznaság, szeretetlenség, gyűlölet, embertelenség; nagyravágyás, a tízparancsolat és a szeretet-parancs áthágásának bármilyen sátáni bűne – ma is csak egyet akarnak tőlünk elvenni: Jézust! Hogy mindezekre az új évben is lesz példa, arra, ahogyan mondani szokták, akár mérget is vehetünk. Ám méreg helyett vegyünk inkább magunkhoz megtartó élet elixírt. Vegyük magunkhoz Jézust. Az Evangéliumok Evangéliuma felhívja figyelmünket arra a döntő fordulatra, arra az igazi megtérésre, arra a visszafordíthatatlan újjászületésre, amikor egy pillanatra az egész világ eltűnik előlünk és senkit sem látunk, hanem csak Jézust egyedül. Ez majd azt fogja jelenteni, hogy ha senkit sem látunk, csak Jézust egyedül – de mögötte, Vele együtt, Rajta keresztül az ő indulatával, az Ő Lelkével, az Ő szívével, az Ő erejével látjuk az egész világot.
Én nem tudhatom, mit hoz ez az új év. Csak az tudom, milyen terveim, céljaim vannak, mit szeretnék, ha lehet, megvalósítani. Azt hiszem ezzel mindnyájan így vagyunk. De abban bizonyosak lehetünk, hogy egy Valakit igen is elénk hoz, mellénk rendel a holnap Ura: Jézust. S ha Vele találkozunk érvényes lesz számunkra is, amit Bonhoeffer mond: „Ha egy ember Krisztussal találkozik, két dolog lehetséges: vagy meghal az ember és él a Krisztus; vagy továbbra is él az ember és megöli Jézust!”. Krisztussal legtöbbször az Igében találkozunk és amikor az Ige még alig fogamzik meg bennünk, még alig születik meg bennünk egy-egy jézusi életmozzanat, észre sem vesszük, hogy máris betlehemi gyermekgyilkosok vagyunk! Megöljük, kiöljük magunkból Jézusnak a gondolatait, Jézusnak az indulatait, örökkévaló szeretetét, önfeláldozásra, áldozatkészségre sugalló ihletését, egyszerre eltávolítjuk és elhessegessük magunktól, nehogy az az indulat legyen bennünk, amely volt a Jézus Krisztusban. A mai kereszténységnek legnagyobb nyomorúsága, hogy Krisztusért a legminimálisabb szenvedést sem vállalja. Krisztusért nem vállalják sokan a kézlegyintést, a mosolyt, a kinevetést, a gúnyoltatást. Lassan a tisztaság gyengeséget fog jelenteni és ennek nyomán az erőszakosság jelenti a nagyságot, a hatalmat, az igazi emberséget! Hogy ne így legyen, döntsük el, itt és most, ez újév kezdetén, hogy akarjuk-e, hogy éljünk többé nem mi, hanem éljen bennünk a Krisztus - mert holnap talán már késő lesz! A kegyelmi idő nagyon rövidre van szabva és „az Úr közel!”
Ha jól döntünk, bizonyosak lehetünk afelől, hogy a legtöbb mi, adható, a miénk lesz az újévben is: Jézus! Ámen.


Érdekes újévi babonák

Szilveszter és újév napjához számtalan szerencsehozó népszokás kapcsolódik.
Nem mindegy például, hogy mit és mennyit eszik az ember, ki és mikor látogatja meg, és az sem mellékes, milyen házimunkát végez január legelső napján. Még a kevésbé babonás emberek is tudják, hogy szilveszterkor és újév napján bizonyos étkek nem kerülhetnek az asztalra:
Ilyen például a baromfihús, amit ilyenkor azért nem ajánlatos enni, mert a csirke elkaparja a szerencsét. A disznóról viszont azt tartják, előtúrja a szerencsét, a ropogósra sütött malachús tehát minden szempontból ígéretes esztendőt jelenthet.
A hallal nem árt vigyázni. A vízpart mentén élőknek szerencsét hozhat, de sokan úgy vélik, a szerencse is elúszhat vele.
A lencse, a bab, a borsó vagy bármilyen apró szemes étel – köztük a köles és a rizs – bőséget, gazdagságot ígér a következő esztendőre, s aki ezekből eszik, annak egész évben tele lesz a pénztárcája.
Kását, grízt ne fogyasszunk, mert attól kiütésesek lehetünk – tartják Hajdúszoboszlón.
Rétes: együnk belőle sokat, így hosszúra nyújthatjuk a szerencsénket.
Jóslások: ismét elővehető a régi gombócfőzős trükk. Ekkor a lányok kis papírokra felírnak 13 fiúnevet, ezeket gombócokba gyúrják, és forró vízbe dobják főni. Az a gombóc, amelyik először feljön a víz tetejére, az felbontják, s a benne lévő cetlin található nevet fogja viselni a lány jövendőbelije.
Sok helyen a lányok ólmot olvasztottak, majd hideg vízbe csepegtetve azt figyelték, milyen betűt formáz a vízbe cseppenő fém, így megtudhatták a leendő férj nevének kezdőbetűjét.

Babonák – hiszel bennük?

Hagymakalendárium: úgy készült, hogy 12 gerezd fokhagymába sót kellett tenni, s amelyik gerezd reggelre nedves lett, akkor az annak megfelelő hónapban esős vagy éppen havas lesz az idő, sok csapadékra lehet számítani.
A babona szerint az újévi cselekedeteknek hatásuk van az egész évre, ezért jobb, ha tartózkodunk a veszekedéstől, a házi csatározásoktól. E két napon nem szabad pénzt kölcsönadni, orvost hívni vagy orvoshoz menni, mert akkor egész évben betegeskedhetünk – legalábbis a néphit és a babona szerint.
Ami a házimunkát illeti, tilos a mosás, a teregetés, és nem ajánlatos kivinni a szemetet sem, mert a szerencsét is kiönthetjük a házból.
Újév napján az sem mindegy, hogy kit engedünk be először a lakásba: ha férfi az illető, fogadjuk tárt karokkal, hiszen szerencsét hoz, míg a nő vagy lány épp az ellenkezőjét.
Természetesen ilyenkor születnek a legnagyobb fogadalmak, amiket aztán vagy betart az ember, vagy nem. Általában nem:

Közreadta: Alexa Gyuláné
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.