Kandrács Róza: Avatara: Miként a főnixmadár... – Gondolatok az új évről és az újjászületésről


Új esztendő született. Az előző év elszállt az idők szárnyán, mindörökre, visszafordíthatatlanul: soha többé nem fognak Kr. u. 2010-et mutatni a naptáraink. 2010 meghalt, elhamvadt, azért, hogy hamvai¬ból, mint a főnixmadár, rögvest előröppenjen 2011.
Vajon mi, emberek, élőlények is hasonlóképp főnixek vagyunk, mint az Idő, mely körkörös mozgást írva le a Mindenség táncterén, hol meghal, hol újjászületik...? Képesek vagyunk fájdalmainkból gazdagodni, botlásainkból tanulni, belső poklainkból megifjodva, az újrakezdés erejével felvértezve visszatérni...?

Igen, ez az évkezdés egyik legfontosabb spirituális tanítása. Meghalt a király, éljen a király – mondták régen, a trónváltások idején. Meghalt az óév, éljen az újév, azért, hogy példát mutasson számunkra. Példát arra, hogy akármennyire is hihetetlennek tűnik, valójában – ha mélyebbre nézünk – rá kell ébrednünk arra, hogy világunkban nincs is halál. A halál, az elmúlás csak illúzió.

Nincsen halál, legfeljebb testváltás van: megfáradt testünk levetése, azért, hogy egy másikban, újban, frissben tapasztaljunk, fejlődjünk tovább mindabban, amit a mostani születésünkben nem sikerült tökéletesen elsajátítanunk. Kicsit úgy, mint amikor egy nyűgös-ideges nap végén hazatérve levetkőzünk, megmosdunk és bebújunk az ágyba, hogy reggel újult erővel vágjunk neki mindannak, amit nem oldottunk meg. Vagy a színészhez hasonlóan, aki a rendező utasítására egyszer herceg, másszor macska, kalóz, kalmár, csillagász, felhő, vagy boszorkány jelmezében jelenik meg a színpadon.
Nincsen halál. Csak mozgás van, tánc, színjáték a Rendező irányításával. Igaz, Ő – a halandó rendezőkkel ellentétben – nem utasít senkit, legfeljebb a játék kereteit határozza meg, ám azon belül a színész szabad akarata működéséhez végtelen szabadságot ad.



A régebbi, boldogabb korszakokban – például az ókori Sumerban – az évbúcsúztatás éppen ezért nem(csak) a mulatozás lehetősége, hanem az ember belső újjászületésének igazi ünnepnapja volt. Az ókoriak ugyanis úgy vélték, valahányszor új év kezdődik és elmúlik az előző, a Mindenség teremtése megismétlődik, azaz nemcsak új esztendő, de új Univerzum is születik. Ezért ilyenkor – óév és újév határnapján, mely ezekben az időkben december 21-e, a téli napforduló napja, és nem 31-e volt – az emberek felidézték magukban a világ teremtését.
Babilonban például a papok a köztereken hangosan felolvasták a teremtést elbeszélő szent iratot.Ebben egyébként az szerepelt, hogy réges-régen a Káosz erői uralták a Mindenséget – szörnyek, kígyók, skorpiók –, akik fel akarták falni a világot, hogy ne teremthessenek abban életet az istenek. Csakhogy jött egy Marduk nevű ifjú isten, legyőzte őket, és megtette mindazt, amit a szörnyetegek mindenáron meg akartak volna gátolni. Fényt lehelt a mindenségbe, életet vitt mindenhová, fáklyájával lángra lobbantotta a Napot, a Holdat, a csillagokat, és legvégül – mintegy műve koronájaként – megalkotta itt a Földön a növényeket, az állatokat és az embert.
Mielőtt azonban ez sikerült volna Marduknak, a szörnyek tomboltak. Ez volt a Káosz ideje, s az ifjú isten győzelmével pedig megszületett a világban a Rend.



A babiloni „szilveszteren”, december 21-én ezért nemcsak felolvasták a történetet, de el is játszották maskarás felvonulásokon, utcai színpadokon. Újév előestéjén a főpap nyilvánosan bejelentette, hogy „Marduk meghalt”, és az emberek gyászba borultak. Eljátszották, hogy a Káosz erői tombolnak: mindenki kitódult a házából, nevetséges, vagy ijesztő álarcban, rongyos, piszkos ruhában, vagy épp meztelenül végigrohant az utcán, s igyekezett úgy viselkedni, mint egy őrült. Voltak, akik bolondos dalocskákat fújtak, mások trombitáltak (lehetőleg olyasvalaki füléhez tartva a hangszert, aki épp nem számít rá.) A nők viszont Mardukot siratták, és megtépdesték öltözetüket.
Aztán éjfélkor a főpap Marduk jelmezében diadallal végigvonult az utcán, hazazavarva a „Káosz erőit”, hiszen – mint kiderült – az istenség nemhogy nem halt meg, hanem győzött. Legyőzte a zűrzavart és megteremtette a Mindenséget. Az emberek ekkor szép ruhába bújtak, s boldogan díszítették bolygókat és csillagokat jelképező színes gömbökkel, süteményekkel, gyümölcsökkel a város közepén felállított nagy ciprusfenyőt. Hiszen most már nem volt ok a gyászra: megfiatalodott a világ, az Idő újjászületett...
Így kezdődött az új év Krisztus születése előtt körülbelül 3000 évvel, Babilonban.

És hogy mi a tanulság ebből...? Mit üzen ez a történet a mai embernek? Azt, hogy életünk folytonos halálok és újjászületések sorozata, ahogyan azt a régiek bölcsen megállapították. Merjük megélni mindennapi szenvedéseinket, fájdalmainkat, de úgy, hogy ne életünk kerékkötőiként, hanem fejlődésünk előrelendítőiként gondoljunk rájuk! Az újév tulajdonképpen nemcsak az Időt, de a benne élő lényeket is megfiatalítja. Minden évváltás lehetőség az újrakezdésre, a megtisztulásra: eresszük hát szélnek mi is múltbeli terheinket, fájdalmainkat, s 2011-ben induljunk mi is tiszta lappal az új esztendő, az új tapasztalások felé...!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.