M. Laurens: AZ AGEIZMUSRÓL, AVAGY AGGIZMUSRÓL
(Az ageizmus=ageism, az életkor szerinti diszkrimináció)

Motto
„Sanda szemmel néznek a nyugdíjas emberekre az országban.”
(Dr. Iván László gerontológus)

A minap egy fiatalember értékelését olvastam, amiben többek közt lényegileg (nem szó szerint) ez a kitétel is szerepelt: túl direkt és okító hangnemű írás. Majd nem sokkal ezek után a következő sorokat olvashattam a tollából egy másik szerző számára szánt válasza zárásaként (szándékoltan csak értelem szerinti idézet ): Azt tanácsolom, hogy olvasson több kortárs írót.
***
Nos, a dolog szöget ütött a fejembe, hogy vajon hogyan is kéne ezt értelmeznem. Mert-hogy a kortárs írók nemcsak a fiatal nemzedékre értendő fogalom, hanem mindazokra, akik korra, nemre való tekintet nélkül alkotnak a jelenben, vagy a jelen közeli időkben. Van közöttük tízen-húszon éves és hajlott korú szerző is. És nyilvánvalóan a stíluspaletta is meglehetősen széles. Nem várható el egy fiataltól a hiteltelen bölcselkedés (ami manapság meglehetősen elharapódzott), sem egy idősebbtől, hogy kibújjon a bőréből, amelyben leélte az életét.
***
Évezredeken át a nemzedékek pontosan tudták a társadalomban elfoglalt. és meghatározó szerepköreiket. Békében és egymásra támaszkodva épült fel a korok nemzedékeinek hosszú sora, ükapákon, dédapákon és nagyapákon át, mígnem elérkeztünk egy új kor hajnalához, ami nem sok jót tartogat az idősebb generációknak. Az életkor kitolódásával megindult a nemek harca után, a korosztályok viszálya is. És ezzel megszületett egy eleddig névnélküli új fogalom, Az ageizmus vagy aggizmus, ahogy Pecze Mariann meghatározta 2007-ben tanulmánya címeként: „Aggizmus - sztereotípiák és előítéletek az idősekkel szemben.” Az eredeti fogalom Robert N. Butler orvos, gerontológus, pszichiáter, és Pulitzer -díjas író nevéhez fűződik 1969-ben megjelent munkája nyomán.
***
A most következőkben igyekszem a kérdést külső szemlélőként körbejárni, és ebben javarészt Jászberényi József és más, nálam szakavatottabb és elismert személyekre, néhol az alkotmány szövegére is támaszkodva, némi betekintést nyújtani a kedves olvasóknak a témába. Természetesen a saját véleményemet sem rejtem véka alá.
***
Nos akkor lássuk mit is állít Buttler, magáról a fogalom jelentésének mibenlétéről:
„szisztematikus sztereotipizálás és diszkrimináció az idős emberekkel szemben, csak azért, mert ők öregek; csak úgy mint a rasszizmus és a szexizmus, amelyek a bőrszín, illetve a nemek alapján diszkriminál”

Elsőre talán keménynek tűnő definíció, de valójában lefedi a jelenség teljes spektrumát. A hétköznapokban ennél megszokottabb látvány az idősek valamiféle megbélyegzése. Bizonyára valamennyien ismerjük a következő példákat, amik közismertek mára már:
– nyelvi diszkrimináció („vén hülye”, „szenilis”)
– munkahelyi diszkrimináció („csak fiatalokat alkalmazunk”)
– alkalmazáskori diszkrimináció („úgysem fogja bírni”)
– lakóhelyi diszkrimináció („papa mozogjon már és fizessen”)
– családi diszkrimináció („mondd neki hangosabban, mert nem hallja”)
– egészségügyi diszkrimináció („60 felett már nem érdemes kikezelni”)
– mediális diszkrimináció („öreg nem lehet a TV showban”)

***
Természetesen, mint minden, ez is minimum kétoldalú, így létezik hát a szándékos (intencionális), ageizmus , vagyis olyan viszonyulási formák, szabályok vagy gyakorlatok, amikor direkt , és tudatos az idősek elleni elfogultság . Illetve a nem-szándékos ageizmus, amikor nincsenek a negatív diszkrimináció tudatában.
Ez utóbbi esetre jó példa a mindennapokból a nyelvi diszkrimináció tudat alatti alkalmazása:
Jászberényi Józsefet idézve: „Itt nemcsak arról van szó, hogy olyan kifejezésekre gondolunk, vagy olyan szavakat használunk, amelyek nem „PC-k”, hanem arról is, hogy idősek
jelenlétében gyakran lassabban, vagy a szavakat jobban formálva ejtjük, arra bazírozva, hogy az illetők hallása és/vagy beszédértése már rosszabb, mint fiatalabb korukban.”

A szándékosság példatárába javarészt a munkahelyi vagy egzisztenciális ütközések tartoznak, ahol a fiatalabbak önigazolásként használják a korkülönbséget.
Íme néhány gyakori sztereotípia az idősebbekkel kapcsolatban.
– „Nem bírnak lépést tartani a fiatalokkal”, illetve „nem elég dinamikusak”
– „Nehezen illeszkednek be a fiatalok alkotta csapatba”
– „Az idősebbek nehezen vagy nem képezhetőek”
– „Képzettségük, elavult, nem felel meg a kor igényeinek”
– „Az idősebbek már nem is akarnak dolgozni”
Kis hazánkban a kereslet és kínálat miatt a helyzet lassan már-már katasztrofális. Egy hazai felmérés szerint a 45 év feletti foglalkoztatottak aránya a külföldi tulajdonú cégeknél 33%. Ennek valószínű okai lehetnek az idősebb korosztály nyelvtudásának hiánya mellett a foglalkoztatottak bére is. Vagyis az aktív korhatár a piaci szférában erősen zuhan. Ugyanakkor az állami szférában ez a szám 55% (habár ez is csökkenő tendenciát mutat)
***
Visszatérve Jászberényi József előadására, Ő ezt így interpretálta:
„Az ageista vádakkal ellentétben elmondható: az idősek munkavégzésének számos kedvező, a vállalat piaci eredményességét növelő eleme van. Ezekről több tudományos vizsgálat is szól. 2004-ben például a Hewitt Inside „Legjobb munkahely” című felmérésén, közel tízezer magyar munkavállaló véleményét összegezve kiderült: „az ötven felettiek jóval kevésbé kritikusak a felső vezetéssel és a vállalat működésével szemben. A fiatalok kevésbé kíméletesek a főnökeikkel, ami természetesen az elégedettségükre is kihat. (...) Az idősebb magyar munkavállalók egyértelműen erős érzelmi kötődést mutatnak a munkahelyük iránt. Nehéz szívvel válnának meg a vállalatuktól. (...) A magyar átlagnál sokkal jobban kedvelik napi munkafeladataikat, és ők azok a munkavállalók, akik mindennap a legtöbbet igyekeznek kihozni magukból. „Ezzel a véleménnyel cseng össze Adler Juditnak, a GKI ZRt. kutatásvezetőjének vélekedése, miszerint: „Egy ötvenes nőnél nincs jobb munkaerő – nagyok a gyerekei, ragaszkodik az állásához, és nyugton van.”
***
Sajnos minden józan mérlegelés ellenére a változóban lévő társadalom nehezen tudja kezelni az idősebb tagjainak jogos elvárásait. Azokról beszélünk, akik a mindenkori ma alapjaihoz az anyagot, a tapasztalatot és magukat a kritizálókat is létrehozták. A Magyar alkotmány pedig elméletben mindeddig gondoskodott róluk, ekképpen:

„(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”

Az idősebb korosztály gyakran érezheti úgy (okkal), hogy elérkezett az idő amikor „a fagyi visszanyal”. Számtalanszor halotta a mai 50/70-es korosztály, hogy:„te még fiatal vagy ehhez”. Az akkori adultista megjegyzés ugyanolyan diszkriminatív volt akkoriban.
Valamiféle turáni átok sújthatja ezt a korosztályt, hogy immár közel 60-70 éve rójuk a köreinket, mindenféle eredményhirdetés nélkül.

Pest- Buda 2013. május 25.

Felhasznált hivatkozások és irodalom : A Magyar köztársaság alkotmánya, Jászberényi József : A kor szerinti diszkrimináció Magyarországon (Polgári Szemle 2010. február), Pecze Mariann: Aggizmus – sztereotípiák és előítéletek az idősekkel szemben, Robert N Butler: Ageism/The American Journal of Psychiatry
3872
M Laurens - 2013. szeptember 19. 10:51:43

Kicsit megkésve, de ezúton is köszönöm az olvasást és a megtisztelő hozzászólásod.

/ Miklós /

2135
mami - 2013. augusztus 08. 19:31:37

Kedves Miklós! Érdekes! A 90-es évektől kezdett kialakulni az a nézet, hogy a főnökök is inkább a "robot tyúkokat" alkalmazták, a "repipipik" helyett. Ennek elsődlegesen gazdasági oka volt. A Kft-ké szabdalt gyárak, üzemek tulajainak rá kellett ébrednie, hogy nem engedheti meg magának a cég azt, hogy eltartson olyan embert aki nem tesz le semmit az asztalra. Sokszor hallom a korombeliektől, hogy a mi korosztályunk mennyi mindent tett le az asztalra. Minden korban, minden korosztály tesz le az asztalra ezt-azt. A két világháború közötti időszakban is épültek gyárak, iskolák, kórháza. Jártak iskolában azok akik akartak tanulni. Lásd példaképem József Attila, aki mély szegénysége ellenére is mehetett egyetemre. Tehát ez nem egy kommunista valami, hogy gyárakat építettünk, amikről elhitették, hogy magunknak építjük. Már azért mi is tudjuk, hogy ez messze volt az igazságtól. Ami viszont igaz, talán abban a korban több megtisztelő figyelem jutott az idősebbeknek, Persze akkor is voltak szemtelen fiatalok akiket huligánoknak hívtunk, de valahogy bátrabban mertünk rájuk szólni ha tiszteletlenek voltak. Abba megint csak igaz az írásod, hogy van ez a korosztály amiben én is vagyok aki valahogy kimaradt a "jóból". Mikor az 50-es,60-as,70-es években éltünk akkor még azt mondották, hogy fiatalok vagyunk arra, hogy vezetővé váljunk. Később meg már korosak voltunk erre. Bizony felnőtt egy nemzedék akik csak róttuk a köröket. Most meg örülünk, hogy van nyugdíjunk. Kedves Miklós! Öröm volt olvasni soraidat. Szeretettel: Jártó Róza

3872
M Laurens - 2013. május 28. 20:19:52

Kedves Neil !
Teljesen jogos és logikus a meglátásod. De mint minden ez is csak akkor válik érthetővé azok számára akik tehetnének ellene, amikor már maguk is áldozattá válnak. Valójában ez maga a 22-es csapdája.


Köszönöm a hozzászólásodat !

3872
M Laurens - 2013. május 28. 20:15:41

Kedves Katalinka !
A probléma alapvetően világjelenség ami társadalmi berendezkedés független lett mára. Javarészt a felgyorsuló ipari és elektronikai forradalmat létrehozó századunk terméke, amikor a régi paradigmákat újak váltják fel, és ez áthatja valamennyi társadalmat és áthatolhatatlan rétegeket képez a korosztályok között. Ha a folyamat így és ilyen gyorsan folyik, akkor a szellemi értékek elvaulása 20-25 évre is lecsökkenhet, aminek a következményei beláthatatlanok.

Köszönöm szépen a hozzászólásodat !

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.