Brém Zsuzsanna: A tíz legbizarrabb prehisztorikus teremtmény


Mindannyian hallottunk vagy olvastunk már a dinoszauruszokról. Bizonyára ismerjük a kihalásukkal kapcsolatos elméleteket, sőt talán nekünk is megvan a saját elképzelésünk róla. Azonban a dinoszauruszok mellett más lények is éltek akkoriban, amelyeket talán még nem ismerünk. Néhányan hasonlítottak azokhoz az állatokhoz, melyekkel manapság az állatkertekben vagy az akváriumokban találkozhatunk, míg mások rendkívül bizarrak voltak és ijesztő látványt nyújtottak. Bármelyik legyen is igaz, ezek az élőlények több millió évesek, és hála az égnek, már rég kihaltak.

10./ Dunkleosteus



A Dunkleosteus egy prehisztorikus hal, amitől a legtöbb embernek valószínűleg rémálmai lennének. Úgy tartják, a legnagyobb „arthrodire placoderms” élőlények közé tartozott, egy páncélos és állkapoccsal rendelkező hal volt. Hossza megközelítette a 33 lábat /kb. 10,05 métert – a fordító/ és csaknem 4 tonnát nyomott. „Hiperhúsevőnek”, emellett csúcsragadozónak tekinthető, mivel nem tudni olyan állatról, amely természetes ellensége lett volna, és étrendjét zömében a hús tette ki. Habár húsevő volt, nem rendelkezett fogakkal: a fogakat két pár csontos lemez helyettesítette, melyek csőrszerű kinézetet kölcsönöztek az állkapcsának. A lemezek alapján harapását a krokodiléhoz, vagy éppen a T-Rexéhez hasonlítják, ami nem véletlen: akár 8000 font/négyzethüvelyk /kb. 552 bar – a fordító/ erősségű nyomást mért áldozatára. Szerencsére ez a lény a kései devon korszakban kihalt, máskülönben az óceánban úszkálna, ami valljuk be, kissé rémisztő lenne.

Ősi felmenők

Bár elméletileg nem tudni olyan, a kései devon korszakot követően kipusztult élőlényről, melynek közvetlen kapcsolata lett volna a Dunkleosteusszal, egy másik, Titanichthys néven ismert prehisztorikus halról is előkerültek leletek. Azonban ez a hal még mindig túl ősinek tűnik számunkra. Mivel a Dunkleosteus egyetlen mai állat ősének sem tekinthető, számos kutató 400 billió éves őscápának tartja, vagyis a modern cápák és az őshal között előfordulhat bizonyos összefüggés.

9./ Archaeopteryx



Az Archaeopteryxet a legelső, egyúttal a valaha élt legprimitívebb madárnak tartják a tudósok. A késő jura korszakban élt, a mai Németország déli területein, amikor Európa még nem volt több egy szigetívnél. Mérete egy napjainkban ismert, átlagos szarkáéhoz hasonlítható, melynek hosszúsága 1,6 láb /kb. 48,76 cm –a fordító/. Habár az Archaeopteryx ránézésre barátságos külsejű, ártalmatlan tollas lény volt, valójában rendkívül széles szárnyakkal és borotvaéles fogakkal rendelkezett. Mindezek mellett az ujjai és a második lábujjai karmokban végződtek. A lábujjkarmokat „gyilkos karomnak” nevezik.

Ősi felmenők

A tudósok szerint az Archaeopteryx sokkal inkább tekinthető dinoszaurusznak, mint madárnak. A kutatók úgy vélik, ez a teremtmény tekinthető az első madárnak: az állatok olyan új generációjának nyitott utat, melyek még dinoszauruszok voltak ugyan, de már esetükben elkezdődött az a folyamat, ami során a szárazföldi életmódot folytató állatok repülésre kész élőlényekké alakulnak, s végül madarakká válnak. Az összefüggésrendszert tanulmányozva nyugodtan kijelenthető, hogy az Archaeopteryx minden mai madár ősének tekinthető, hiszen ez az első ismert, repülésre alkalmas tollazattal rendelkező lény.

8./ Elasmosaurus



Az Elasmosaurus a késő kréta korszakban élt. Hossza becslések szerint 46 láb /kb. 14 méter – a fordító/ lehetett, és több mint 2 tonnát nyomott. Testhosszának felét a nyaka tette ki, mely több mint 70 csigolyából épült fel, ami egyedülálló az állatvilágban, mivel egyetlen ma élő állatnak sincs ennyi nyakcsigolyája. Hosszú nyaka rendkívül fontos szerepet töltött be, mivel testének csupán ezt a részét tudta kiemelni a vízből. Egy ilyen nagytestű élőlény esetében azt hinné az ember, hogy az uszonyai is hasonló méretekkel rendelkeztek, ám a Kansas államban, Dr. Teophilus Turner által felfedezett fosszíliák tanúsága alapján négy, kisebb uszonnyal rendelkezett. Teste kisméretű fejben végződött, szájában rendkívül éles fogsorral.

Ősi felmenők

A ma élő állatok közül egy sem tekinthető az Elasmosaurus közelebbi rokonának, de általánosságban a hüllőkhöz kapcsolható. Habár nem fűzi szorosabb kötelék egyetlen állathoz sem, akik hisznek a Loch Ness-i szörnyben, úgy vélik, ez a lény a legendás állat. A beszámolók többsége alapján ugyanis a Loch Ness-i tóban élő szörny és az Elasmosaurus között rendkívül sok hasonlóság fedezhető fel.

7./ Deinotherium



Az alkalmasint „kapafogú elefántnak” nevezett Deinotherium a miocén korszak közepén élt, és valamikor a korai pleisztocén korszak folyamán halt ki. A valaha élt harmadik legnagyobb szárazföldi állatnak tartják, 15 láb /kb. 4,5 méter – a fordító/ marmagasságával és 15, 4 tonnás súlyával. Sokban hasonlított napjaink elefántjaihoz, azzal a lényeges különbséggel, hogy rövidebb ormánnyal rendelkezett, agyarai pedig az alsó állkapocshoz illeszkedtek, szemben az elefántokkal, akiknél az agyarak a felső állkapocshoz csatlakoznak. Számos kontinensen találtak Deinotherium fosszíliákat, elsősorban Európában, Ázsiában és Afrikában. A fosszíliák felfedezése után sokan úgy vélik, hogy a hatalmas fogak és agyarak járultak hozzá az óriási termetű, archaikus lények megjelenéséhez a görögök hitvilágában.

Ősi felmenők

Már első ránézésre is látható, hogy a Deinotherium valószínűleg a mai elefántok őse lehetett. Sokak szerint két, szintén kihalt élőlénnyel, a gomphotheresszel és a mastodonnal is összefüggésbe hozható.

6./ Opabinia



Az Opabinia napjaink legritkább fosszíliái közé tartozik. Kevesebb mint húsz minőségi példányt találtak eddig, de a régészek reménykednek benne, hogy idővel több is előkerül. Az eddigi fosszíliák zömét Brit Columbiában, a Burgess-palánál találták. Az Opabinia nem az a lény, ami a prehisztorikus korra gondolva elsőként eszünkbe jut. A tengerfenéken élő faj puha teste nagyjából 70 centiméter hosszú volt. Fején öt szem helyezkedett el, szája a fej alján és hátrafelé nyílott. A hátrafelé nyíló száj azzal áll összefüggésben, hogy az Opabinia ormánnyal rendelkezett, melynek segítségével szájába söpörte a táplálékot, ahogyan a hossza is erre utal. Teste szelvényekből épült fel, s legyező alakú farokban végződött.

Ősi felmenők

Amikor elsőként felszínre kerültek az Opabinia fosszíliák, a tudósok nem hitték, hogy ez a faj bármely ismert, akkor élt törzzsel is összefüggésbe hozható, ám a fosszíliák beható tanulmányozását követően sokan úgy vélik, hogy az ízeltlábúakkal éppúgy rokonságban áll, mint a gyűrűsférgekkel. A tudósok szerint az Opabinia a karmos féreglábúak és a medveállatkák törzsébe tartozó állatok őse lehetett.

5./ Helicoprion



A „spirál fűrészként” emlegetett Helicoprion a karbon korszakban élt, és azon néhány faj egyike, melyek túlélték a perm-triász kihalási eseményt („A Nagy Kihalást”). Végül a triász korszakban halt ki. Habár kevés fosszília került napvilágra, a régészek fogspirált és állkapocscsontokat is találtak. Ezek segítségével a kutatók megpróbálták rekonstruálni a lény kinézetét. Annyit biztosan tudni, hogy az állat fogazata, mely az alsó állkapocshoz kapcsolódott, egy körfűrész alakjához hasonlított. Rengeteg foggal rendelkezett, mivel az új fogak kinövésével a korábbiak középre húzódtak, spirált hozva létre. Hossza becslések szerint 10-15 láb /kb. 3-4,5 méter – a fordító/ lehetett.

Ősi felmenők

A Helicoprion cápaszerű volt, porccal, uszonyokkal és borotvaéles fogakkal. Sokak szerint a teremtmény valójában cápa volt, ám erre eddig nincs bizonyíték.

4./ Quetzalcoatlus



A Quetzalcoatlus a világon valaha élt egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb repülő teremtmény. Neve egy azték istenre, Ouetzalcoatl-re utal, akit tollas kígyóként ismernek. A késő kréta korszakban élő pterodactyloid pteroszaurusz az egek királya volt, több mint 36 láb /kb. 11 méter – a fordító/ szárnyfesztávolságával, marmagassága csaknem 32 láb /kb. 9,75 méter – a fordító/. Hegyes csőrrel rendelkezett, melyet a táplálék begyűjtésére használt, annak ellenére, hogy nem voltak fogai. A fosszíliákat a Texas állambeli Big Bend Parkban fedezték fel 1971-ben. Úgy vélik, az állat a földön négykézláb járt, és akkora ereje volt, hogy a földről egyenesen fel tudott szállni a levegőbe.

Ősi felmenők

Meglehetősen nehéz párhuzamot vonni e hatalmas teremtmény és a ma élő állatok között. Ennek elsősorban az az oka, hogy egy pteroszauruszról van szó, melynek nincsen ma élő közelebbi rokona. Viszont a saját idejéből elsősorban a Pteranodonnal állt rokonsági kapcsolatban, és napjaink madaraival, különösen a Marabuval is összehasonlítható. A két állat között több párhuzam is felfedezhető, például az átlagosnál nagyobb szárnyfesztávolság, illetve az a tény, hogy mindketten dögevők.

3./ Dimorphodon



A Dimorphodon egy kisebb pteroszaurusz volt, mely a korai jura korszakban élt. A fosszíliák 1828-ban kerültek elő, az egyesült királyságbeli Dorset megyében, a Lyme Regisben. A pterosaurusz elnevezés egy görög kifejezésből ered, mely „kettős alakú fogazatot” jelent. A nevet Richard Owen ragasztotta a lényre abban a reményben, hogy nagyobb hangsúly helyeződik majd erre a hüllők családjában meglehetősen ritka tulajdonságra. A Dimorphodon állkapcsában két, eltérő típusú fogsor sorakozott, ami meglehetősen ritkán fordul elő a hüllők esetében. Marmagassága megközelítőleg elérte a 3,3 lábat /kb. 1 métert – a fordító/ nagy fejéhez képest aránytalanul kis nyakkal rendelkezett, szárnyfesztávolsága pedig 4,6 láb /kb. 1,4 méter – a fordító/ volt. 33 csigolyából álló farkát feltételezhetően egyensúlyozásra használta, főként repülés közben, de lehet, hogy a földön is. A tudósok között a mai napig nincs egyetértés abban, hogy vajon két vagy négy lábon járt-e. A leírás felett látható festmény Luis Ray munkája.

Ősi felmenők

Napjainkban nincs olyan élőlény, mely közelebbről hasonlítana a Dimorphodonra. A tudósok szerint mivel a Dimorphodon pteroszaurusz volt, így csak csekély mértékben köthető az általunk ismert dinoszauruszokhoz. Az egyik lehetőség szerint a rovarokkal táplálkozó anurognathiddal állhat rokonságban, ám ezzel az elképzeléssel sokan nem értenek egyet. Elmondható, hogy szárnyai révén a madarak valamennyi fajával kapcsolatban áll.

2./ Jaekelopterus



A németországbeli Prüm közelében, a Klerf Formation Lagerstätte of Willwerathban talált legelső fosszíliák tanúsága alapján a Jaekelopterus a valaha élt legnagyobb ízeltlábúak egyike. Becslések szerint 8,2 láb /kb. 2,4 méter – a fordító/ magas lehetett, édesvizű tavakban és folyókban élt. Bár a pontos méretek még nem tisztázottak, a tudósok ismerik a csáprágók méreteit, melyek a fej elülső részén elhelyezkedő ollók voltak, és a táplálék megragadására szolgáltak. Ennek alapján igyekeztek megbecsülni a lény egészének méreteit. A csáprágó maga 18 inch /kb. 45,7 centiméter – a fordító/ hosszú volt.

Ősi felmenők

Elméletek szerint az ősi felmenő elsődlegesen a tőrfarkú rákokhoz, a pókszabásúakhoz és a skorpiókhoz köthető, és a rákszabásúak osztályába kategorizálható. A Jaekelopterus alakja és mérete egyaránt bizonyítja, hogy köze lehet ezen jelenkori élőlényekhez. Sokan a legtöbb hasonlatosságot a skorpiókban és a rákszabásúakban vélik felfedezni, így a Jaekelopterust „tengeri skorpiónak” is nevezik.

1./ Hallucigenia



Az első fosszíliákra Brit Columbiában, Kanadában bukkantak; legutóbb pedig Kínából kerültek elő leletek. Az elnevezés Simon Conway Morristól származik, aki egyike volt azon személyeknek, akik elsők között vethettek újabb pillantást a Charles Walcott által korábban felfedezett fajokra. A Hallucigenia kifejezés abból ered, hogy a lény rendkívül bizarr és álomszerű kinézettel rendelkezett, olyan benyomást keltve, mintha nem volna több egyszerű hallucinációnál. Becslések szerint a hossza 0,5-3 cm között mozgott, külseje egy féregre hasonlított, fején a mai állatokra jellemző érzékszervek többségét, például a szemet és az orrot nem találhatnánk meg. Viszont ezen érzékszervek helyett a Hallucigenia testének mindkét oldalán hét-hét, harapófogószerű csáppal rendelkezett, melyek mögött újabb három pár csáp sorakozott. A csápok némelyike tüskével párosult, és sokak szerint elsődlegesen ezek segítségével szerzett táplálékot.
A legújabb kutatások szerint hímek és nőstények egyaránt léteztek, a hímek abban különböztek a nőstényektől, hogy fejük és nyakuk még kerekebb volt.

Ősi felmenők

Az elméletek alapján a Hallucigenia a mai ízeltlábúak távoli őse lehetett. Annak ellenére, hogy sokak szerint egyetlen jelenkori fajjal sem áll rokonságban, feltételezhető, hogy napjaink ízeltlábúihoz éppúgy közeli szálak fűzik, mint az Onychophorához, vagyis a bársonyféreghez.


Fordította: Brém Zsuzsanna

2013. augusztus 9.


Az eredeti cikk: ITT OLVASHATÓ!
1548
bzsuzsanna - 2013. augusztus 17. 08:11:56

Kedves Marika!

Köszönöm a hozzászólást, örülök, hogy neked is elnyerte tetszésedet a fordításom, valamint a benne felsorakoztatott élőlények! Smile
Sajnos szeptembertől valóban nem igen lesz időm újabb fordításokat, recepteket, könyvajánlókat és verseket írni. De ami késik, nem múlik! Wink

Üdvözlettel:

Zsuzsa

1548
bzsuzsanna - 2013. augusztus 14. 08:32:19

Kedves katalinka!

Köszönöm szépen a hozzászólásodat, mely egyúttal a cikkemhez kapcsolódóan számos új érdekességet is magában foglal. Smile Örülök, hogy tetszett a fordításom! Smile

Üdv.:

Zsuzsa

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.