Kozák Gabriella: 73. interjú - Bieber Mária
1. Szeretettel köszöntelek a Sétapálca riportsorozatban. Kérlek, mutatkozz be pár szóval!
Köszönöm szépen, kedves Gabi, megkeresésedet. Örömmel teszek eleget felkérésednek. Örülök egyfelől a bemutatkozás lehetőségének, másfelől annak, hogy ezáltal felfedezhettem ezt az értékes interjúsorozatot a honlapon. A napokban sok-sok alkotótárs bemutatkozását elolvastam. Mindannyiunkat gazdagító rovatodhoz ezúton gratulálok.
Bieber Mária vagyok. 48 éves. Talán nem túlzás, ha azt állítom: életem virágának teljében vagyok. Fontos számomra ez az életszakasz: Édesanyámat 20 éves koromban veszítettem el, ő akkor töltötte be a 48. életévét. Számára ez az életkor a halált hozta el, számomra pedig megannyi „kishalált” követően azt az életútszakaszt, amely a Teljesség felé vezet már itt, a földi valóságban is. Picit másképpen fogalmazva: kellően sokat szenvedtem már, fizikai és lelki fájdalomban is bővelkedtem; de még nem örültem eléggé, nem adtam elégszer hálát önmagamért, embertársaimért, a körülvevő világért, a lehetőségeimért, a létezés kegyelméért… Kinek? Istennek.
Egyébként Csepel—szigeten, Szigethalmon, egy faluszéli, hepehupás utca egyik kertes házikójában nőttem fel. Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy doktor néni vagy tanár néni leszek, ha felnövök. Amikor a pályaválasztásra került a sor, már nem volt választási lehetőségem, mondhatom: Isten választott helyettem nekem hivatást: tanár néni lettem. Hogy hogyan történt ez a döntés? A későbbiekben kiderül majd.
Most Budapesten élek és dolgozom. Időközben Édesapám is elhunyt. Egy Testvérem van, akivel jó kapcsolatban vagyunk.
Szabadidőmben, alig van ugyan, de szeretek játszani, nemcsak nyelvi/nyelvtani játékokat; szívesen sétálok, túrázok, rendszeresen kézimunkázom (horgolok és kötök) és olvasok ezt, azt. A zenehallgatás (Mozart, Bach stb.) is kedvelt időtöltésem. És az igényes humort is szeretem.
2. Mióta foglalkozol írással, és mi késztetett rá, hogy hosszútávon tollat ragadj a kezedbe?
9—10 éves lehettem, amikor először észrevettem, hogy a szavakkal játszva rímes sorokat tudok fabrikálni. Először egy anyák napi versike született meg, s Anyukámnak el is mondtam. Tetszett Neki, de nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, s én sem. Aztán hosszú ideig kórházban voltam, s ott megismerkedtem egy betegtárssal, egy idős nénivel, aki sokat törődött velem, segítségre szoruló kisleánnyal. Később hálám jeleként Neki fogalmaztam meg köszönetemet verses formában. Ő annyira örült ennek, hogy levelet írt az akkoriban népszerű Miska bácsi levelesládája c. műsornak, s ott részletek hangoztak el ebből a gyermekszáj-versből.
Emlékszem, később, az általános iskolában az iskolaújságba is majdnem bekerültek a verseim… Azért csak majdnem, mert amikor tervezték, hogy iskolaújságot fognak megjelentetni, akkor bár az első szám anyagának szerkesztéséhez én is hozzájárultam egy versemmel, de aztán kiderült, hogy nem lesz az egészből semmi! Az okát nem lehetett tudni.
Az általános iskolámban egyébként remek osztályom volt, sokféle dolgot csináltunk együtt. Volt pl. egy gitáros fiunk, aki mindenféle verseket megzenésített, s azt az osztályunk megtanulta és előadta osztályműsorok, iskolaműsorok keretében. Egyik akkori, könnyfacsaró versikémhez is kreáltak dallamot és kíséretet, s az is gazdagította aktuális repertoárunkat.
Amikor serdültem, és szerelmes lettem, szerelmes verseket írogattam. Kevés embernek mutattam meg ezeket az irományokat, de nekik tetszett. A Címzett tetszését is elnyerték.
Amikor tanítani kezdtem, s gyakran szerveztem iskolai műsorokat, tapasztaltam, hogy nehéz a gyermekeinknek megfelelő alkalmi verseket találni. Akkoriban írtam pár mikulásos, karácsonyi, anyák napi stb. versikét. Ezeket sosem írtam alá, szerző nélkül tanulták meg s adták elő a gyermekek.
Ezek a versek és a korábbi zsengék is zömében egy „véletlen” nagytakarítás következtében elvesztek. Akkor nagyon fájt miattuk a szívem, mintha egy darabka veszett volna el belőlem… De most már tudom: nem baj, hogy így történt. Ha netán kiderül, hogy tudok verset írni, akkor jobbakat is írhatok még, ha pedig mégsem, akkor tényleg nem kár értük!
Igen, jut eszembe, még kezdő tanár koromban az egyik osztályomnak részben közös élményeken alapuló történeteket is írtam, verses mesét is; s ezeket „Magunkról magunknak” címen adtam át nekik. Örömük telt benne.
Majd évek, évtizedek maradtak ki. Úgy éreztem, nem tudok olyan színvonalas és nagyszerű verseket írni, amilyeneket olvasni szeretek. Egyfajta belső mérce formálódott bennem, aminek nagyon örülök, ugyanakkor tapasztalom, gát is tud lenni.
Egy-egy verssor, verselmény azért ki-kibukott belőlem ezekben a néma években is, de nem vettem őket komolyan. A NAGYOK nyomába sem érhetek, gondoltam.
Idén év elején aztán halaszthatatlanul úgy éreztem, muszáj újra foglalkoznom a versírással… Nem múlhat el e nélkül az életem… Ha lehet, hetek, napok sem! Így vettem fel most újra a versírás fonalát, s veszem napról napra komolyabban ezt a belső szükségletet. Sok félkész vers és töredék lapul még a tarsolyomban, remélem, az újak mellett idővel ezek is elnyerik méltó befejezésüket.
Antológiákban korábban már megjelent pár versem, de ennek jelentőségét is csak itt és most, a Holnapmagazinnál kezdem tudatosítani magamban.
3. A vers vagy a próza áll hozzád közelebb?
Igaz, írtam egy-két novellát, sőt, van köztük nyertes írás is, de azért mindenképpen a vers az, ami közelebb áll hozzám. Prózát tudok nem írni, verset nehéz nem írni. Így van ez akkor is, ha nem ömlik belőlem a szó, sokszor elkerül a múzsa, s ténylegesen hosszabb időszakok is eltelnek versírás nélkül.
4. A civil életben mivel foglalkozol?
Gyógypedagógusként dolgozom egy budapesti, speciális iskolában, látássérült gyermekeket tanítok elsősorban a Braille-írás-olvasás tudományára. Továbbá római katolikus hittanár-nevelőként hittanórákat is tartok. Szervezem az iskolarádió műsorait és ún. inkluzív játékfoglalkozásokat is vezetek gyermekek és felnőttek részvételével.
Magyar szakos tanári végzettségem is van. A vers-szerelem motivált annak idején arra, hogy elvégezzem ezt a szakot.
5. Ki vagy kik a kedvenc íróid, költőid, a profi illetve az amatőr irodalomban?
Gyermekkoromban, az otthonunkban nemigen voltak könyveink. Emlékszem, az általános iskola 2—3. osztályában volt az osztálytermünkben egy könyvespolc, amelyről szünetekben le-levettünk egy-egy könyvet, s azt olvasgattuk. Kedvencem Weöres Sándor: Bóbita című verseskötete volt, s ha sikerült a kicsöngetéskor megkaparintanom, akkor szünet végén nem tettem vissza a polcra, a helyére, nehogy a következő szünetben mások megelőzzenek, s leemeljék az orrom előtt! Arra is emlékszem, könyvárusok pultjain nézegettem a könyveket, s nagyon vágytam egy Petőfi-kötetre, de Anyukám nem tudta megvenni nekem, másra kellett a kevéske pénzünk.
Később persze sokat olvastam. Prózát is, verseket is. Nehéz lenne mindenkit felsorolnom. Ráadásul vannak olyan írók, költők, akiktől egy-egy írás, költemény az, ami igazán nagyon tetszik.
A teljesség igénye nélkül sorolom a kedvenceim közé a külföldiek közül Bulgakovot, Tolsztojt, Balzacot, Proustot, Paulo Coelhot, a magyarok közül Mórát, Fekete Istvánt, Lázár Ervint, Rejtő Jenőt és mostanában fedeztem fel Szabó Magda remek könyveit!
A költők közül messze az első helyen József Attilát tartom számon. De sok-sok XX. Századi költőt nagyon kedvelek: Kosztolányit, Babitsot, Tóth Árpádot, Radnótit, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost, de Romhányi Józsefet, Nagy Gáspárt is és Falcsik Marit szintén.
6. Meséld el, hogy dolgozol egy írásodon. Miként születik meg egy történet ötlete, és hogyan lesz belőle teljes sztori?
Írtam egy-egy novellát már, napokig dolgoztam rajta, s ha a tartalom már kikristályosodott, akkor még a szöveget továbbcsiszolgattam, finomítgattam. Túlságosan precíz vagyok, ez a műfaj nem nekem való.
A versírást érzem a sajátomnak. Ebben szeretnék még sokat-sokat fejlődni!
A vers valahogy magától jön: egy szó, egy rímpár, egy-két verssor, egy érzés, egy hangulat, egy szituáció… bármi előhívhatja. Van úgy, hogy rövid időn belül megszületik az egész, s később alig kell javítgatni rajta; van úgy, hogy napokig motoszkál bennem, forgatom a szavakat, gondolatokat, s végül lassan, de biztosan bújik elő. Szeretem nagyon a kötött formákat, mert a kötöttség nemcsak korlátot jelent, hanem határokat is megszab. Előfordul, hogy az első sor leírásakor fogalmam sincs, mi kerekedik ki az egészből, s a vers végén magam is rácsodálkozom, s örülök.
Verset írni bármikor tudok, ha ihletem van: főzés, mosogatás, fürdés, sétálás, buszon utazás stb. közben. De legtöbbször lefekvés után, az ágyban jönnek a jó gondolatok. Van egy diktafonom, s arra szoktam gyorsan felmondani a megtalált sorokat, nehogy elfelejtsem addig, amíg bepötyöghetem a számítógépbe.
7. Hogyan találtál rá a Holnap Magazin oldalára?
Az interneten böngésztem, s verspályázati lehetőségeket keresgéltem. Így találtam meg ez év februárjában a Holnapmagazin oldalát. Először ismerkedtem, olvasgattam az alkotásokat, hozzászólásokat, majd megerősödött bennem az elhatározás, én is szeretnék verseket beküldeni.
Barátságosan és kedvesen fogadtak a szerzőtársak. Jól érzem itt magam.
Itt jegyzem meg, hogy a Holnapmagazin honlapján való kényelmes böngészésben meghatározó körülmény volt számomra az, hogy szinte csodaszámba menő módon akadálymentes honlapra bukkantam. Ugyanis látássérült (vak) ember vagyok, az internetet (is) képernyőolvasó-program segítségével használom. Éppen ezért az aktuális változtatások engem rendkívül hátrányosan érintettek. A csodálatos színekben, látványelemekben nem tudok gyönyörködni, engem ezek nem tudnak elvarázsolni. S mivel nem szívesen vagyok ünneprontó, ezért ezt ez idáig nyilvánosan nem jeleztem a honlapon, de Józsi Főszerkesztő és kedves Adminunk felé privátlevélben igen. Most igyekszem türelmesen várni, hogy az eltűnt és nekem a tájékozódásban olyannyira fontos címsorok valamiképpen visszakerüljenek a honlapra. A jelen állapotban ugyanis lassabban, több bosszankodás révén jutok el az olvasnivalókhoz, s bizonyos tartalmakat, pl. a saját profiloldalamat egyáltalán nem tudom kezelni.
Már több társam megállapította, hogy manapság sok az író/költő és kevesebb az olvasó. Én szívesen olvasgatok, és szívesen kommentelek is. Fontosnak tartom a pozitív és az árnyalt visszajelzés, esetleges kritika megfogalmazását, az alkotásra buzdítást. De a Holnapmagazin jelenlegi arculata nehézkessé teszi számomra ezt a ténykedést.
(Itt térek vissza a pályaválasztás történetére. Tudni kell, hogy egészséges gyermekként születtem, s 9 éves koromig akár Sasszemnek is becézhettek volna. Akkor váratlan autoimmunbetegség következtében romlani kezdett a látásom. Mára gyakorlatilag majdnem egészen elveszítettem. Tehát amikor a pályaválasztásra került a sor, már nem volt kérdés, hogy lehet-e belőlem jó doktor néni.
Hogyan tudok mégis színekről, látványról hitelesen írni? Hiszen láttam, sőt: jól láttam. A látványt, a vizualitáson alapuló emlékképeket nem lehet elfelejteni, bár idővel megkopnak. De előfordult már, hogy Testvérem vagy Barátnőm mesélte el a látképet, s később az ő elmondásukat felhasználva írtam meg versemet.
A vak emberek, ugye, boldogtalanok, s okuk van rá, hiszen nem látnak? Ha ilyesmit feltételeznél anélkül, hogy kimondanád, visszakérdezek:Te, kedves Olvasó, boldog vagy-e, hiszen látsz? A vakság nem tesz boldogtalanná, csupán megnehezíti az életvitelt. Persze, a sokféle napi bonyodalom is ok lehetne a boldogtalanságra, de nem elég ok. Ha a látáson múlna az emberek boldogsága (és üdvössége), akkor, úgy vélem, minden látó embertársamnak boldognak kellene lennie. Az, hogy ez nem így van, bizonyítja számomra, hogy nem a látás/nem látás a kulcs az Életünkben.
Baráti kapcsolataimban pedig arra törekszem, hogy Emberként fogadjanak el/be, s ne a vakság legyen az egyedüli és meghatározó tulajdonságom.)
8. A közeli és távoli jövőre nézve mik a terveid, milyen ötletekkel szeretnéd még meglepni olvasóidat?
Sok-sok tervem van, közeliek és távolabbiak egyaránt, de ezek elsősorban tanári és hitoktatói munkámhoz kötődnek. Ugyanakkor a Holnapmagazin érdeklődő olvasóit a továbbiakban – reményeim szerint - jobbnál jobb versekkel fogom még kényeztetni. A visszajelzésekre, kritikákra is nyitott vagyok.
9. A Sétapálca riportsorozat következő részében mely Holnap Magazinos tagról szeretnél olvasni?
Nagyon örülök, hogy riportsorozatod révén sok alkotótársam életével, gondolataival megismerkedhettem már. Természetesen a többiekre is kíváncsi vagyok, s szívesen neveznék meg jó néhány embert. Remélem, idővel Mindenkire sor kerül majd. Én most Müller Mártát ajánlom interjúalanyként figyelmedbe.
5811
Boba - 2018. január 26. 20:50:36

Kedves Mária! Nagyon örülök, hogy olvashattam Rólad! Szeretettel! Adri

4736
Hespera - 2014. december 01. 15:23:26

Kedves Mami!
Örülök, hogy nálam jártál.
Köszönöm, hogy az olvasást elkezdted és be is fejezted.
Az éltető napfényre szükségünk van a mai, borongós adventi napon is, de életünk borongós napjain is. Akkor belülről és felülről süt ránk.
Köszönöm szépen minden szavad.
Hespera

2135
mami - 2014. november 29. 08:47:41

Kedves Hespera!

Jöttem befejezni az olvasást! Örömmel tölt el, hogy rokon lelkek vagyunk, akik nem az élet napos oldalán élnek és akiknek maguknak kell a napfényt elővarázsolni. És mi megtesszük! Sőt, meg is osszuk másokkal. Az, hogy szeretem az írásaidat, tudod, ezt nem is akarom ismételni, most meg az életed magánszférájában engedtél kicsit belekukkantani. Jó volt nálad járni.

Szeretettel ölellek: Jártó Róza

4736
Hespera - 2014. november 24. 17:26:28

Kedves Veronika!

Köszönöm olvasásod és hozzászólásod. Jókívánságodnak örülök!

Kedves Mami!
Jó, hogy beugrottál.

Üdvözlettel:
Hespera

2135
mami - 2014. november 07. 20:46:09

Rose még jövök, most csak beugrottam! /mami/

4736
Hespera - 2014. november 01. 17:18:57

Kedves Márta!
Köszönöm szépen olvasásod és jókívánságod. Legyen úgy, ahogy írtad: sok szép, alkotással eltöltendő év!

Kedves Ica!
Örömet szereztél nekem visszajelzéseddel.
Te sem szűkölködsz a szavakban, költői tehetségben, így nincs okod az irigységre. Persze, jól értettelek. Smile))
Köszönöm kedvességed.

Kedves Zsermen!
Jólestek szavaid.
Vagyok azért az oldalon, csak több idő alatt kevesebb dologra futja így az időmből és energiámból.

Bátorításnak veszem hozzászólásodat, s buzdításnak is.

Üdvözlettel:
Hespera

3649
Oroszlan08 - 2014. október 25. 14:36:58

Kedves Mária!

Meghatódva olvasom az interjúban a válaszaidat. Hidd el irigyellek, a szó nemes értelmében!!!
Ennyi alázatot az élettel szemben ritkán tapasztaltam.
Az, hogy valaki tanár,(szimplán) úgy gondolom az íráshoz mégis csak sok köze van. Könnyebben fejezi ki magát, akár helyesírásban, vagy a szókincs bőségében. Persze ezt lehet pótolni és az adottsághoz, kell a szorgalom és minden ami Neked megadatott bőséggel.Heart
Csak gratulálni tudok elismeréssel és szeretettel: Ica

3920
lilapetunia - 2014. október 25. 10:46:32

Kedves Mária!
Megdöbbenve olvastam itt a vakságodról, verseid gyönyörü képei ezt jól elrejtették eddig előlem! Nagyon szép életpályát töltesz be, ha lenne egy másoknak nyitott kívánság-listád, biztosan azt írnám rá, hogy nagyon szívesen olvasnék a látássérült gyermekek (akiket tanítasz) életéről, gondolatairól, nemcsak fizikai problémáiról.

Köszönöm Neked még egyszer, hogy engem ajánlottál következönek, de mint már írtam levélben, erre nemet mondtam.

További sok szép alkotó évet kívánok Neked,
szeretettel:
Márta

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.