Jártó Róza: Váci Mihály (1924 - 1970)


Még az 1960-as évek vége-felé történt, hogy az irodalomtanárunk behozott az órára egy kis verseskötetet, Váci Mihály: Akác a forgószélben című kötetét.
Mi, a tizenhat éves gimnazisták szájtátva hallgattuk a verset:

Akác a forgószélben

Kit bármilyen szél eltéphet a tőtől,
s amelyen lombja kivirult – a földtől,
– csak lenge gyom, mely az avarból nőtt föl.
Súlyos magként hullottam én a mélybe,
átjárt, feszített íze, hűvössége,
s ott nyílt ki szívem, mint két sziklevélke.
S most átkarolom millió gyökérrel,
szívós, görcsösen tartó öleléssel
mi engem nevelt, – nem engedem én el!
Életünk frissen nyílt barázda-mélye, hasgató árkai, jó televénye, botlasztó hantjai, szik-keménysége,
bennetek fogantam! – Már nincs egy rög se, melyhez ezer hajszálgyökér ne kötne, s mit gyökeremmel ne én fognék össze!
Mint könyörgő ujjak, úgy kulcsolódom minden omló göröngyre, s úgy fonódom, hogy kö-rülöttem a táj szét ne hulljon.
Gyökereim egyetlen porszemet sem engednek szóródni forgószelekben. Égő szik ez – de benne gyökereztem!
Tövises és virágzó szerelemmel karollak, drága föld! Te se engedj el! Ne engedj szállni a szelekkel!

Épp azt fontolgattam, hogy otthagyom az iskolát, ahova szüleim nagy anyagi és lelki ál-dozat után engedtek el. A hét testvér közül – én a harmadik, a legidősebb lány lévén – hiány-zott a dolgos kezem a családi gazdaságból. Amikor hazamentem egy-két havonta, láttam, mennyire nagy a szegénység nálunk. Azt hittem, ha kimaradok a gimnáziumból, akkor segíteni tudok a családomon. Ezt a szándékomat mondtam el az imádattal szeretett irodalom tanár-nőmnek. Kezembe nyomva a kötetet, hogy hétfőre olvassam el és írjak róla maximum ötolda-las véleményt és természetesen Váci Mihályról is. Az Akác a forgószélben című verset pedig tanuljam meg kívülről…

Délután már a kollégium könyvtárában matattam. Már csak azért is, mert úgy éreztem, hogy ezt a versét a költő egyenesen nekem írta! Az akkori háborgó lelkű tizenhat éves lánynak, aki kereste a helyét a világban, később mégiscsak kimaradva az iskolából. Az érettségimre 1974 évben került sor, levelezős tanrendben, és érettségi tételnek Váci Mihály életét és költészetét választottam.

Sokkal később már idősödő koromban, amikor Váci Mihályt, mint költőt leírt a politika, sőt az középiskolákban sem volt már érettségi tétel, sem a versei, sem a munkássága, olvastam egy riportot, ahol így vallott magáról:
„Engem költővé nem Homérosz tett, sem a lélekvándorlás tana.
Imádtam a költőket ifjúkoromtól; később engem is alakítottak a nagy szenvedéseket ismerő elmék, de nem ezek tettek költővé, élményeim nem ők adták. Volt olyan szerencsétlen az életem önmagában is, hogy szenvedni, megrendülni ne tőlük tanuljak, s tragédiáival együtt volt olyan misztikusan szép gyermekkorom, ifjúságom, hogy a költészetet, a megríkató ámulást, a korán szívet markoló elvágyódásokat, már a gyermeket kézen fogó varázslatokat ne a költők oltsák belém.” (1)
Akik ismerjük valamelyest életét, költészetét, tudjuk, hogy a nyíregyházi Ókistelekiszőlő 42. szám alól, egy kedves, de aprócska, zsúpfedeles házból indult az élete 1924 karácsonyán. Szülei nehéz körülmények között kezdték életüket, mert héttagú családról kellett gondoskod-niuk. Édesapja a vasútnál pályamunkás, majd fékező lett. Munkavégzés közben agyvérzést kapott, majd felgyógyulása után kapus. Ennek a családnak lett tagja fivérévvel Andrással együtt.
Váci Mihály környezete és főleg édesanyja már korán meglátta benne a tehetséget. Így került hat éves kora előtt iskolába, ahol megismerve képességeit, nagy szertetettel fogadták tanítói. Igaz, az akkori ambíciója inkább a festészet volt. Ezt akarta megvalósítani, anyai tá-mogatással, amikor a tanítóképző elvégzése után a tanárképző főiskolán akarta folytatni ta-nulmányait. De ennek költségeit már nem tudta vállalni édesapja, ezért tizennyolc évesen tanyasi tanító lett. Ebből az időszakából számos vers született. A sorkosztról, a tanyasi parasz-tok életéről, magányáról, és ebben a környezetben feltámadt természet-imádatáról.

Eső-imádó

Eső, dicsérlek alázattal ázva,
mint meghajtott fűszállal a mezők,
s mint fák alatt, kalapjukat lerázva,
kezük kinyújtva, a szántó-vetők.

Valami omló, hulló vágyat érzek,
szétporlani langy cseppjeid alatt,
hogy mint a párolgó kék messzeségek
rögei – sejtjeim úgy igyanak.

Kitárulni, mint szomjazó barázdák,
mélyen az új fogamzó magvakig,
hogy a csirákig, gyökerekig járj át,
s mindent befogadóvá porhanyíts. (2)

A II. világháború vége felé segédszolgálatos katonaként végighurcolták majd egész Ma-gyarországon, s miután a határon megszökve visszatért Nyíregyházára, azonnal rátörtek a betegségek. Ahogy egészségi állapota némiképpen megjavult, 1949 évben, diákkollégiumi igazgató lett, majd Budapestre került a Művelődésügyi Minisztériumba, onnan a Tankönyvki-adó Vállalathoz, ahol számos irodalom tankönyvet szerkesztett, s közben a bölcsészkar magyar szakán tanult.
A 60-as évek első felében, már íróként és közéleti személyiségként – 1965 évben megvá-lasztott országgyűlési képviselőnek – nem egyszer emelte föl szavát a hátrányos helyzetben lévő munkás-paraszt fiatalok továbbtanulási lehetőségének biztosításáért.
Ebben az időszakban kezdődött el Váci Mihály, ma már sokszor legendákba ívelő, szo-katlan nagy népszerűsége is. Sikerét nyilvánvalóan annak köszönhette, hogy olyan érzéseket és gondolatokat szólaltatott meg, amelyek az emberek széles rétegeit érintették, s amelyekről a magára találás ily nyílt gesztusával ekkoriban más költők nem szóltak.
Így ír egyik az Érdemes lesz című versében küzdelmeiről:

Érdemes lesz

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! – s mindig
Érdemes lesz, – hiszem.

Nehéz – s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
– a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne – úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük – már régen
nem értük! – Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.

Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
– vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül.

Mindez ma sem volt könnyű
– s nem lesz könnyű sosem
– de törvény, s vállalt sors ez,
ha érdemes, – ha nem! (2)

Szintén egy kávéházi beszélgetéskor, mikor egy olyan íróval beszélgetett, aki a világhá-borús élményeiből kovácsolt előnyt, ezt mondotta:
"Te sem voltál kisebb életveszélyben, te is ismered a minden pillanatban bekövetkezhető halál lehetőségét, és te is derűsen tudsz nézni a világba. Ahhoz pedig igazán semmi köze más-nak, hogy a magánbajokat odabent hogyan reagálja le az ember; kifelé az a fontos, hogy a többiek hogyan élnek. A többiek gondja az érdekes. És ha egyszer azután az ember egyik pil-lanatról a másikra meghal, igazán mindegy, hogy huszonhat évig élt-e, mint Petőfi, vagy százegy évig, mint Dzsambul. Az a fontos, hogy ameddig él, mit csinál, mit ír, és kinek ír." (1)
Ami biztos, hogy ugyanolyan szenvedéllyel szólt verse a szerelemről, a természet szépsé-géről, az emberi élet mindennapi gondjairól, mint a magára hagyott munkásosztályt vezetni akarókról. Még akkor is, ha nála, szokatlan módon sosem foglalták össze a szerelmi, a termé-szeti vagy akár a politikai költészetét.
Engem a számos szerelmes verse közül talán ez fogott meg legjobban:

Ha elhagynál …

Ha elhagynál engemet, – jobban
mi fájna?
hiányod, vagy a szív megdobbant
magánya?
A csalódás kínjától félek,
vagy féltlek?
Szerelmünket szeretem jobban,
vagy Téged? (2)

Váci Mihály legendásan magas népszerűsége ellenére megmaradt annak a embernek aki volt pályája kezdetén. Sosem feledte el honnan jött, és ez késztette arra, hogy lehetőségeit kihasználva felemelje szavát az emberekért. Ebben az időben, az egyik legtöbbet elszavalt az alábbi verse volt:

Csak ezt az utat el ne hagyjam

A jegenye-fasoron által
az út velem a Napba szárnyal,
a Napba, mely az útnak végén
vörös tűzben vár a hegy élén.

A jegenyesor kivont szárnnyal
emel, repít a tájon által,
vörös Napba, mely a hegyélen
vár reám, hogy tüzét elérjem.

A jegenyék rajongó lázban
szállnak az egekre kitártan
és sóváran úgy énekelnek,
kell, hogy én is dalra keljek.

Kell, hogy én is énekeljek,
velük én is szárnyra keljek,
s a hervadó Napot elérjem,
míg át nem hajlik a hegyélen.

A hervadó Napot elérem,
ha át is hajlik a hegyélen,
s ha ma lehervad, holnap felkel,
ragyog reám kék1őbb egekkel.

Beragyog a Nap, merről felkel,
kísér, vezet tiszta egekkel,
s vár majd reám az alkonyatban,
csak ezt az utat el ne hagyjam.

Csak ezt az utat el ne hagyjam,
jegenyesort az alkonyatban,
mely küszöböktől hoz idáig,
s körül a Földön – visz hazáig! (2)

Sorra jelentek meg művei, melyek soha nem látott népszerűségnek örvendettek:
 Ereszalja. Versek. Bp. 1955, Magvető.
 Bodza. Versek. Bp. 1959, Magvető.
 Mindenütt otthon. Versek. Bp. 1961, Szépirodalmi Kiadó.
 Tvardovszkij, Alekszandr: Egyre messzebb. Fordította Váci Mihály. Bp. 1962, Európa Kiadó.
 Szegények hatalma. Versek. Bp. 1964, Magvető.
 A zsezse-madár. 1960-64. Tanulmányok, cikkek, vallomások. Bp. 1964, Szép-irodalmi Kiadó.
 Kelet felől. Válogatott versek. Bp. 1965, Magvető.
 Akác a forgószélben. Válogatott versek. Bp. 1966, Kozmosz Könyvek.
 Eső a homokra. Versek. Bp. 1968, Magvető.
 A sokaság fia. Posztumusz versek. Bp. 1970, Szépirodalmi Kiadó.
 Százhúszat verő szív. Válogatott versek. Bp. 1971, Magvető.
 Toldi feltámadása. Összegyűjtött prózai írások. Bp. 1972. Szépirodalmi Kiadó.
 Utazás Bürokronéziában. Szatirikus korkép, mely 1950-1967 között íródott. Bp. 1978. Magvető.
 Váci Mihály összegyűjtött művei. Bp. 1979, Magvető.
 Értelmes terhek alatt. Válogatott versek. Bp. 1984, Szépirodalmi Kiadó.
 Rózsák a jégen. Válogatott prózai írások. Bp. 1990, Magvető.
 Valami nincs sehol. Válogatás Váci Mihály verseiből. Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó.
 Valami nincs sehol. Váci Mihály, Simon István és Garai Gábor válogatott ver-sei. Bp. 2003, Papirusz Book Kiadó.
 Lobogó jegenyék. Ismeretlen napló 1956 októberéből, versek és vallomások. Bp. 2004, Közdok Kiadó.
 Pirók, télen. Gellérthegy, Lágymányos tájékairól. Versek, próza, beszélgetések Bp. 2005, Váci Mihály Kör. (4)

1955 évben megjelent Ereszalja címmel megírt verseskötetéért megkapta 1956 évben a József Atilla-díjat, majd a másodikat, 1962 évben. Ezt követően 1965 évben a Kossuth-díjat is. (4)
Irodalmi és magánéleti pályája a csillagos égbe szökken. Szokatlanul nagy volt a népsze-rűsége, ami nem is csoda, hisz olyan emberi érzéseket szólaltat meg, mint a gyökerek, az ott-hon és a család, az önéletrajzi elemek, valamint az olyan modern és „emberi”, és az akkori proletárköltészettől idegen témák, mint a szerelem, az öregedés, az emberiség és az egyén jövője, vagy az elidegenedés. Sikerének titka az is, hogy megszólaltatott olyan érzelmeket, gondolatokat, amelyek minden emberben ott lakoznak, de a proletár költőiségtől idegen ma

Virág

Hajamban mennyi csók illata fészkel,
mint rozs tövén a fürj-sírású szél,
szememben szomjas vágyak nyája térdel
szerelmed kóborló vizeinél.

Állad remegve fogom kezembe
és arcodat, mint lámpát fordítom
a homlokomra: – Láss! és mondd, szeretsz-e,
mikor szeretni magam nem tudom.

De jó is lenne még dúdolva-sírva
átcsavarogni néhány éjszakát,
s nézni, mikor ruháidból kinyílva
karcsún derengsz, illatozó virág. (2)

Egy kávéházi beszélgetésben Váci Mihály Johannes Robert Becher szavait idézve, mon-dotta:
„A költő nagysága abban is megmutatkozik, mennyire képes az élet tárgyává lenni, meny-nyire adja át magát az életnek, szenvedésnek és az örömöknek – teljesen elszakadva attól, hogy ő költő, alkotó.” (1)
Közéleti szerepe egyre nőtt, ami együtt járt azzal, hogy sokat utazott: Franciaország, Olaszország, a környező államok, Kuba, Vietnám.
Nem harcban esett el. Váratlan súlyos betegség vetett véget életének, 1970. április 16-án Hanoiban, ahol egy kulturális delegációval tartózkodott.
Nagy Sándor szobrász által készített, nagyságához méltó sírhely alatt, Budapesten a Far-kasréti temetőben alussza örök álmát. (4)

Testileg születésétől fogva beteges volt, de lelki élete maga a költői magasságokba emelt egészség, benső összhang.
Egy harmonikus lélek háborodott fel a külső valóság diszharmóniáin, megbélyegezve az embertelent, ünnepelve az emberségest. Szüntelen halál közelben tudva magát, egy boldog házasság és a versei megjelenésétől kezdve töretlen elismertetés és népszerűség hátterével, egy szocialista államférfi felelősségével, az egész nép számára tudott úgy publicistaköltő lenni, hogy valóban milliók azonosulhattak emelkedett lelkével, – és minden frázis nélkül – pontosan kimondott igazságaival.
Váci Mihály képes volt arra, hogy az erkölcsi, sőt jogi igényeket a szépség élményével tudatosítsa a tömegekben. S meg is adatott neki, hogy valóban a nagy tömegek népszerű köl-tője legyen.
Viszont nem adatott meg Váci Mihálynak a hosszú élet. És nyilván könnyelműség volt tő-le, hogy elfogadta a meghívást Vietnamba, a trópusi hőség hazájába, az ő állapotában. De a mindent látni, mindent ismerni és érteni akaró vágy mindig is erősebb volt benne, mint az óvatosság. Ott is érte a halál, Hanoiban, a forró égöv alatt.

Még nem elég

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírjon el,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!

Még nem elég! (2)

Én, a XX. században születtet, de XXI. századi ember az mondom, ha Váci Mihály sem-mit se hagyott volna maga mögött, csak ezt az örökérvényű versét, akkor se találna a magyar hon nagyobb költőt, aki úgy szólt az emberekhez, mintha a testvérével beszélne.

Ahol siker van, ott megterem az irigység is. Váci Mihályt sem kerülte el azon költők „íté-lete”, kik egyenlőséget húztak a szegénység, valamint a silányság, a piszkosság, a trágár be-széd, az iskolázatlanság, a műveletlenség közé. Bizony, a gyermekszobákból elindult költő-társak nem fogadták be maguk közé. (3)
Halála után vita indult megítéléséről, bár folyamatosan jelenhettek meg kötetei. Vagy a bírálók hangja erősödött fel, vagy elhallgatták. Kivették a középiskolai tananyagból, nem le-hetett érettségi-tétel, evvel megfosztva az ifjúság széles körét attól, hogy megismerhesse.
De minden hiába. Napjainkban is ugyanolyan ismert, és népszerűsége felfelé-ívelő.
„Annak a költészetnek lesz becsülete – vallja Váci Mihály – a történelem előtt, amelyik ki-fogyhatatlan erővel szólt a lemaratottakról. A költő soha nem pártolhat mást, csak a segítségre szorulókat, s amíg ilyenek lesznek megye-, ország-, világszerte, addig csak az őket pártoló költészet lehet időszerű. Én, míg a legnagyobbat szeretném elérni, meg akarok maradni a leg-kisebbek között, köztük, velük, érettük.” (1)
Ez a vallomás a Hungária kávéház asztala mellett, önkéntelenül összefoglalt, de követke-zetesen vállalt ars poeticája és "etica poeticája” lett.

Mindegy, hogy hány év is adatik; az a fontos, hogy addig mit csinál az ember. Váci Mi-hály pedig megalkotta azt az életművet, amely korának legnépszerűbb magyar költőjévé emelte.

***


Jártó Róza, 2014. október 10-e, Orosháza

Források:
1. „Emberségből példát, Vitézségből formát” Interjú a Hungária kávéházban sorozat-ból idézetek.,
2. Váci Mihály Összegyűjtött művei 1979.,
3. Illyés Gyula: Váci Mihály világa és költészete 1979,
4. Váci Mihály – Wikipédia,
2135
mami - 2015. november 06. 00:32:07

Kedves Kocsist!

Látod milyen figyelmetlen is az ember. Megírtam, feltettem aztán nem néztem többet rá.....

Köszönöm a olvasást!

Szeretettel: /mami/

2135
mami - 2014. november 16. 19:03:22

Drága Icum!

Tudom, hogy érted amit közölni akartam evvel az esszémmel. Köszönöm, hogy olvastad!

Szeretettel: /mami/

2135
mami - 2014. november 16. 19:00:22

Kedves Zsermen!

A köszönet hangján tudok csak szólni az esszém hozzászólásához. Régebben gondoltam már arra, hogy a mai magyar, az irodalomra fogékony embereket meg kéne ismertetni azoknak az íróknak, költőknek az életpályájával a munkásságával akiket méltatlanul akart kitörölni a politika még az emberek tudatából is. Váci Mihály munkásságának tudatos leépítése az Érdemes lesz című versének a megjelenése után kezdődött el. Egyenesen, szemből nem igazán merte a hatalom ezt megtenni, hisz itt hazánkban ekkorra már soha nem látott magasságokba szökkent a költő népszerűsége. Egyszerűen nem mertek hozzá nyúlni, pedig kendőzetlenül mondotta ki:

"Nehéz - s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
- a túloldal ne lássa,
mint hull szét táborod."


Most az ügyeskedők világát éljük. De talán lesz olyan is aki kíváncsi még Radnóti Miklós, Dsida Jenő, Heltai Jenő..... munkásságára és arra amit közölni akartak nekünk az olvasóknak. Szépen sorba írom meg ezeket az esszéket, természetesen szabályosan, a törvényi előírások szigorú betartásával.

Kedves Zsermen! További szép napot!

Üdv.: /mami/

3649
Oroszlan08 - 2014. november 13. 21:43:43

Drága Rózám4 /mami/

Meghatódva, szinte könnyezve olvasom írásodat. Érződik a szereteted a
tiszteleted a költő iránt. Nagyon szeretem én is a verseit. Most egy kicsit mégis
közelebb hoztad Őt, és ezt köszönöm Neked.Heart
Szeretettel: Ica

2135
mami - 2014. november 11. 09:23:57

Kedves Vali-mami!

Tudom én, hogy hosszú, tudom én, hogy nehéz a szöveg, de hiszem, hogy szép és méltató és méltó Váci Mihály szelleméhez. Irodalmi esteken, délutánokon mesélek a embereknek Róla, aki elsőnek hívta fel a figyelmet arra, hogy az ország kétfelé szakadva megosztott lett. Talán ő volt az atyja versei révén a rendszerváltásnak. Ha akkor nem csak arra fordítanak gondot, hogy a hatalmasok és családtagjaik minél nagyobb jólétben, pompában éljenek akkor egész más lett volna most ez a világ. Sajnos abban az időben se számított az egyén gondja-baja. A jobbító szándékú versei szövegének tartalmát kiforgatták. Kikiáltották összeférhetetlennek, mert kimondotta azt ami nyilvánvaló volt. Lassan érik a rehabilitációja, de egyre több városban alakulnak meg a Váci Mihály körök. Olvastam valahol, hogy az írást meg lehet tanulni és az olvasást is, de azt, hogy elmondja az ember, azt, hogy elmesélje ahhoz tehetség kell. Most az emberekért tenni akaró és tudó tehetségek ideje jött el.
Szeretettel: Jártó Róza

4993
Vali-mami - 2014. november 11. 00:47:29

Drága Róza !

Mit mondhatnék azok után,hogy elolvastam összefoglalódat?
Igen nagy tisztelet és dicséret jár Neked azért,hogy Váci Mihályt így méltatod.
A Neki kijáró nagyrabecsülés jeléül kitágítottad ismereteinket.
A szerénység" édestestvére" a nagyság.
Bizonyság erre a költő életútja.
Valóban soha el nem évülő költői és emberii hitvallás,hogy nem magunkért.....MÁSOKÉRT vagyunk.
Köszönet jár Neked ezért a munkáért !

Szeretettel ölellek:Vali m.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.