Bakos József: A szeretet fájdalma



Tud-e fájni a szeretet?
Nos, ez egy furcsa kérdésnek tűnhet első pillanatban, de ha elidőzünk egy kicsit, gondolkodóba esünk és megdöbbenve tapasztaljuk, hogy: Igen, tud!
Vasi Ferenc Zoltán kötete viseli ezt a címet és a benne szereplő halvány, kissé nehezen olvasható régies betűkkel íródó sorok mesélnek nekünk.
A kötet „Apám gondolatában” ciklussal indul. Az Apa üzen fiának, egy élet bölcsességét rövid sorokba sűrítve:

„…tudatmélysötét alakok: formálódsz.
Merengve egy láda kincsen, a nincsen.
Füvek futnak vágtató lovak patái alatt.
Azt hiszem a versben, havazni kezd.

Ősszel lassan hullanak pimasz legyek.
Éjbe takaróznak a ritkuló fák.
Soha sincs értelme a résznek, csak az egésznek.”

Tobzódnak a költői képek és kirajzolódik néhány mondatban egy egész élet. Megszületünk, sötétből a fénybe érve örökkön kincset keresve létezünk, őrizzük a semmit, ami mégis a mindenünk, az apró pillanatokat, az elmúló másodperceket, amelyek lerakódva elménkben addig kaparásznak, amíg versbe öntve testet öltenek a fehér papíron. Kék tintavérrel írt fájdalmas sorok, egy élet emlékképei. És amikor havazni kezd, ritkulnak a fák, közeleg az elmúlás, majd ismét a sötét csönd és maradnak utánunk az emlékek.
A válasz tehát itt van, már rögtön a kötet első néhány oldalán. Féltjük azt a kis jót is, ami életünkben megadatott és talán néha nem is örülünk önfeledten, mert attól tartunk, hogy minden egy pillanat alatt elmúlhat, jöhet a rossz, a cseppnyi jó után.
Vasi a versírást küzdelemként ábrázolja soraiban és érzékelteti, hogy egy költő számára nincs annál rosszabb, mintha egy megfogalmazódó gondolat mégsem ölt testet a fehér lapon:
„A lélek mindig versre tör/s a szavaknál megreked./Nincs rettenetesebb/az élmény kereng az idegrendszeren,/de mondattá nem összerakható.”
Osztályrészem: Ostyafelmutatás c versében költő elődök képe tűnik fel, ábrázolva életüket, szenvedésüket. Elmosódó sorsok és a költészet becsülete, megbecsülése iránti aggodalom érződik a versszakokban, saját hányattatott sorsára történő utalással: „28 négyzetméterre zsúfolok össze mindent, mi maradt dúlt hitemből.”
A kötet további részében Vasi saját élete áll a középpontban. Az apa halálának képe és a költészetbe, írásba menekülés, amely áldás és átok számára egyben: „A költő vasalt fegyenc, s a könyvlapok, börtönfalak.”
Érzelmek, érzések, gondolatok sorakoznak egymás után rendezve: tétova álmok, bolyongó gondolatok (Psyché), bizonytalan segítségkérés (Én fizetek), Fia iránti szeretet (Fiamnak), és a versciklus címadó verse: Apám gondolatában, amely fájó sebeket feltépő emlékkép, ragaszkodás a múlthoz. Énkörömben c versétől látszólag könnyedebb sorok következnek, de mély mondanivalóval.
A megváltás előestéjén ciklus következik a kötetben. Vallás (Életöröm) és útkeresés képei: „Lógok a semmi felett/mélye-nincs két meredély között.” (Corpus c. vers). A költő a vallásban, hitben, Istenhez fordulásban keres menedéket, oltalmat. Talán egyfajta bizalmatlanság a mai személytelen világ irányában, tudatos kizárása a további csalódásoknak. A magány hangjai is kifejezésre kerülnek és egy idő után már a hit is lehet nyomasztó, ha nincs kivel megosztani a gondolatainkat:
„A Teremtő súlya alatt nyögök,/nehéz, Isten-hiányos magányban -/az élet vize megzavarosodott,/hajtom fejem álomra, halálra.”
A verseket olvasva még az a gondolat is megfogalmazódhat bennünk, hogy vajon Vasi számára semmi sem jó? Mindenben a hibát, félelmet, rosszat keresi?
Ezután következnek a Megbocsátásról, Békéről, Sorsról szóló versek és ismét felbukkan az elvesztett Anya képe. Mintegy kapaszkodó a múltból, ami fájdalmas, de erőt ad a folytatáshoz.
Mielőtt végleg leírnánk negatívnak az egész kötetet, következik a Lisztláng ciklus. Felbukkan a szerelem érzése, újabb színt, pozitív gondolatokat hozva: „Ajkaidról fakasszad az éneklés forrását,/ újítsd velem gyökerét a fának/s röppents rügyeket ágaira.” (A csókok szomjáról c. vers).
A boldogság pillanatai, simogató érzelmes kavalkádja, itt-ott átszőve gondoskodó, óvó szeretettel és erotikával is!
A kötet utolsó részében, a Magyar úton döngölt földön ciklusban hazafias gondolatok, magyarság tudat, hősi elődök emlékképei, (Hősi halottak – álomidőben), emlékversek, (Eszmélődések) történelmi események (Birkenau) eleven sorai kaptak helyet. A Magyar úton döngölt földön címadó ciklus verse a küzdelmet helyezi előtérbe, kifejezve, hogy akármi történik, fel kell állni és menni tovább!
Összességében ez a kötet sem vidám hangulatú, de az előző könyvhöz képest: „A sok nagy malőr”, letisztultabb, gondolatvilága egységesebb, a kétkedő sorok ellenére pedig több olyan verset tartalmaz, amely nem Vasi saját sorsáról szól, hanem üzen az olvasónak. Összegzi a XXI. század szépségeit, félelmeit, mert a fő gondolat végig kidomborodik a sorokban: A szeretet tud fájni, az aggódás megtépázza a lelket, de magányosan élni még rosszabb.
Az üzenet talán sok emberhez eljut és megtanuljuk értékelni mindazt, ami sorsunkban megadatott.

Bakos József
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.