Bakos József: Könyvajánló: Fredrick St. Claire: Ideát... és azon túl


HAMAROSAN MEGJELENIK!

Nyomdában van Fredrick St. Claire (Tóth Ferenc) verses kötete.
Október első napjaiban jelenik meg a Holnap Magazin gondozásában a pozitív és negatív hangulatú, témájú verseket tartalmazó 74 oldalas kötet.
Megrendelhető a szerzőtől!

Tisztelt olvasóközönség!


Közel három éve írok verseket. Az e kötetben is szereplő alkotásaimból az első, amely nyomtatásban megjelent, „A mi ösvényünk” című: „528 pályázó több ezer verse, ill. több száz prózai (és drámai, ill. más műfajú) műve közül emelkedett a döntőbe az Öné.”
Mostanáig összesen 8 antológiában és 4 irodalmi folyóiratban összesen 33 írásom szerepel, melyek közül az „Elveszített szép Johannám” jutott a legtovább: A 2013-ban igazgatói-doktori ajánlóval kiadott, „Mi nem hervad el soha” címet viselő kisregényem elején is olvasható, továbbá meghallgatható Kozma Krisztián Radnóti-diplomás ifjúsági versmondó és Nagy Lajos zeneszerző közreműködésével Turek Miklós színművész előadásában.
Az „alakos” írásaimnál a különleges elrendezés a mondanivalót hivatott hangsúlyozni. A versszak-sorrend mindenhol a klasszikus formát követi, tehát például a kereszt alak.

Jelen könyvben két külön hangulatvilág tárul Önök elé. Olvashatnak olyan témákról, mint a viszonzatlan szerelem, reményteli vágyak, hála, kitartás, mennyország, vagy éppen düh, magány és holokauszt.

Fredrick St. Claire
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.