Elbert Anita: A múlt, a jelen, és jövő eredete


Minden genezise: a tudattalan hiba. Az idő ugyanis mindenek előtt, az ősidőben leledzett. És az ősidő egységes, és oszthatatlan formát öltött. Majd, amikor a tudattalan hiba megjelent a világban, három részre törött az ősidő: múltra, jelenre, és jövőre.

A múlt egyik fő fogalma: az anamnészisz, visszaemlékezés lesz, a jelené az élmény, és a jövőé a vágy.

A múlt maga az örök jelen visszaemlékezése. A múlt magában már történelem. A múlt eredete különös, de a felejtés. Egy visszaemlékezés soha nem visszaadása az elmúlt időknek, csak emlékfoszlányokra emlékezik az ember. A jelen az, az élmény, ahol a mostban mindenre emlékezik az ember. És a jövő fogalma az álmodozás, a fantázia világa.

Ha azt kéne megvizsgálnom, melyik idő a legfontosabb, a jelent mondanám. Az örök jelen egészében megélhető. Ez egy holisztikus látásmódot képvisel. A részben is meg kell látni az egészet. Viszont a jelenben más is megtapasztalható, a diszpozíció. És az élmény megélése még egy fontos tárgyalási pontot képez, a megélés horizontján. Emlékezni képekben szokott az ember, egy belső, vizuális projekció alapján. Ez olyan, akár az álmodozás, csak irányítottan, saját emlékeit öleli fel az embernek. Vagyis: az a különbség az emlékezés és az álmodozás között, hogy az emlékezés valós, történelmi képkockákat elevenít fel, ellenben az álmodozás a fantázia, és a képzelet szüleménye.

A jelen több, mint reális. A mindenkori jelen megélése. Ekkor csak a diszpozíció járja át az embert, a jelen megélése csak idővel távolabb képes realizálódni. Ez a lényeg, hogy az idő, főként a jelen az emberben realizálódik. A múlt a már megértett élményeket történetté alakítja. És a jövő elképzelt, pozitív álomképet képvisel. A tudattalan hiba mindennek az oka. Amióta a hiba kalkulusa felütötte a fejét az időben, az egységes, gömb formájú idő darabokra esett. És az idő a viszonyítás holdudvarába került. Mihez képest a mérce. És a viszonyítás mellett az összehasonlítás is első helyen szerepel. Ezek együttese pedig a mérték.
Ezek alapján megállapítható, hogy a múlthoz a viszonyítás, a jelenhez az összehasonlítás, míg a jövőhöz a mérték rendelhető.

A fekete lyukhoz a jelen, és a párhuzamos dimenziók tartoznak. Az inverz világokhoz a múlt rendelhető, és a fehér lyukhoz a jövő, és a lehetséges világok tartoznak.

Székesfehérvár, 2017. szeptember 6.

Elbert Anita
1358
Arkady - 2017. november 24. 10:08:30

Kedves Anita!
Úgy látom te az időt mint metafizikai fogalmat próbálod megragadni. Igazad van: a részben látni kell az egészet, de közben annak is tudatában kell lennünk, hogy az egész részekből épül fel. Nincs köztük különbség, hogy melyik fontosabb, ahhoz hogy az Egész működjön mindenre szükség van. Sajnos civilizációnk egyik betegsége, hogy ezt sokan nem tudták vagy elfelejtették, vagy nem akarták tudni. Bele nyúlunk komplex rendszerekbe anélkül, hogy értenénk mi miért van, és persze baj lesz belőle, amit megint ész nélkül próbálunk helyrehozni. Én itt látom a "tudattalan hibát".
És még egy gondolat az emlékezésről. Szerintem olyasmikre is képesek vagyunk emlékezni, amiket nem mi éltünk át, csak hallottunk róla. Én magam kisgyerekként féltem a légószirénáktól és a helikopter rotor zajától, pedig egyikhez sem volt köthető semmilyen élményem. De az elsőről a szüleim meséltek, a másikat a híradóban láttam.
Íróként pedig karaktereim életét nem-lineárisan látom, egyszerre születéstől a halálig... és ez isteni érzés, a szó legigazibb, teremtő értelmében. Lehet, hogy sokan, önmagunknak sem bevallva, ezért is szeretünk írni?
Szerettel: Gabriella

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.