Elbert Anita: A hatalom, dicsőség, erő agyi leképezései



Jelen esszémben három fő területet fogok körbejárni. Az első a hatalom, a második a dicsőség, a harmadik az erő. A legtöbb ember ezek egyikét magáénak tudja. A hatalom magában a dicsőség és az erő szintézise.

Állítom ezt azért, mert ez egy elvont fogalmat tükröz. A hatalom általában katonai, hadászati jellegű. Úgy is mondhatnám: uralkodás. A hatalom egy ember kezében van, lásd diktátor, vagy több emberé, a demokratikus kormányzásban. Hatalommal bírni annyi, mint uralkodni. A dicsőség a győzelemmel áll szoros kapcsolatban. A diadal maga a dicsőség vesszőparipája. Az erő pedig lehet fizikai, lehet szellemi, erősnek lenni annyi, mint hinnie az embernek önmagában. Az erő az ember élettel telítettségének mérföldköve.

Fenti három fogalom egymást szövögetik. Ugyanis erővel lehet dicsőséget szerezni, hatalmat pedig dicsőség által lehet megszerezni. Így megállapítandó, hogy a dicsőség szükséges a hatalomnak, illetve az erőnek is.

Tovább kell gondolni e három, fenti fogalmat. Egyfelől tudatos, másfelől tudattalan szinteken.
Agyi pontokat ingerel a hatalom, a dicsőség, és az erő. Az erő az agytörzset aktivizálja, a hatalom a köztiagyat, míg a dicsőség a Varol–hidat.

Az agytörzset a nyúltvelő (medulla oblongata), a híd (pons) és a középagy (mesencephalon) alkotja. Tudattalan szintekre terelve a szót, a nyúltagy az opcionális énhez rendelhető, a híd a personához, és a középagy az egóhoz járul. Ezek alkotják az agytörzshöz tartozó utat. Az erő ezek alapján az opcionális én, a persona, és az egó összessége.
A köztiagy (Diencephalon) három részből áll: hipotalamusz és talamusz, valamint a harmadik agykamra (ventriculus tertius) és az azt határoló részek alkotják. Tudattalan szinteken a talamusz az árnyékot tematizálja, a hipotalamusz pedig a szellemént képviseli. Ezek teszik ki a hatalmat.
A Varol-híd (Pons, vagy pons Varolii): az agy utasításait továbbítja a kisagynak és a gerincvelőnek. A kisagyhoz pedig a Self rendelhető. Ez alkotja a dicsőséget.

Így elérkeztem mondanivalóm végére. A hatalom, a dicsőség, és az erő immár beigazolódott tudatos, és tudattalan szinteken egyaránt.

Székesfehérvár, 2017. szeptember 14.

Elbert Anita





1502
metilencsillag - 2018. február 04. 13:09:56

Érdekesek a soraid Zsófi. A választ nem tudom. De gondolkodni fogok rajta.

2952
bruxinelli - 2017. december 16. 07:31:39

Kedves Anita !

Nagyon tömören és lebilincselően írsz a három fogalom összefüggéséről, az indíttatásukról , szükségességük elismeréséről és az agyban keletkezett helyéről. A negatív értelművé válásának a felismeréséről is szívesen olvastam volna, ami meggátolja e három fogalom túlzottan eluralkodó honosítását az emberben, amit lehet, hogy csak a kívülálló vesz észre.
Az hol keletkezik az agyban ?
Szeretettel gratulálok, Zsófi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.