Elbert Anita: Az észlelés fenomenológiája


Észlelni annyi, mint megérinteni a világot. Egyetlen simítás, és már észlelni képes az ember a körülötte lévő teret, környezetet. „Az észlelés tárgya nem független a világ többi alkotóelemétől, szervesen összekapcsolódik hátterével, a világban-lévő-dogok hálózatával. A világban-lévő-dolgok szétszakíthatatlanul összefonódnak egymással, ezért mindegyik dolog visszatükrözi a másikat (Leibniz monászaihoz hasonlatosan).” Az észlelés egy tükrözési művelet, ugyanis van egy észlelő és egy észlelet. Ha valakit észlelek, annak mozgását, tekintetét képes vagyok leképezni. Vagyis: vagy dinamikusan, vagy perszonálisan közeledek hozzá. A dinamikus vetülethez a mozgás, a perszonális szekcióhoz meg a tekintet tartozik.
Az észlelő és az észlelet akkor semleges, ha magát szemléli az ember.

Az észlelő legtöbbször más képet lát a világról, mint magáról.
Az érdekesség az, hogy az énképe, testképet az embernek torz. Főként arra építkezik az ember, hogy mit hall magáról másoktól. Az észlelés két síkon nyugszik. Először hangoltság–szintjén észleli az ember a világot, majd viszonyításképpen. A mihez képest elv alapján.

Az énképhez a tudattalan járul. De milyen kvóciensekkel dolgozik az ember, ez a kérdés. Maga az én tulajdonságok, temperamentumok, témák, belső értékek, hangoltság köré fonódik. Azt fejezi ki, hogy miként értékeli az ember önmagát.
A testkép tudatos tartományba illik. Lehet karcsú, normális, vagy kövér testalkatú az ember.

Még egy kérdés merül fel. A horizont és az észlelés kontextusa. Az észlelés a figyelemtől halad az azonosítás irányába. A figyelem a preészlelés. Az azonosítás már a posztészlelés.

Székesfehérvár, 2017. szeptember 2.

Elbert Anita
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.