Bakos József: Kreatív prózaírás, avagy: Hogyan publikáljunk sikeresebben?


Sokunkban felmerül a kérdés, akik írással foglalkozunk: hogyan lehetnénk kreatívabbak, sikeresebbek? Hogyan juthatna el prózai alkotásaink, verseink üzenete szélesebb olvasóközönséghez? Mi az, amiben fejlődni tudnánk? Mire érdemes odafigyelni írás közben?
Ezek és sok más kérdés is felmerülhet a mai írók, költők gondolataiban és választ keresve próbálnak boldogulni az írás útvesztőiben.
A Holnap Magazin író kurzusain ezekre a kérdésekre és minden más felmerülő kérdésre választ adunk, interaktív párbeszédeken alapuló előadásaink során. Előadóink tudásukat megosztva, személyes segítséget nyújtanak minden résztvevőnek.
Júniusban minden pénteken délután jó hangulatú beszélgetések és előadások sorozatán keresztül másodszor találkoztunk személyesen azokkal, akik részt vettek négy hetes rendezvényünkön.
Előadóink: Bakos József, Hajdú Antal Zsuzsanna, Tóth A. Tamás és Holl Nándor színművész kísérte végig az írókat az útkeresés lépcsőfokain.
Kurzusainkon nem szigorú tanrend keretében adunk választ a kérdésekre. Mindenki elmondhatta a véleményét, megoszthatta személyes tapasztalatait is velünk. Egy igazi jó csapat töltött együtt felejthetetlen órákat minden héten, ahol az előadások témáját részletesen megbeszélhettük és írtunk, írtunk, közösen fejlesztve tudásunkat.
Az eredmény pedig a Kortárs körkép 1. című kötetben olvasható, amely hamarosan megjelenik!
A kötetről részletesebben:
http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15628


Ha szeretnél te is részt venni következő kurzusunkon és választ kapni arra, hogyan lehetsz kreatívabb, sikeresebb, akkor jelentkezz 2 napos intenzív kurzusunkra, vagy a négy hetes írókurzusunkra.

2 napos intenzív kurzusunk részletei és jelentkezés a kurzusra:
http://holnapmagazin.hu/news.php?readmore=1145

Négy hetes prózaíró kurzusunk részletei és jelentkezés a kurzusra:
http://holnapmagazin.hu/news.php?readmore=1144

Mondd el mi az, amiben fejlődni szeretnél! Oszd meg velünk tapasztalataidat, kérdéseidet!
Hallgasd meg írásaidat Holl Nándor színművész előadásában, átélve azokat a pillanatokat, amikor a leírt történetek megelevenednek!
ÉS! A te történeteid is megjelenhetnek a következő kötetben!


Csak rajtad múlik, hogy sikeresebb legyél és olyan élményekkel gazdagodj, amelyekkel kiteljesedhet írói tudásod!

Várunk szeretettel!

Hozd magaddal írótársaidat, barátaidat is!
Oszd meg velük is az információkat erről a lehetőségről!
Még van néhány hely, ne maradj le róla!


Bakos József
6476
Siposne Marica - 2019. szeptember 05. 13:23:50

Kedves Józsi főszerkesztő úr!
Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem az augusztus 31.én
kezdődő kétnapos prózakurzuson.
Amilyen szorongással vágtam neki, olyan felszabadultan tértem haza vasárnap este.
Érdeklődéssel hallgattam az előadást, ami érthető, s számomra igen tanulságos volt.
A burgonyafőzelék tele szenvedéllyel, vággyal! Ki hitte volna!
Köszönöm a csoporttársak jólelkű befogadását, kedvességét.
Szeretnék még sokszor részt venni hasonló kurzusokon.
Szeretettel: Siposné Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.