Pálfi-Szirányi Kata: Szívmegnagyobbítás


"Évszakhoz képest csodás idő volt, jól esett az őszi szín kavalkádban sétálni a mellkasomon szuszogó kis csomagommal. Sosem tudott babakocsiban aludni, többek közt ezért is vált barátommá a hordozás. Cseppet sem bántam, mert olyankor tudtam ölelgőzni (ahogy Ő nevezi az ölelgetést) és magamba szívni finom babaillatát. Csordultig volt a szívem szeretettel, úgy éreztem kipukkadok annyira szeretem és ahogy a séta közben egyik gondolatomból a másikba ugrottam hirtelen egy furcsa érzés kerített hatalmába.

Zsoltival már akkor is tudtuk, hogy szeretnénk majd második gyereket, de természetesen Zitus töltötte ki a mindennapjainkat és nem igazán beszéltünk még a jövőről. Én fejben mégis kicsit előre mentem, mert ha másban nem is, a jövőbelátásban profi vagyok. Az érzés, amit a gondolataim kiváltottak, viszont annyira megbénított, hogy amennyire csodás és megnyugtató volt a sétánk addig, a végére teljesen lehangoltam magam és egyenesen lelkiismeret furdalásom lett. Így hát felhívtam az én jótündér Keresztanyámat, aki 3 gyerekkel és 5 unokával (meg természetesen még fényévekkel, de az előbb említettekkel mindenképp) bölcsebb nálam és elmeséltem neki, hogy már most lelkiismeret furdalásom van azért, hogy mi lesz ha nem tudom ugyanennyire szeretni majd a második gyerekemet is. Hiszen Zitát már annyira imádom, hogy fáj és ezt már egyenesen képtelenség fokozni. Elmondta, hogy ahogy sorban születtek neki is a gyerekei, benne is voltak kérdőjelek, félelmek, ezek normális dolgok, de higgyem el, hogy amikor majd várjuk Ketteskénket, de főleg mikor végre a karomban is tarthatom akkor észrevétlenül pont annyit fog tágulni a szívem, hogy Ő is belefér majd, legalább annyira, mint Zita. Ez olyan szép megfogalmazás nemigaz? Engem teljesen megnyugtatott. És valóban így történt. Onnantól csak magát a gondolatot is, hogy egyszer lesz második gyerekem, már imádtam. És amikor egy évvel ezelőtt ilyenkor a teszt halványan jelezte, hogy valaki bizony lakik a pocakomban, tudtam, hogy a hasammal együtt a szívem is most kezd el nőni, hogy Ő is olyan pihe-puha, királynői kényelemben lakhasson majd benne, mint eddig Zitus.

A terhesség első jó pár hete az öröm mellett sok aggódással is járt, hiszen az emberben benne van, hogy az első 12 hétben "a baba dönti el", hogy leszületik a családba vagy sem. Zitus alig szokott beteg lenni, de akkor 3 nap eltéréssel esett át két különböző nyavalyán is és én már akkor úgy éreztem, hogy elvéreztem a több gyerekes anyaságból, hiszen a pocaklakómra semennyi figyelmet nem tudtam fordítani. Kicsit megtört az is, hogy az orvosom, akinél Zita született, egy kardinális kérdésben teljesen ellenem volt pedig én maximális bizalommal fordultam felé és azt gondoltam tudunk közös nevezőre jutni. Zita ugyanis ekkor még bőven szopizott és eszem ágában sem volt leválasztani a doki minden rosszallása ellenére sem. Így hát kerestem magamnak olyan orvost, aki a témában naprakészebb és nem kérdőjelezi meg az anyai mivoltomat hiszen miért csinálnék bármi olyat ami káros lenne a gyerekeimre?!

Az új orvoshoz bekerülni kész kihívás volt, és a sok betegséggel Zita is megvétózta az első találkozásunkat. Valamikor november végén egy villámtalálkozást azért csak összehoztunk. Január eleje volt már mikor végre eljutottam egy olyan igazi ultrahangra ahol megnyugodva láttam, hogy bizony Ő is teljesen egészséges és végre hallottam a szívét is dobogni. Ekkor még csak annyit mondott Mátyás a szonográfus, hogy ne tegyük messzire a lány ruhákat, de márciusban, Zsolti 30. szülinapja előtt pár nappal bizony ezer százalékra kijelentette, hogy ez a baba is kislány. Én olyan örömujjongásban törtem ki, hogy mikor kimentünk a vizsgálóból többen is mosolyogtak. De hát ha egyszer ennyire örültem, nem fojthattam magamba.

Szóval teltek múltak a hetek és én egyre terhesebben éreztem magam. Férfiasan bevallom, én nem élvezem az áldott állapotot pedig egyik lánnyal sem voltam rosszul igazán. Nekem mégis szó szerint terhes, mert itt fáj, ott nyom, nem tudok feküdni, állandóan pipilnem kell, nem tudok aludni, folyton légszomjam van, bedagad a lábam olyan kecses elefántosra, az egyébként nemlétező gyomorsavam a fejem búbájánál dübörög, viszonylag hamar akkorára növök, hogy a hasamtól már csak oldalazva férek a mosogatóhoz és még sorolhatnám. Ezt a sok komfortos érzést pedig csak tetézte, hogy a nagy melegben volt a legnagyobb pocakom. Július 18-ra voltam kiírva, de tudtam, hogy június végén, legkésőbb július elején úgyis megszületik hiszen a lányok mindig hamarabb születnek, Zita is 2 héttel hamarabb született. Csak azt felejtettem el, hogy én tervezek Isten végez.

A kedvenc számom a 7-es úgyhogy szinte biztos voltam benne, hogy 07.07-én fogok szülni. Tulajdonképpen sokat nem is tévedtem. Csak 10 napot. Így 2019.07.17-én éjjel végre ez a picilány a tudtomra adta, hogy eljött az idő, kössem fel a gatyám és kapaszkodjak meg, mert Ő bizony kimaxolta a bentlakást és most tüstént meg akar születni.

Reggel 6:09 perckor parkolt le Zsolti a kórház parkolójában és alig másfél óra múlva már a mellkasomon szuszogott ez a gyönyörű kislány, aki a Boróka Magdolna nevet kapta. Magdolna az imádott Nagymamám miatt, mint ahogyan Zita a Julianna nevet Zsolti Mamijáról kapta.

Boróka különleges körülmények között jöhetett a világra. Vízből vízbe érkezett. Békésen és hatalmas szeretetben. Engem pedig maximálisan támogató emberek vettek körül, amiért nem tudok elég hálás lenni.
Így történt hát, hogy 2019.07.17-én reggel 7:45 perckor nem csak életet adtam a második gyerekünknek, hanem kitágítottam a szívemet annyira, hogy pont belefért egy 3300 grammos 54 centis égszínkék szemű kis csodabogár!

Pálfi-Szirányi Kata
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.