T. Pandur Judit: Rózsalakodalom


/Egy anyuka levele a lányához a házasság tízedik évében/

Az első házassági évfordulón /papír lakodalom/, aztán a harmadik évfordulón /bőrlakodalom/, majd az ötödiken /falakodalom/ és a hetediken /rézlakodalom/ is írtam már egy-egy levelet neked a házasságban adódó nehézségekkel kapcsolatban. Az azokban foglaltakat most nem ismétlem meg, de még mindig érvényesek, így most akár újra el lehet őket olvasni.

Miért rózsa lakodalom a tízedik házassági évforduló? Mert a rózsa a szerelem virága, és ez az évforduló azt hangsúlyozza, hogy a házasság a tizedik évében tejes pompájában virágzik. Régen ez volt az első komoly házassági évforduló, az előzőeknek még nevük sem volt. Napjainkban pedig egy kiemelt esemény, mert nehéz és rögös úton jutnak el – többnyire – a házaspárok eddig a napig, ez alatt az idő alatt volt már öröm, szomorúság, harag, megbocsátás, kétségbeesés, boldogság, sírás és nevetés. Hosszú, közös múlt van a házaspár mögött, cseperednek a gyerekek, fontos ilyenkor hálásan gondolni arra az igenre, ami tíz éve elhangzott, és elvezetett idáig.

A családi kassza megtöltése, a lakással kapcsolatos gondok, a gyerekek menedzselése nagyon fárasztó feladat, ami rengeteg energiát felemészt. Az ezekről szőtt kezdeti ábrándok megvalósultak, és súlyos felelősséggé váltak. Már nem jelent bizsergető izgalmat, hogy ott van a másik, megszokottá vált a jelenléte, sőt időnként unalmassá. Az elmúlt tíz év során megtapasztaltatok már pokolian rossz, és mennyeien jó időszakokat is. Átsegítettétek már egymást gyászon, gyerekvállalási nehézségen, várandósságokon, szüléseken, költözéseken és munkakeresésen, munkakör változáson.

Az egyik legnehezebb időszak, amikor kissé felcseperednek a gyerekek, és közösségbe kerülnek, az anyuka pedig újra munkába áll. Itt szokott az egyik legnagyobb válság kialakulni a házasságban: az otthoni feladatok és a munkahelyi elvárások kapcsán. Ráadásul manapság a késői házassággal és késői gyerekvállalással ez sokszor egybe esik az életközepi válsággal. /Mire jutottam eddig? Beteljesednek-e a fiatalkori álmaim? Akarom-e ezt még ugyanígy további évtizedekig csinálni? Mire számíthatok még?/ És a többi életközepi kétség, még nehezebbé teszi a házasságban felmerülő problémák megoldását. Pláne, ha mindig ugyanazokat a köröket kell futni egy-egy probléma kapcsán. Sajnos mi nők azt gondoljuk, ha beszélünk egy problémáról a férjünkkel, akkor „észreveszik magukat” és majd másképpen fognak viselkedni. Amikor nem így történik, akkor még többet akarunk beszélgetni róla, még hosszasabban, sőt még hangosabban, mert azt hisszük, hogy elsőre nem értette meg. A férfiak pedig ettől a legritkábban változtatnak a viselkedésükön, ők simán nyaggatásnak veszik, vagy rejtélyes, manipulatív beszélgetésnek, mert ők nem is látják a problémát abban, amiről szó van. Ezért nem változtatnak a viselkedésükön, a beszélgetés hatására - nem gonoszságból. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egymást szerető emberek nem tesznek szándékosan olyasmit, amivel a másikat megsértik. A viselkedésük egyszerűen egy szükségletük kielégítésére szolgál. Nem rossz akar lenni hozzád, amikor a viselkedése zavar téged, egyszerűen csak ki akarja elégíteni valamilyen szükségletét / telefonálás, sportmérkőzés nézése, váratlanul adódó lehetőség kihasználása, stb./ ami keresztezi a te szükségleted kielégítését, vagy valami más miatt nem elfogadható a számodra. Hatékony kommunikáció nélkül – amikor konkrétan megmondod, hogy mit szeretnél tőle és miért – bármennyi beszélgetés az adott témáról nem vezet célra.

Az elmúlt tíz évben mind a kettőtök személyisége változott, már nem egészen ugyanazok az emberek vagytok, mint az esküvőtök napján. Ezeket a változásokat a közösen megélt évek hozták magukkal, a változásokban egymásra is hatással voltatok. Ez egy normális folyamat, amin keresztül felelősségteljes, gondoskodó emberekké, jó szülőkké váltatok. Nem vagytok már olyan könnyedek és bohémek, mint a kapcsolatotok elején, de a változásokat a helyén kell tudni kezelni, és törekedni arra, hogy megerősítse – ne szétrombolja – a kapcsolatot. Ehhez minden új életszakaszban át kell gondolni a közös életetek összes fontos szeletét, és új megállapodásokra jutni a házimunkáról, a szabadidő eltöltéséről együtt és külön, a megkeresett pénz elköltéséről, egymás családtagjaival kapcsolatos teendőkről, a gyereknevelési kérdésekről, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Az eltérő pénzköltési szokások annál jobban előtérbe kerülnek, minél több pénz felett rendelkeztek. Amíg egy kis lakásban éltetek, nem volt sok gond a lakás rendben tartásával, és amíg kevés jövedelemből kellett gazdálkodni, adta magát, hogy mire költsétek. Ki hinné, hogy a több pénz, több probléma? Pedig így van. A nagyobb lakás/ház, az autó/autók, gyerek/gyerekek miatt rajtatok van a nyomás, hogy egyre több pénzt kell előteremteni, és emiatt egyre kevesebb minőségi időt tudtok egymással együtt tölteni. A tartalékok felhasználásában sem könnyű megegyezni, főleg, ha az egyik fél takarékoskodni, a másik költekezni szeretne. Azzal, hogy előrébb lépkedtetek az anyagiak terén, és már mind a ketten rendelkeztek /újra, mint a gyerekek születése előtt/ saját jövedelemmel, egy házassági válságnál hamarabb felsejlik az a gondolat, hogy egyszerűbb lenne elválni, mint valamilyen egyességre jutni a válság megoldásában. Egy vita hevében, de sokszor csak egy szemrehányás alkalmával is könnyen oda lehet vágni, hogy akkor keress magadnak jobbat, vagy ha „semmi nem jó neked”, akkor váljunk el. Jobb, ha mindig eszetekbe jut, hogy könnyű ezzel riposztozni, másik kritikájára, mint komolyan gondolni, és az eddig közösen felépített életeteket szétrombolni. Ezzel a fenyegetéssel nagyon óvatosan kell bánni, mert senki nem szeret olyan valakivel megoldásokat keresni az éppen aktuális problémára, aki éppen azt vágja a fejéhez, hogy nem vele tervezi a jövőjét.

A pénzügyek mellett az ellenkező vélemények, és gyakorlatok a gyereknevelésben a másik neuralgikus pont egy tíz éves házasságban. Amíg picik a gyerekek addig is vannak véleménykülönbségek a gyerekekkel való napi gyakorlatot illetően, de amikortól a gyerekek közösségbe kerülnek többnyire ezek kiéleződnek. Rengeteg könyv, újságcikk, pontokba szedett blogposzt meg röpirat próbálja a szülőket eligazítani a gyereknevelés dzsungellel benőtt és futóhomokkal szegélyezett labirintusában. Ha eldobunk egy követ, jó eséllyel fejbe találunk valakit, aki meg akarja nekünk magyarázni, hogyan neveljük a gyerekünket. Az anyukáknak különösen nehéz, mert általában rájuk van osztva a „rossz zsaru” szerep, aki lefekteti a szabályokat és igyekszik betartani: mikor legyen vacsora, fürdés, fekvés, stb. Apuka inkább a „jó zsaru” családban, akivel meg lehet szegni a szabályokat. A probléma ott van, ha túl nagy feneket kerítenek ennek, és egymást hibáztatják, hogy ki a túl szigorú, vagy kinek nincs igaza. Főleg, ha mindezt a gyerekek előtt teszik. Egyszerűbb és célravezetőbb elismerni, hogy a szabályok kellenek /húha, már tényleg ágyban kéne lenni/, és nem aláásni a másik tekintélyét, és megkérdőjelezni a szabályok értelmét. Anyukának pedig egyszerűbb szemet hunyni időnként a szabályok megszegése felett. Azt kell belátni, hogy alapvetően nincs baj ezzel, hogy különbségek vannak a szülők között, hiszen melyik gyerek szeretne olyan családban élni, ahol két „rossz zsaru” van. Abból is viták adódnak, hogy a szülők az adott helyzetet másképpen értelmezik, mert más családból jöttek, más tapasztalatokkal rendelkeznek, és emiatt máshogy oldanák meg a problémát, mint a másik fél. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne a gyerek előtt vitassuk meg, hogy ki mit miért csinált rosszul. A gyereket elbizonytalanítjuk ezzel, a helyes viselkedés mibenlétében. A legnagyobb szülők közötti konfliktust talán az okozza, ha ráhagyjuk az egyik félre, hogy ő nevelje a gyerekeket, de a másik fél fenntartja magának a jogot, hogy beleszóljon, ha valamivel nem ért egyet. A legjobb megoldás, ha gyerekfülektől távol beszélgetnek a problémáról, és közösen tesznek azért, hogy megállapodásra jussanak.

Ahogy a gyereknevelésben, úgy a párkapcsolatban is sokat segít, ha megtanulunk pozitív üzeneteket megfogalmazni. Ha mindig csak azt mondjuk, hogy mit ne csináljon a másik, abból nem tudja, hogy mire vágyunk. A legfontosabb, hogy azt hangsúlyozzuk, amit szeretnénk, ne pedig azt, amit nem. Tíz év alatt sok olyan dolgot teszünk egy kapcsolatban, amiről a lelkünk mélyén tudjuk, hogy rossz a másiknak. Ezek előbb-utóbb összegyűlnek, és ilyenkor már senki nem érzi jól magát. Régen többek között azért is éltek az emberek olyan sokáig ugyanabban a házasságban, mert annak volt kultúrája. Manapság amikor mindenki trendi akar lenni, szabad akar lenni, önmagát megvalósítani, szenvedéllyel élni, saját hobbikkal, barátokkal, saját énidővel rendelkezni, nehéz megtanulni, hogy mindez hogyan fér bele egy házasságba. Legtöbbször két szélsőség között választanak: vagy „annyira házas” valaki, hogy közben elfelejt önmaga lenni, vagy „annyira önmaga”, hogy szakít a házassággal. Az új élethelyzetekben kötött új megállapodásokkal, sokkal többet lehet kihozni a házasságból, mint a három óráig, három hónapig, három évig tartó kapcsolatokból. Amiben a másikat bármikor le lehet cserélni egy újra, akivel aztán nem köt össze igazán semmi, vagy elölről kell kezdeni mindent felépíteni.

A legfontosabb, hogy bízzatok egymásban, bízzatok magatokban!

Papírlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=5321
Bőrlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=14956
Falakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15278
Rézlakodalom: http://holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15304

T. Pandur Judit
686
T Pandur Judit - 2019. november 29. 22:19:04

Kedves Kitti!

Lehet mutatni száz lehetséges utat, de az már mindenkinek saját magán múlik, hogy melyiken indul el.
Ha csak valaki elgondolkodik rajta, hogy mennyire használhatók ezek a tanácsok az már fél siker /neki Wink/.

Judit

5396
Kitti - 2019. november 26. 10:23:01

"Legtöbbször két szélsőség között választanak: vagy ";annyira házas" valaki, hogy közben elfelejt önmaga lenni, vagy ";annyira önmaga", hogy szakít a házassággal."

Köszönet a cikkért, nagyon örültem neki, jó volt olvasni! Rose

686
T Pandur Judit - 2019. november 22. 19:59:21

Kedves Rita!

Az biztos, hogy nehéz az alkalmazkodás! Nagyanyáink idején általában az egyik házastárs alárendelte magát a másiknak. Ma már ez nem elfogadható, de nagyon nehéz egyenrangú partnerként kezelni a másikat, mert a társadalmunkat áthatja a verbális agresszió.
Nem kell úgy tenni, mintha ez normális dolog lenne, és főleg nem kell hazavinni.

Köszönöm az olvasást, és a véleményedet.

Judit

686
T Pandur Judit - 2019. november 22. 19:56:22

Kedves Zsófi!

Nem vagyok benne biztos, hogy akinek írtam, ő is úgy érzi a jelentőségét ennek a levélnek, mint te... Smile
De próbálkozik az ember...

Köszönöm, hogy elolvastad, és hozzám szóltál. Wink

Judit

6542
ritatothne - 2019. november 22. 13:05:36

Kedves Judit!

Nagyon tetszettek ezek az életbölcsességek, amelyeket megosztottál velünk.

Szeretettel: RitaRose

2952
bruxinelli - 2019. november 21. 18:52:05

Kedves Judit !
Örömmel olvastam a folytatást is. Teljesen kimerítetted a párkapcsolatot érintő összes kihasznált és nem kihasznált lehetőségeket , mely a tizedik évben fordulnak elő. Tárgyilagos, jó tanácsokkal töltötted meg, de nem hagytad ki az elkerülendő rosszakat sem. Tetszett, és szívesen olvaslak, mert a széles látókörödön alapuló történeteid most is pergősek, izgalmasak és rendkívül szórakoztatóak. Szeretettel, Zsófi.HeartRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.