Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Édesanyám zserbója


Régebben a falvakban hétvégére iratlan törvény volt, hogy a gazdaasszonyok jóformán mindig sütöttek valamilyen édességet, kalácsot, ünnepekre, vagy más neves napokra pedig valamilyen tortát. Nagyon szerettem jóformán mindegyiket, de legfinomabb mégis édesanyám zserbó süteménye volt. A szülőfalujában egy volt barátnője megszerezte az eredeti pesti zserbó receptjét, mely kimondottan házi szilvalekvárral a legfinomabb. A környéken senki sem tudta olyan finomra elkészíteni, mint ő, természetesen sem karácsony, sem húsvét, sem más neves napok nem múlhattak el e nélkül a finomság nélkül. Csodák – csodájára megszámlálhatatlan esetben fogyasztottam, sokszor láttam, hogyan készül, mégis negyven évesen bátorkodtam elkészíteni életem első zserbóját, mert az anyué az szent, és sérthetetlen volt. Hát ez az első messze elkerülte az édesanyámét, ugyanis a tésztája olyan keményre sikeredett, hogy alig tudtam szétnyújtani, rendesen megkínlódtam vele. Összeraktam ugyan a leírás szerint, meg is sütöttem, de egyáltalán nem volt sikeres. Legközelebb, amikor otthon jártam, kérdeztem is anyutól, hogy:
- Anyu, a zserbó tésztájába nem kell tejet rakni? Elmondtam neki, hogyan jártam. Erre ő:
- Hát az igaz, hogy a recept nem írja, de az élesztőt kb. 1 deciliter tejjel, és kevés cukorral fel kell futtatni a meleg spór szélén, és így kell a tésztát összeállítani.
Ez a falusi gazdaasszonyoknak nem is kellett hogy benne legyen a receptben, maguktól tudták, mitől lesz igazán finom a tészta.
Azért nagy büszkeséggel tölt el, hogy azóta én is gyakran sütöttem különféle alkalmakra, és nagyon finom lett mindig, nagy sikert aratott bármilyen társaságban. Mert sem sütéskor, sem főzéskor egyáltalán nem mindegy, hogy az ember milyen hangulatban készíti el a dolgokat. Ha kelletlenül, szinte nem akaródzva, akkor az az étel, avagy süti, csak olyan is lesz, meg lehet ugyan enni, de semmi különös. De amikor azt az ember szeretettel, odaadással készíti szerettei számára, akkor annak az eledelnek valamilyen külön varázsa is van, sokkal ízletesebb, a tészta lágyabb, omlósabb lesz, mert ott van benne a szeretet is.
Tehát jöjjön az „isteni“ zserbó recept.
Tésztához: 45dkg rétesliszt, 1 margarin,1vanília, 1 sütőpor, 2dkg élesztő, 1 egész tojás, + egynek a sárgája.
Töltelék: 25 dkg darált dió, 25 dkg kristálycukor, + valamilyen lekvár, legfinomabb házi szilvával.
Elkészítés: Előbb 1 kisebb edényben meleg helyen kelesztjük az élesztőt, az 1 – 2 dl tejjel, és 1 kiskanál cukorral. Amíg ez kel, a szárazanyagokat jól összedolgozzuk, hozzáadjuk az egész tojást, + az egy sárgát, ráöntjük a már megfutatott élesztőt, és jól kidolgozzuk a tésztát. Én minden édes tésztába teszek 1 pici (csipetnyi) sót is, ez még halmozza az édes ízvilágot. A tésztát 3 részre osztom, az elsőt megkenem nem túl vastagon lekvárral, melyre ráhalmozom a cukros dió felét, aztán jöhet a 2. tészta, ezt a folyamatot megismétlem, majd az utolsó tésztalappal beborítom az egészet. Villával, vagy késheggyel picit megszúrkálom a tésztát, fél órás pihentetés után mehet a sütőbe, kb. 150 – 160 fokon villany sütőben légkeverés nélkül linzertésztaszerű színre megsütjük. Még forrón bevonjuk csokimázzal. Természetesen jópár órát állni hagyjuk, hogy a lekvár a dióval krémessé váljon, és a csokimáz is jól megkeményedjen. Én legtöbbször előző nap készítem el, másnapra istenien finom már. Még néha meg szoktam bolondítani azzal, hogy a dió réteg tetejét meghintem pici rummal, vagy a diós keverékbe teszek pici reszelt citromhéjat egy kis levével együtt.
Emlékszem édesanyám ezt egyik alkalommal megsütötte disznóvágás előtti napon. Aztán tálaláskor is tett belőle bőven az asztalra, majd mindenkinek csomagolt, ahogyan szedelőzködtek hazafelé toros káposztát (nálunk ez volt szinte mindig disznóvágáskor a menü) kis lábaskákban, hozzá kis papírtálcákon pár szelet zserbót, melyet csak hordozott ki az egyik szobából. Én csak figyeltem munka közben, aztán szóvá is tettem mondván:
- Anyám, mond már, Te honnan hordod ezt a rengeteg zserbót? Már egy csomót megettünk az asztalnál, hát valami feneketlen tóból hordod?
Erre egy jóízűt kacagott szokása szerint, aztán elárulta, hogy kiszaporította a receptet, a legnagyobb lejtős, végtelen végű tepsiben sütötte meg, mert hogy sokan leszünk. Hát lett is belőle temérdek, mint ahogyan az a „Terülj, terülj asztalkám“ című mesében van...



Mgr. Vaszily Zsuzsanna

6542
ritatothne - 2020. április 12. 19:29:01

Kedves kis történet volt. Örömmel olvastam. Én is szoktam zserbót sütni, igaz mostanában nem túl gyakran, sőt az a jobb kifejezés, hogy nagyon ritkán. Nem vagyok sütis. Nagyon kiadós, így egy-két embernek nem érdemes sütni, viszont családi összejövetelre ige. Sokáig finom marad. Én is minimum egy nappal előbb készítem el. Ráadásul fagyasztható is, akinek van fagyasztói kapacítása. Én házi baracklekvárral készítem.

Szeretettel: RitaRose

2720
bigeszab - 2020. április 10. 19:33:19

Kedves Zsuzsa!
" amikor azt az ember szeretettel, odaadással készíti szerettei számára, akkor annak az eledelnek valamilyen külön varázsa is van," - Bizony így igaz ...
Üdv: Szabolcs

6643
szikra60 - 2020. március 05. 15:02:23

Kedves Zsuzsa! Én is nagyon szeretem a zserbót, örülök, hogy feltetted ezt a receptet, majd kipróbálom! Szeretettel Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.