Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Ferenczné Végerbauer Éva: Negyven év


Régen volt.

Egy „századdal” ezelőtt. Legalábbis most úgy tűnik. Fiatal volt, az iskolából frissen kikerülve, tizennyolc éves. Az a gyakorlati alap melyet a szakiskola nyújtott egyelőre arra volt elég, hogy valamelyest ismerősek legyenek a kórházi szagok, a beteg emberek látványa, és megfoganjon a leírhatatlan elhivatottság csírája, mely majd szárba szökken és a pályán tartja évtizedekig. Persze akkor még nem tudta ezt megfogalmazni. Ott állt a nővérszoba pultjánál, gyönyörűen, hamvas arccal, izgatottan. A keményített fityula szigorúan rögzítve, a hófehér köpenyt még nem szennyezte semmi, a kismama cipő tartotta a bokáját; oh’ milyen sokáig tartott bekötni a hosszú fűzőjét. A szakma iránti alázattal a szívében, tisztelettel az idősebb generáció iránt. A főnővér fürkész tekintete mintha a kételyekkel teli gondolataiba látna: fogom e bírni? Megfelelek e majd?

A munka nehéz volt, az elvárások magasak, nem kímélte senki. A feladatokat el kellett végezni. Ne kérdezz feleslegesen, légy önálló és szorgalmas. Itt nincs helye a kényeskedésnek, aki a testnedveket gusztustalannak tartja, ne válassza ezt a szakmát. És ő helyt állt. Tanult, képezte magát, igyekezett lépést tartani a szakmai kihívásokkal. Szeretett volna jó, és jobb nővér lenni. A közhely, mely szerint ez a szakma nem munka, hanem elhivatottság egyre igazabbnak bizonyult. Fontos volt a kollektíva, a csapatszellem, ebben a közegben nincsenek egyéni sikerek. Csak együtt egymást segítve érhetünk el célokat. Szükségünk van a kollektív egység erejére, hiszen mindenkinek vannak rossz vagy gyengébb napjai. Szép időszak volt ez. Egy nyugodtabb lassabb, de már fejlődő korszak, melyben volt becsülete a nővéri munkának. Tisztelték szerették az emberek ezeket a szárny nélküli angyalokat, akik a legkiszolgáltatottabb percekben álltak a betegágy mellett, letörölték az izzadságcseppeket. Éjszaka vigaszt nyújtottak, és első ízben észlelték a bajt és tették meg a megfelelő lépéseket.

Évek teltek el. Már nem volt kezdő, felvérteződött rutinnal, gyakorlattal. Megszokta a feladatok súlyát, megtanulta az orvosok stílusát, félszavakból is értette utasításaikat. Magabiztos volt és elégedett, hogy hasznos munkát végez. Hogy segít. Jó érzés volt.

És hova röppent a negyven év? Megváltozott. Ő is, de a világ még inkább. Új generációk érkeztek, oktatta őket, próbálta átadni a tudást, a szakma szeretetét, alázatát, melyet magában hordozott. Nem volt könnyű feladat, a kétezer-tízes évek kisnővérkéi már más értékrend szerint nőttek fel, más körülmények között voltak gyerekek és lettek fiatalok. Más az öntudat, más a felfogás. Némi aggodalommal töltötte el a gondolat, hogy vajon milyen évek várnak rá, ha megbetegszik? Kik állnak majd gondoskodó mosollyal az ágya szélén, merjen e szólni, hogy ha bepisilt?

Elhessegette a kételyeit, és boldogan gondolt vissza az elmúlt évekre. Neki megadatott. Nyugodt szívvel lelkiismeret furdalás nélkül teszi le a képzeletbeli fityulát, az injekciós tűket, az ágytálakat. Rengeteg csodás emléket visz magával a pihenő időkre. Ezentúl magára koncentrál majd, rá is fér... Fáj a dereka, a térde, vacakol a vérnyomása, de örök derűje, optimizmusa és pozitív kisugárzása átfénylik a problémákon.

Negyven évig nővér volt. Egy szárny nélküli angyal.

Ferencz Éva
6542
ritatothne - 2020. július 12. 13:41:20

Tetszéssel olvastam a cikked. Hát, ha ilyen növérkék is vannak, mint Te, akkor biztos nem hal ki a gondosság és az odafigyelés a betegekre.

Szeretettel: RitaRose

6901
n13 - 2020. június 30. 13:02:00

Szép írás az elhivatottságról, és a szakma szeretetéről. Elgondolkoztató. Gratulálok! Smile

6935
ferenczvicus - 2020. június 30. 10:10:27

Kedves Zsuzsa, örülök, hogy megérintett a mondanivalóm, s bár én még "csak" 23 éve vagyok szakmabéli, messze még a nyugdíj ( ha lesz egyáltalán Pfft de már ezalatt az idő alatt is sok mindent megéltem, korszakok váltását, érdekes tapasztalatokat..
Köszönöm véleményed ! In Love

6782
Vaszily - 2020. június 30. 08:54:38

Nagyon szép írás, tulajdonképpen a hátérben ott "kuksol" ennek a negyven évnek minden eszmei mondanivalója is. Bár én más szakmában dolgoztam, mégis ugyanezek az érzések voltak úrrá rajtam is a kezdetek kezdetén, és aztán a "fityula", (nálam toll) letétele után...Köszönöm az élményt, Zsuzsa! In Love

6935
ferenczvicus - 2020. június 23. 11:49:58

Kedves Kitti! Több apropója is volt ennek az irománynak: magam is a szakmában dolgozom. Egy kedves kolléganőm most megy nyugdíjba, így a negyven évnek különös jelentősége lett. Semmelweis nap közeleg, és az elmúlt pár hónap egyébként is az eü felé terelte az emberek figyelmét.. Nagyon örülök, hogy téged is megszólított a tartalom, köszönöm a véleményed ! RoseIn Love

5396
Kitti - 2020. június 22. 23:23:29

Mintha rólam írtál volna és számos kedves kolléganőmről. Én is szerettem a szakmát és a kisnővérekkel imádtam megszerettetni. Azt pedig csakis dicsérettel, önállóságra való szoktatással lehetséges elérni. Sokan szerettek, sokakat szerettem, nem éltem hiába. Smile Remek írásodért köszönet az összes negyven évet, vagy többet is ledolgozott nővér nevében!Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.