Farkas Viola: Kísértés.

A tévé nézéséről és a rádió hallgatásáról már nagyrészt leszoktam, de ha élek is vele, erősen megválogatom a műsort. A konyhámban van egy ősrégi Junoszty tévé, nagyon rossz vétellel, de reggelizés alatt nézem az adást. Muszáj tájékozódnom a világ folyásáról és az itthoni dolgokról, mégha el kell szenvednem is az összes reklámot és az ügyeletes "sztárocskák" megnyilvánulásait.
Ez utóbbi arra jó, hogy kellőképpen szörnyülködhessek. Persze, közben végzem a fontos teendőimet.

Vége lett a mokkának, és valahogy elfelejtettem kikapcsolni a tévét. Arra lettem figyelmes, hogy egy betűjáték folyik az adón, egy fiatal, jóbeszédű férfi játékvezetővel. Már indultam volna, hogy kikapcsolom, de oly lehengerlő volt, hogy kíváncsi lettem, gondoltam, legalább tudjam meg, hogy miről van szó?

Ebben a játékban Róbert nevű ismert embereket kellett kitalálni 20 ezer forintért. Jöttek is a betelefonálók, a próbálkozások szinte egymás után: Szikora Róbert, Koltai Róbert, aztán nagy szünettel Alföldi Róbert, de őt nem találták elég jónak, így várták a többi telefont. Kezdett izgalmassá válni a dolog, már én is törtem fejem, vajon ki lehet az? Fokozatosan emelik a tétet, már 300 ezret kínálnak, és könnyítésül megadnak betűket, melyből én egyből kitalálom, gondolom, más is. De hogy-hogy nem telefonál senki? Egyre idegesebb vagyok!

Még mindig nem telefonál senki! Hogy létezik ez? A segítség újra közbelép, új betűt adnak meg, már csak a hülye nem látja, hogy kiről van szó. A nyereményt is felemelik félmillióra. A játékvezető fokozásul tudása legjavát adja, mindent elmond az illetőről segítségül! Jaj cica: képzeletem hirtelen táncra perdül és önfeledten járom a cica-szám jól ismert lépéseit. "Lányok a lányok a lányok angyalok", már ő is táncol, felugrik, és magán kívül magyaráz, rábeszél nagy hevülettel, hogy mindenkit telefonálásra bírjon: hogy mondja meg már valaki a helyes megfejtést!

És még mindig nem telefonál senki! Ez őrület! Nem bírom tovább! Felkapom a minimálcsomagos telefonomat - csúcsidő van, oda se neki - azt a 300, - Ft-os hívásdíjat egyszer kibírom. Tárcsázom a számukat, közben nézem a képernyőt, lássam, amint bekapcsolnak, és megmondhatom végre a helyes választ, amelyet ugye, csak ÉN TALÁLTAM KI egyedül. Az a félmillió is éppen jókor jönne!

A vonal túlsó végén kedvesen üdvözöl a géphang. Közli velem, hogy torlódás van, nem tudnak kapcsolni, de én azért ne csüggedjek, hívjam újra a számukat. Mintha fejbe csaptak volna! Hogy-hogy nem kapcsolnak? Ez tévedés lehet! Nem gondolkozom, újra hívom! A szöveg ugyanaz! Közben a játékvezető fáradhatatlanul ösztökéli tovább a nézőket, és biztatja a telefonálásra.

"ÉS LŐN VILÁGOSSÁG!" Egy pillanat alatt kijózanodom! Máris tudom, mire megy ki a játék, miért torlódnak a vonalak. Nekik, valakiknek ez hozza a pénzt és az sem lehet véletlen, hogy a félmilliónyi nyereményt ki nyerheti meg!
Amint átéltem a MEGVILÁGOSODÁSOMAT, végre bekapcsoltak egy vonalat és egy idős férfihang megmondta a megfejtést: RÁTONYI!

Jobb, ha gyorsan elfelejtem ezt a délelőttöt, illetve jobb, ha soha nem felejtem el! A tanulópénzt mindig fizetni kell, egy életen át.

Írta: Farkas Viola
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.