Farkas Viola: Meghíúsult találkozás.

A látszólag semmitmondó eset nemrég történt. Nem felejtettem el, sőt, egyre többször jut eszembe.

A keresztúri piaccal szemben lévő Kaszáló utcán át vitt az utam célom felé. Az utca elején két kocsma is van, jobbról is, balról is. Lehet, hogy nem ez a hivatalos neve, de bennem így rögzült.
Már messziről láttam, hogy a jobb oldali létesítmény előtt áll egy fehér, nagyobb testű kutya. A nagy fehérséget, csak két-három fekete folt törte meg. Ott állt, mintha várna valakit, aki ott benn van, de ő talán szívesebben menne máshova, egy neki jobban tetsző jövő felé.

Érdekes módon, gondolataim menetével együtt a kutya is észrevette jöttömet. Mellé érve, szemünk találkozott és egymásba mélyedt. Elhaladtam mellette. Az előbb megkezdett gondolatsor egyre élénkebben gyűrűzött bennem. Megállapítottam, hogy mindenképpen jobb sorsra érdemes és szebb környezetbe való lenne ez a szép, értelmes szemű kutya.

Amint így, gondolatban eltársalogtam magammal, észrevettem a szemben jövőkről, hogy nagy ívben kerülnek ki. Akkor láttam, hogy a kutya szorosan mellettem halad. Meglepődtem! Lehet, hogy érzi a gondolataimat? Vagy egyidőben a lelkünk találkozott össze? Na, de miért csodálkozom? Hisz mindannyian összetartozunk mindenkivel és mindennel és felelősök is vagyunk mindenkiért és mindenért, csak ezt így nem sokan tudják még.

Öröm, sajnálat és fájdalom érzése kerített hatalmába. Mintha védelmet keresett volna nálam, pontosan úgy, ahogy nekem is ez hiányzik az életemből. A kiszolgáltatottság, a valakihez, valamihez tartozás hiánya.

Gondolataim megállíthatatlanul sokasodtak. Külső testem itt gyalogol már az utca közepén, a kutya meg már a bal oldalamon jön velem még közelebb, még ragaszkodóbban hozzám és a lelkünk is össze van kapcsolódva.

Oda, ahová mentem, mégsem mehettem egy nagy kutyával együtt. Gondolataimat be kell zárnom belső énembe és határozottnak kell lennem.

Megálltam, de szomorúságomat nem tudtam eltitkolni útitársam előtt. Egymásra néztünk, és beszélni kezdtem hozzá: Te szegény kutya, mit akarsz tőlem? Nem jöhetsz velem! Menj vissza szépen! Elakadt a hangom, szemem elhomályosodott és könnyek peregtek le arcomon. A kutya mindent megértett, gondolatai az enyémmel megegyezők voltak. MEGFORDULT és megindult visszafelé. Én, szobor-merevséggel néztem utána, majd tétován én is megfordultam és elindultam ellenkezőleg a bizonytalanságba úgy, mint ő.

Ha arra járok, mindig RÁ gondolok és egyre élénkebben élem át azt a szívbemarkoló találkozást és elválást!

Farkas Viola
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.