Bakos József: Tehetségek és álmodozók


Amikor azt a kifejezést halljuk, hogy tehetségkutató műsor, sokunknak már furcsa grimaszra mozdul az arca. Elképzeljük amint szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb figurák próbálják gyengécske előadásukkal elbűvölni a zsűrit. Ráadásul legtöbbször komolyan el is hiszik magukról, hogy igazi tehetségek.

Számtalan alkalommal rendeztek már kis hazánkban különböző tehetségkutató műsorokat, amelyekben énekesek, táncosok, egyéb előadók mutathatták be saját produkcióikat, több-kevesebb sikerrel. A sor pedig végeláthatatlanul hosszú, hiszen mindig lesznek olyan jelentkezők, akik vágynak egy kis hírnévre, dicsőségre, pénzre, elismerésre, vagy csak egy kis figyelemre.
Írásommal nem kritizálni szeretném ezeket a műsorokat, hanem minden nyűgével és hiányosságával együtt kiemelni az előnyeit, érdekességeit. Miért teszem ezt? Talán azért, mert sokan hajlamosak vagyunk szenzációra éhes kereskedelmi televíziók pénzhajhász ötletének titulálni, ahol kihasználják a résztvevőket, majd a végén kiválasztanak egy-egy emberkét, aki néhány hétig, vagy hónapig sztárnak érezheti magát.
A műsorokat nézve, jókat nevetünk egy-két erőtlen próbálkozáson és feltesszük magunkban azt a kérdést, hogy: Ez a figura miért jött ide? Utána azonban ha egy kicsit jobban belegondolunk, meg is válaszolhatjuk ezt a kérdést és már nem is lesz annyira mulatságos a helyzet.
Éldegélünk mindannyian ebben az országban, gyűrjük a szürke hétköznapokat és szebb jövőről álmodunk. Pénzről, sikerről, családról, karrierről, bármiről, ami kiszakít minket a monotonitásból, reménytelenségből. Fogalmazzunk úgy, hogy álmodozunk.
Álmodozunk arról, hogy szeretnek minket, arról, hogy egyszer nem lesz gond befizetni a sárga csekkeket, arról, hogy nem csak parizert veszünk a boltban, hanem amit megkívánunk, arról, hogy elismerik a munkánkat, érdeklődnek irántunk, kíváncsiak ránk! Nem mennek el köszönés nélkül mellettünk és nem nézik a plafont, amikor megpróbáljuk elmondani ami bánt.
Az ember, bármennyire tökéletesnek tűnik is, sebezhető. Nagyon erőtlen és gyenge egyedül. Ha nincs akire támaszkodjon, eltapossák, lesüllyed, elveszik a szürke tömegben és éli egyhangú életét. Persze ha ezt hagyjuk!
Akinek vannak álmai, vágyai, már kicsit több az átlagosnál. Kis álomvilágot építgetve könnyebb elviselni a nehéz pillanatokat, napokat is. De térjünk vissza a tehetségkutatókhoz.
Nézem a műsorban szereplő embereket és érzem az elszántságot, a reményt, ahogy a zsűrire néznek. Persze sok esetben már az első pillanatban látszik, hogy esélytelenek a továbbjutásra. De legalább megpróbálták! Tettek egy lépést azért, hogy ami csak a fejükben létezik, megvalósuljon. Ez pedig el kell ismerni, bátor dolog. Arról nem is beszélve, hogy néha igazi gyöngyszem is keveredik a kavicsok közé és a zsűri tagjainak szeme is kipattan, amikor olyan produkciót látnak, amely bárhol megállná a helyét. Az előadók pedig ugyanolyan egyszerű és hétköznapi emberek, akárcsak mi.
Az már más kérdés, hogy milyen lehetőség nyílik előttük ebben a kis országban. Sajnos kevesebb, mint amennyire szükség lenne. Legtöbbször néhány hónapnyi fellángolás után feledésbe merülnek, haknizással próbálnak fent maradni, majd csalódottan visszatérnek eredeti életükhöz, ami már nem lehet ugyanolyan mint amilyen volt. Azért, mert vannak élményeik. Keserűek, édesek egyaránt, de megéltek olyan dolgokat, amelyeket sokan szeretnének.
Fontos, hogy legyen valami, amibe kapaszkodhatunk, legyen álmunk, amelyről ne mondjunk le, még akkor sem, ha mások számára ez lehetetlennek tűnik. Csodák nincsenek, vagy csak ritkán, de a kitartást sokszor kísérheti szerencse, a bátorságot siker. A pofonokat pedig később elfelejtjük és csak a szépre emlékezünk. Mert emlékezni, vágyakozni jó! Ezt nem veheti el tőlünk senki sem. Üljünk le tehát a TV elé és egy apró tapssal köszönjük meg mindenkinek, hogy színpadra lépett.

Bakos József
1423
Jega - 2010. október 18. 10:16:26

Kedves Józsi gondolat ébresztő írásodhoz, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, mert az előttem szólók már mindent elmondtak, hogy álmok nélkül mit ér a világ, csak szürkeség, csak pusztulás. Nem elég a tehetség, kell a szerencse és a hírverés. A sok próbálkozó között, mindig akad egy igazi gyöngyszem, én már kiszúrtam ki az, akiben ott a láng.

2
Jozsi-foszerkeszto - 2010. október 08. 16:27:31

Kedves Eszter, Viola, Maja, Zsuzsanna, Ilona, Edwin, Timóca, Titanil és János!
Örülök, hogy ilyen sokan olvastátok cikkemet és köszönöm a hozzászólásokat. Ma egy olyan világban élünk, ahol nem igazán figyelnek egymásra az emberek. Sokan csak léteznek közöttünk és nem élnek igazán. Ha szabad így fogalmaznom.
A saját környezetemben, munkahelyen, utcán, ismerőseim között is akadnak olyanok, akik mindig csak a mai napnak élnek. Nem terveznek semmit, csak vannak.
Tudom, hogy sok nehézség van, de meggyőződésem, hogy szükség van vágyakra, álmokra. Ez hajt minket és ez teszi szebbé az elcsépelt szóvirágként használt szürke hétköznapjainkat.
Egy ilyen megmérettetés során sokan nem azért mennek el, mert azt hiszik, hogy tehetségesek - persze vannak akik erről meg vannak győződve és görcsösen ragaszkodnak is hozzá - hanem azért, hogy életükben egyszer legalább figyeljenek rájuk. Ebbe pedig az is belefér, ha kinevetik őket, hiszen a semminél ez is több. A barátok pedig nem fogják őket bántani, hiszen ők még arra sem vették a bátorságot, hogy megpróbálkozzanak ezzel, tehát nem szólhatnak semmit.
Igenis tenni kell a vágyainkért és az álmainkért, különben minek vagyunk? Edwin! Nincs igazad. Akinek nincsenek vágyai és álmai, valóban nem esik pofára, de mi a célja a saját életével?
Timóca! Akire senki sem figyel, azt nem zavarja az sem, hogy kiröhögik. És ha igen, az sem jelenti azt, hogy nem szeretik. Sőt vannak olyan figurák, akiket kinevetünk, de szeretjük őket és ez fontos!
Amatőr író versenyt valóban lehetne rendezni, de az a tapasztalatom, hogy az igazán ismert és "ismert" írók, költők, sokszor irigységből nem támogatnak egy ilyen kezdeményezést, mert attól tartanak, hogy sokan a jelentkezők közül sokkal tehetségesebbek náluk. Féltik a kis pozíciójukat, mint az élet más területén is. Ez pedig részben saját tapasztalat is, nem csak állítás!
A tehetségeket nem mindig fedezik fel sajnos, de ahogyan Maja is írta, már azzal célt érünk el, ha marad utánunk valami az utókorra. Ha nem teszünk ezért, értelmetlen amit csinálunk.
További sok jó alkotást kívánok mindenkinek!

Józsi

841
colega - 2010. október 01. 23:59:18

Kedves Józsi!
Azt hiszem..ezek a műsorok hasznosak..elinditják az úton, azt aki arra érdemes....A Zsűri véleménye sokszor harmadrendű..
Tisztelettel: János

1403
titanil - 2010. szeptember 16. 15:03:49

Kedves Józsi!
Örülök, hogy valaki gondolatokat ébresztve egy nagyon aktuális témáról, a tehetségkutatásról ír. Teljes egészében egyetértek a leírtakkal. Igazat hagyok, már az is bátorság, ha valaki ország-világ előtt kiáll, és énekel.
Az embereknek szüksége van az álmokra, vágyakra, célok kitűzésére.
Sok fiatal nem is tudja, mire vállalkozik, ha netán bekerül a csapatba, és míg véget nem ér a megmérettetés, nem önmaga életét éli.
Gratulálok a novellához!
Szeretettel: Szerleticsné

48
Edwin Chat - 2010. szeptember 15. 18:06:02

Kedves Józsi!

Írásod eleje igaz az amatőr írókra, költőkre is. Az álmokról csak annyit, akinek nincs, az nem esik pofára. Ebben az országban sehogy nem lehet érvényesülni.

Üdv: E.C.

443
dzsenyami - 2010. szeptember 01. 23:16:32

Igazán jó kis írást tártál elénk ... igazad van ... aki meg sem próbál tenni valamit a vágyaiért.. soha nem tudja meg mire lett volna képes..
Igaz nem mindenki tehetséges.. de fantasztikus hangokra is rábukkannak...
Üdvözlettel
Ilona

230
Torma Zsuzsanna - 2010. augusztus 31. 08:02:08

Kedves Józsi!

Mindenben igazad van, amit itt leírtál a tehetségkutatókkal és a szerepelni vágyókkal, az álmodozókkal kapcsolatban.
Szerencsére elmondhatjuk, hogy valóban kerülnek a kavicsok közé gyöngyszemek, csíszolatlan gyémántok, és közülük néhánynak sokáig fennragyog a szerencsecsillaga.
Valamikor én is elmentem egy helyi válogatásra, de aztán nem lett belőle semmi. Az ének- és rajztehetségem meleltt mégis az írás lett meghatározó az életemben.
Örülök, hogy az irodalmi protálokon jelen tudok lenni még úgy is, hogy ebből egyáltalán nem kerülök ki győztesként, nem leszek igazán híres, és a meggazdagodás is messze elkerül. De úgy érzem, ami ennél fontosabb, lelkiekben gazdagabb lettem, és lelki társakat is találtam, s ez nekem többet ér.
Kár, hogy az X Faktor egyidőben kerül műsorra a Megasztárral, mert én szívem szerint mindkettőt nézném.
Gyakran gondolok arra, miközben nézem az ilyen válogatásokat, hogy nekem is ott lenne a helyem az énekesek között, hiszen annyian vannak olyanok, akik messze nem közelítik meg az én énekhangomat, és mégis megpróbálkoznak a továbbjutás reményében.
Remélem azonban, hogy lesznek többen is olyanok, akiket én magam is szívesen továbbjuttatnék és remélem, hogy a zsűri véleménye sokszor megegyezik majd az enyémmel is!

Köszönöm az írásodat!

üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
Smile

490
kismehi - Libricz Maja - 2010. augusztus 31. 07:46:29

Kedves Józsi!

Nagyon jó írást tártál elénk.
Én csak a saját példámat venném elő: egy hétköznapi életet élő anyuka vagyok, aki írogat ezt-azt. Aztán egyik nap gondol egyet és könyvet készít....
Kinek? Magamnak? A családomnak? Ismerőseimnek???
Az már nem is olyan fontos...
Azt gondolom igenis merni kell az álmainkat megvalósítani, még akkor is, ha nem biztos, hogy az mindenkinek tetszik...vagy sokan megszólnak érte(talán irigységből)
De ezzel már valami marad belőlem, ha már nem leszek...
Szerintem így van azokkal az emberekkel is, akik részt vesznek a válogatásokon...És ez a különleges élmény megmarad számukra, akárhogyan is dönt a zsűri...

Ui: mindig nézem ezeket a zenés válogatásokat... és sokszor megborzongok egy-egy hang hallatán...Smile
Üdv: Maja

277
farkas viola - 2010. augusztus 31. 01:50:56

Kedves Józsi!
Én is egyetértek írásoddal, és bizony, legtöbbször sajnálkozom. Valóban vannak csodás tehetségek, de lesz-e utána szerencséje, lehetősége és milyen áron? És a többiek? Hamis illúziók, önkritikátlanság, siker-hajszolás, bátor nagyképűséggel, kemény munka nélkül. Azért kíváncsian várom és nézem a díszes felvonulást.
Szeretettel gratulálok: Viola

499
magyareszter - 2010. augusztus 30. 21:30:56

Kedves Józsi!
Egyetértek írásoddal abból a szempontból, hogy aki meri vállalni a nyilvánosság előtt a szereplést, az már becsülendő. Természetesen nem ártana, ha mindenki rendelkezne egészséges önkritikával, tisztában lenne a saját képességeivel és korlátaival. Azonban, ha nincs is ennek tudatában, attól még lehet szimpatikus álmodozó, ahogy írod. Mindenképpen elismerésre méltónak tartom, ha valaki meg meri mérettetni magát, nem pedig a képernyő előtt nevet ki valakit, esetleg gúnyolódik rajta.
Sok esetben tényleg csak kis ideig tartó népszerűséget ér el, aki tehetségkutató versenyen nyer. Mi lesz utána, hogyan alakul az élete, történik-e alapvető változás a sorsában, vagy csak sok hűhó volt semmiért? Egy dolog biztos, ahogy írod, már nem lesz olyan az életük, mint a siker előtt volt. Érdekes a téma, amit boncolgattál.Smile
Sok szeretettel Eszter

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.