Bakos József: Az Őstenger világa


Sokszor álmodoztam már arról, hogy egy időgéppel visszautazva olyan események szemtanúja lehessek, amit emberi szem nem láthatott. Ez az álom egy kis időre most megvalósulhat. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum varázslatos Őstenger kiállításán elutazhatunk a Földtörténeti korszakokba. Több száz millió évvel ezelőtti vizekben kalandozhatunk, megismerve az élet kialakulását, a furcsa külsejű ősállatok életét. Megtudhatjuk azt is, hogy mi maradt meg ezekből az „apró” csodákból a mai ember számára.
A dinoszauruszok, a mamutok és egyéb nagy testű állatok kihaltak, de maradt itt nekünk olyan élőlény, akiknek a rokonai abban az időszakban is éltek. Egyetlen ma élő állat ebből a korból, a teknős. Átvészelte az évmilliók viszontagságait és ma is vidáman úszkál tengereinkben, vizeinkben. Élő tanúja a múltnak. Kár hogy nem tud beszélni Lehet, hogy nemzedékekről-nemzedékekre hagyományozott mesés történeteket hallhatnánk tőlük ezekről a régmúlt korokról. Ennek hiányában, be kell érnünk a virtuális kalandozással, amelyben a képek és az élethű állatszobrok segítenek nekünk.
A kiállítás elmeséli nekünk az élet kialakulását a baktériumoktól egészen az első puhatestű gerincesekig. Külön foglalkozik azzal a korszakkal is, amikor a dinoszauruszok uralták világunkat és vívták élet-halál harcaikat egymással és a természettel.
A rejtélyek termében olyan különleges információkhoz is juthatunk, amelyek biztosan megmaradnak emlékeink között. Megtudhatjuk például azt, hogy az őstenger vizének sóösszetétele megegyezik az ember könnyének és vérének sóösszetételével. A képek segítségével láthatjuk, hogy a ma élő állatok közül, szinte mindegyiknek az elődje felbukkant az őstengerekben.
A szobrászok szabadon engedték fantáziájukat és megmintázták a csigaházas polipokat, tengeri skorpiókat, amelyek akár négy méteresre is megnőttek, vagy éppen a páncélos halakat.
A tenger 4600 millió éves történetét foglalja össze az interaktív tárlat. Borzonghatunk egy kicsit a félelmetes szörnyetegek láttán. Talán jobb is, hogy nem éltünk abban a világban, hiszen nem sok esélyünk lett volna a túlélésre. A hatalmas fogú és álkapcsú élőlények mellett az ember csak egy gyenge kis élőlény.
Hogy léteztek-e valóban ezek az élőlények, nem tudni biztosan, de kellemes borzongással tölt el minket elképzelni ezt a nem igazán idillikus mesevilágot, amelynek csak egy későbbi fejezetében jelenik meg az ember, hogy átvegye a hatalmat a kis kék bolygónk felett.

A Varázslatos Őstenger kiállítás megtekinthető: 2008. szeptember 13.- 2008. november 2.
Cím: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 1146 Budapest, Városliget, Vajdahunyadvár.


Bakos József
277
farkas viola - 2008. október 21. 20:51:13

Kedves Józsi!
Nagyszerűen írtad le az őstengerek világát, felkelted az ember kíváncsiságát. Köszönöm, hogy olvashattam. Gratulálok.
Szeretettel: Viola

230
Torma Zsuzsanna - 2008. október 18. 12:41:11

Több, mint valószínű, kedves József, hogy nem fogom tudni megnézni ezt a kiállítást. De amiket itt arról leírtál, el tudom képzelni, hogy maradandó élményt nyújthat minden látogató számára.
Örülök, hogy olvashattam!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

298
keni - 2008. október 17. 19:46:29

Józsi !

Köszönöm ezt az információt és a szép érdekfelkeltő írásodat.
Élni fogunk ezze la lehetőséggel és feleségemmel - még az unoka - nélkül sajnos - megnézzük ezt az általad kíváncsivá tett élményvágyat.
Köszönettel !
keni

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.