Hegedüs AndreaMócsingos napok Ajkaid őszi napsugárként felszárítják könnyeim. Érzem gyengeségem, nyikorogva fékez bennem a halálszomj. Pislantani sem mer a vágy. Reszket az út is a talpad alatt. Kéj otthont teremtettél a mócsingos napok alatt. Tudom, felfalnálak egy pillanat alatt, ezért kell láncra verni önmagamat. 2017.09.20.
Falak Hogyan hatoljak át a falakon? Mára, délibábokat hajszoló rögeszme lenne. Hiszed, hogy van, de a tudás már rég ledöntötte. 2017.05.12.
Angyali Papucsban zokogó férfi, ki gyengeségét el soha nem rejti. Mások botlása készteti őt vallani, könyörgése szentmise, tollakat hullajtani angyali. 2017.03.06.
Semmise Voltam neked semmi se, rájöttem remegve. Láttam én a szemeddel, megpakoltál terheddel. Adtál nekem világot, életet kinyíró virágot. Hagytál engem magamra, kötelet akasztva nyakamra. 2017.02.01.
Várom érkezésed Oly sok vágy, mi jégbe zárt. A magány sorra szüli szavait. Bontatlan levelekben hevernek a szerelmes versek. Hol van a tekinteted, ami megérinti őket? Keresd a ropogós száraz leveleket, porba fuldokló sóhaját szívemnek. Lehet, rólam már mindenki megfeledkezett, de én visszafojtott lélegzettel várom érkezésed. 2017.01.26.
Látlelet Ki akarják vasalni az arcunkat. Körmöt boncolva sem oldódik a probléma. Mit mond az orvos? „Az egészség fontos.” A váró tele. Ki fontos? Az üzletfele. Nehogy megemlítsd, hogy vérnyomásod okát ő sózta terád, mert ugorhatsz is a start mezőre. Időpont, pont nem kell, hisz úgysem tartsák be. Ha fröcsög a nyálad, s kinyitod bukszádat, … Olvass tovább
Láncra vert szavak Morzsákba fulladt gyermek mosolyok. Fénycsóvát kerget fejből a lélek. Kosz védi őket, sáros száj mérgez. Hited, ha maradt láncra vert szavak. Hamvad a szíved, ha néma marad. 2017.01.05.
Együtt Lelkemen testem a csomó, testemen lelkem. El ne feledd! Ne felejts. 2016.08.23.
Zörögtek csontjaim Fegyvert fogva szemembe véreső csepegett. Vállamon teher ült ördög képében. Földre nyomott ő vihogva zörögtek csontjaim, drámát vezényeltek rothadó szavai. 2016.09.21.
Halál szagú Kifordulva magamból, tumor vagyok az életen. Minden nap értetlen, éretlen, sebzőn mar a véletlen. Élősködni képtelen halál szagú léptekkel. 2016.10.28.
Kereszt ül Almazöld füves fal, hozzá tapadt koporsó keret. Mögüle egy alak bámul, ablakon keresztül. Keresztül a kereszten. A kereszt mögül csendesen. Bámul és érzékel béklyóitól rezzenéstelen. Lelke szabad és féktelen, repül a gondolat hegyeken, völgyeken. 2016.11.03.
Menetel a pokolba Szellem bújt köpenybe, fehérbe. Hálapénzért matat a zsebében. Nincs betege. Nincs pénze. Nincs hatalma. Felesküdve menetel a pokolba. 2016.11.03.
Végítélet Szánakozva feladtátok társaságom, kézfogásom. Idő előtt, előttem lehunytátok szemeiteket. Nem is tudván, ti küldtetek, intettetek búcsút nekem. Végítélet, csendben nyugszom, míg ti forgolódtok sírom felett. 2016.11.03.
Szelence szelleme Tekintetem, mint egy csodalámpás. Az est csendje, ha átöleli hevesen, eltávozott anyám szíve újra dobban, s a sötétben felsejlik aranyló alakja. Elsikkasztott öleléseinket Picasso újrafesti, s e trófeát dunsztolom kitágult vérvörös ereimbe. Sejtjeimmel mohón kortyolom, tébolyult depresszióm nyúzom vele. 2016.11.07.
Egy könnycseppből kiderül Dalolva jártam a virágos mezőt, aranyport hintett a vakító nap. Hirtelen kezem nem lelte kezed, hófúvás havas hegytetőre repített. Vacogva görnyedtem térdemet ölelve, jégkristállyá lett lenge öltözetem. Könnycsepp, mi legördült lila ajkamon, patakká dagadt fázós ujjamon. Olvadt a hegytető, a hideg szorítása elgyengült. Egy könnycseppből kiderül, milyen forrón szeretünk. 2016.10.04.
Nem te szültél Kergeted a csillagokat, elfújtad a pitypangokat. Ráncot varrtál az arcomra, családomat megcsonkítva. Lelked fut a fellegekben lábaid az elmémben. Éhes szemem falná arcod, a fakereszttől már nem látom. Nem öleltél, hisz nem emlékszem, csak arra, hogy elvágtad minden kötelékem. Nem szerettél? Nem kerestél. Hegyes nyíllal szíven döftél. Örülök, hogy nem te szültél. … Olvass tovább
Hitvány utamon Föld gyomrából csontos ujjaim a felszínre felnyújtom. Megkeresem a valóság óráját, és visszaforgatom. Forgatom, pörgetem, míg ki nem tapintom, hogy a fény hol aludt ki hitvány utamon. 2016. július 27.
Érted is eljövök A nap becsukja szemét, s aludni tér, mikor én a sajátomat kinyitom. Port a cipőmmel rugdosom. Felkavar a játszótér üres látványa. A hintába ülve lökök magamon egyet, a láncok éles nyikorgása megtöri a csendet. Továbbhaladok. Rájövök, hogy saját árnyékom árnyéka vagyok, s szívem helyett a cipőm kopog az aszfalton. Magányos vagyok. Valaki … Olvass tovább
Szökevény A vers a költő pofára esésétől megtört, majd kihullott foga. Véresen mély, meghökkentő csillogása, akár az áldozatok köré rajzolt krétaporba csomagolt titok. Szilárd tömlöcbe zárt, tejfehér zamat, dús liliom, idegszálaknak túlérett szökevénye. 2016. július 6.
Toxikus varázslat Lelkek köré fonódó vasrácsok, lepergetik szívekről a rozsdát. Botrányos, hogy anélkül tisztán nem láthatott. Lehet hátrány is a szabadság? Sokszor elkövetett botlás, egykor háborgást keltő szituációk, mára semmisé vált lehetőségek közt feljogosítják bátorságod. Mint egy láncra vert kutya, ki látszatra fogságából szabadulna, nyálban tocsogó foga színészien, de szétcincálna. 2016.09.14.