Verebi Éva Mária Panasz a Koromhoz Nem jöttem én se sehonnan, Itt a közel néha távol, tartok resttől, csurgó bájtól, s hazugtól, ha betoppan. Beszélgettem erről pappal, Békétlen szóltak szavai, Mint leszek szitok valaki, Ami a Nagy Könyvben lappang. Nálam ő sem jött messzebbről, Tűz hozott, ősóceánok, Poszeidón kék opálok, S bújtam viselős öléből. Felnőttem magas hegyeken, Erdők, … Olvass tovább
Pihensz békésen mellettem, a lényed bennem elsimul, szép arcon nemes vonások, s a holdfény rajtad elpirul. Elidőz az orrod hegyén, halántékodnál megpihen, s míg vigyázom lélegzeted, ő elillan egy tollpihén. Békés, nyugodt a pillanat, ilyen lesz talán a mennyben, semmi és senki nem zavar, s én csak nézlek, és szeretlek.
Gyertyára, fohászra libbenő levél, gyönyörűn és sárgán elmúlást mesél, fájnak és sírnak, tenyerembe hullnak, félig még élnek, s szépre alkonyulnak a tavaszi feltámadásban. És Ti, minden elmentek emlékei, hozzatok most nyugalmat, testvéreim, nyújtsatok békét a zaklatott szívnek, hogy a rossz sorsba nem halhat mégsem haszontalan majd a múltja. Halottaim, közel és távol vagytok, s én … Olvass tovább
Szerző: Verebi Éva ⋅ 2023. április 27. Hajnali négy óra. A vastag hótakaró mozdulatlanná szögezi az út menti fákat, s két oldalt, még minden ablak sötéten ásít a házfalakon. Személyre szabott álmok nyomasztják őket, s a kihűlt kályhák nem szárítják föl sem a könnyeket, sem a didergő izzadságfoltokat. A fagy, lábujjhegyen kószál a kandeláber fénynél, … Olvass tovább
Narancssárga, vörös és zöld, kékkel. Nyarat idéző fülledt meleg volt a tavaszi városban. Dél felől érkező szelek hozták, a levegőben némi sivatagi homokkal. A posta frissen festett épületét még állványok védték. Az utca végén, a facölöpök szegélyezte, jázminnal és csillagvirággal tele ültetett, kör alakú terénél Hanna egy pillanatra megállt, aztán elindult, át a macskaköves úton, … Olvass tovább
Csak álomnyi távolságra tetőled hozzád értem és nagyon szerettelek. Parázsból gyúlt a vágy, nincs titok benne, itt lüktetsz, mellkasod dobog mellettem. Átfonja vállam karod édes súlya, maradni hív még, így az éber álom, s álom-ébrenlét hajszálnyi küszöbén, cseppekben gyűjti nekem a reggelt édes illatod, hát mégsem álmodom. Indulok. Aprócska, formás, lehulló, kis levél, foltja rőt, … Olvass tovább
A kiszáradt Eperfa Hiába késik, az óra jár, egy, kettő és három, rést üt e hang bús szíveken és a számon, nyitott szemmel járnak, s talán még félnek vasból üveglap mögé zárt siralomvölgyben. A szél némán, hűvösen száll, három, négy és öt, nyirkos a fal, de koccint a bérenccel a sör, ajtó mögött cifra tébolyda … Olvass tovább
János apja a földet még aranykoronában számolta. Utolsó sejtjében is annak fölszántott illata tartotta az akaratot, túlélni, és megtartani valamennyit. Nem sok maradt az ősi birtokból, és a téeszek elvették annak is nagy részét. Belerokkant, meghasadt a szíve. Apjuk után három fia és legkisebb lánygyermeke osztozott a maradékon. A juss körüli viták a legfiatalabb János … Olvass tovább
Szilánkos törések Van, hogy tapintom a tükröt köröttem, önmagam jobb és rosszabb másait, de mögötte a valami rémisztőn makacs, szemem, szívem bárhogy is akar, e sűrű homályban, minden választásom ember lét, rációs tévedés marad. Reprodukálom gyöngyöző vérem, suttogom szerelmek féligazságait, buzgón gyakorlom hinni a tiédet is, de ökölcsapásként fordul a sarkon egy vérző lélek, próbálkozása … Olvass tovább
Vannak tájak, és vannak emberek, akik nem tűnnek el nyomtalanul az életünkből. Hozzánk nőnek, mint föl-fölszakadó heg, hiába próbálja eltüntetni az időkemény radír. Hiába lyukas a papír, mint múltunk tanúságai új lapot nyitnak életünk minden fejezetén. A jó gyorsabban szertefut. Valahogy szerényebb és kevésbé harsány, ezért csak a csöndben mutatja jól magát. S hol van … Olvass tovább
A vörös, hosszú hajú, harmincas éveiben járó nő a Kossuth utcai óvoda játszótere mellett sétált el. Keze, ahogy gyermekkorában is szokta végigzongorázott a kerítés színesre mázolt vasrácsain. Átlagos, mégis kellemes külsején egy-egy fürkésző tekintet szívesen megpihent. Egyéniségéhez és korához illő könnyű, zöld kiskosztümöt viselt, szoknyája takarta a térdét, s a középen összegombolt kiskabátja diszkréten hangsúlyozta … Olvass tovább
Szóljatok szép szavak Ha majd az égről csöndben lehull az utolsó, elfáradt kis csillag, ha majd Isten, tenyerén már csak a megtért lelkeinket tartja, mikor nem kell már az anyag, a végtelennek adathordozója, amikor nem lesz már, ez az oly imádott és csodált, formásan és kacéran csavargó eszeveszett világ, amikor a lelkek majd egymásba simulnak, … Olvass tovább
A Zenéhez Úgy szól, zsong nekem ez a puha, meleg dallam, befon a zsibongó, édes-bús izgalmas szín, megízlelem omlós, búgó karamell szíved, s míg átúszol a téren, hangod elandalít. Szürkéből színezel narancsos tájat nekem, otthont ölelsz a hontalan, kóborló létnek, leheleted a hajnali szél, hazahívsz, jössz, vársz, s estéken nekem suttogsz szerelmes kinccsel. Fodros masnit … Olvass tovább
A Szívemhez Te vagy a végzetem, és te vagy a hatalmam. Jaj, hányszor jutottam így koldusbotra bolondos Veled, s vergődtél szörnyű bánatommal, hogy holtamban eltemess? És hányat dobbantál őrült vigalomban, forró szerelemben ringatva ájult öledben, hogy újra és újra mindennel dacolva, ti-tá, ti-tá, ti-tá, belőled mindig föltámadjak én. A hideg ordítja most a farkast, és … Olvass tovább
Felhőt karcolók A billegő torony biz túl magasra dől, ha a friss hajszálgyökerek gyengén tartják, s vele dőlnek öreg idő fölkent fái, a múlt: borrá beérett gyümölcsük mámor, és kötetnyi árnyékuk önzetlen adják. Nemzetek fája emlékredőin ered, sajátos ízüket szívemmel kóstolom, nem csekély e színpompa ez organikus, lüktető világban, s tán így megmaradni, hű lélekkel, … Olvass tovább
A Mi versünk Az érzelmes, könnyű vér kardélre hány, nevetve csorbítja ki a sejtnyi életet, de bárhogy nyugszik a nap, ó, mennyire imádom, veled, még ősszel is, csábítón kacag. Vadsága sűrű, s a reszkető hiányt ajkam simítva itatja szép homlokodról, hol cseppekben gurul a varratlan kötelék, az első, amiből nem nőtt egészre más. Rajzos bilincse … Olvass tovább
Édes Jézus, légy vendégünk Karácsonykor csöndben járnak házról házra angyalok, csak beszállnak, nem kopognak sem ajtón, sem ablakon. Szárnyuk surrog, mint galambé, szívből szívbe szeretet, finom por száll, egy csillagé, halld csak, Angyal énekel! Karácsonykor házról házra csillag fénye hoz napot, csilingelő kacagással egy mosolygós magzatot. Kerülj beljebb mindnyájunknál, gyertyák lángját fényesítsd, legyél vendég asztalunknál, … Olvass tovább
A költő(k) dicsérete S aki megénekli, kortalan kéz miként farag élő álmokat a fából, ecset vászonra miként imádkozik szívbéli nagy lángot, ki varázsol sötét grafitporból még mosolyt, fehéret, szem a tűvel miért “igéz” szarvast, még szökellőt kezével, tűz, vágy miként simít, gyúr agyagot, kalapál és szenved, önt acélos alakba sűrített délceg, büszke testet, én azt … Olvass tovább
Védőszárnyak Napkeleti csend honol a tájon, őz szökell, a pillantás összeér, levél megrezdül, zümmög az élet, s elszalad vele az erdei fény. Aranyos völgyben aranyos patak, aranyos fényeit szórja a lány, hegyen a fenyők az égig érnek, míg csöndes lesen az ifjú vadász. Pikula szó bércen túlról sóhajt, összefon földet és a felleget, s a … Olvass tovább
Ma még Veled, benned pörgök, fergeteg, körbe-körbe forgok, kergetek, kibomlott hajamba súg a szél, miért, kiről, most ne mondjad még, csak vigyél. Ma vígságos könny a vagyonom, ritmusod köveken táncolom, csipkés sziklák oldódnak mézben, tárt karokkal zuhannak mélybe, s csak égnek. Ma csak mosolygok, rád nevetek, nyitott szirmokra ráheverek, édes jaj-t szólj reggeli kortyom, ma … Olvass tovább