Albert ZsoltHAJNALI FRONT Mire ébredünk, az ég függő piramisokat épít az utcák fölé. A hajnal sivataggá válik, fordítva születik és előbb tetőt emel, majd mély alapot ás. A költők erkélyeken állnak mind, érkezik a front, megint fejfájás. A felhő vörösborral koccint káoszt tölt a papírra remegő kezeik alá.
TALÁLT IMÁK Tudtam abban a pillanatban mikor biztossá vált, hogy elhagytál, el kell tennem egy mozdulatot. Emlékezni akartam később is erre a városra, ahova azért jöttünk, hogy megtaláljuk magunkat. Most épp egyedül állok, és a ködbe rajzolva, egyfolytában ismétlem az árnyakat ott, ahol jól tudtál ígérni. Figyelem az imák útját a tejút fölött, elképzelem kezed … Olvass tovább
Félegyenes Az idő réteglemezei minden ajtó nyitással mélyebbre rakódnak, ahogy heggyé nő a mély, ahogy hajlik a táj. Hideg folyó öleli szorosan, a halak sem értik pontosan, csak lebegnek zavarban, ragyogó alakban. Néha sziklának simulva, mondandójuk pikkelyen. Egy bizonyos szint alatt, csak hallgatnivaló marad. A nádas szűrte zaj, a himbálózó bádogcsónak, a rozsda az ég … Olvass tovább
Genezis Egyszer írd le, ha tudod, fény nélkül a napot. Ha bírod és jól eltakarod amit Isten felaggatott, egyszer írd le, a csendet, a teremtés előtti pillanatot. Egyszer írd le, milyen lehetett, nélkülünk, mikor egyedül állhatott.
ESTI Ma újra láttalak, és éppen elszakadt, egy percre még az ólom alkonyat. Szilánkokra tört az ájult város felett, halkan ment a hold, s az éjjel egybe kelt
TUTAJOS Repceföld, villamos, megsárgul a nyár, lányka tűz pipacsot hajába, s fecske száll. Szépszemű kalapos folyóparton áll, a szerelem tutajon ingyen jegyre vár
Jég hazafelé megyek ölemben kövekkel néha beszélek léptem szöget ver bádog egén reped az alumínium tél csak fémreszelék hull s dróton ül a jég
GONDOLÁM AZ ÍGÉRET Nincs idő, hogy eszembe jusson hol vagy, a holdon nem, az túl közhelyes kis égitest. A nap meg túl forró, nem éri fel az elme, mely ostobán jéghideg, és szívben gyenge. Lila madarak a borködben részeg sóhajon s gondolám az ígéret, deszkákra írt naplóm. Lapjaiból narancssárga jelzőtüzet rakok, ordítok, találj rám míg … Olvass tovább
CÉRNAVÉG Hideg halak hátán elúszott a tél, de a nyár szikráját hátra hinti még. Rozsdás radiátor áll rajta macska üldögél, félig tejfölös pohár gyér álma reggelén. Csak ő dorombol izzik feketén, szemével zsarol nyávogva enni kér. Porszem mi landol bajsza vesszején, s árnyéka halk folt suhanva űrbe lép. Vér s bíbor alkony csillagszín keringő kopasz … Olvass tovább
Fehér és kék Zászlót tűzök a magas hegytetőn ha felérek lelkem sziklás gerincén, s ha perzseled kopasz fejtetőm, napba nézve neked vakon elhinném, hogy találkozunk a vihar után. Mikor sikítva felderül az ég itt tíz perccel az ég alatt fejem felett csak fehér és kék marad, s a vihar után kiáltott bátor szavak. Lobogó gondolat, … Olvass tovább
A VÉGÉN MOSOLYOGNI FOGSZ! Gyengéden vágott arcon a belváros monoton zaja, ahogy kiléptem álmosan a házból reggel, a járdán elejtett est néma nyoma nyúlt tétova karom után elengedtem a kilincset, a zavaros mélybe ugorva, mint akire a hirtelen tél jéghideg pallóssal vár. Túl néhány háztömbbel és régi míves kapualjjal, zsebre gyűrt a kora ősz s … Olvass tovább
Szakadt vitorlák Úgy megy az idő, hogy percekre törve szótlan állva hagy, pedig emlékszem tegnap reggel még jönni láttalak, s mint ketyeg óránk másodpercenként évekre megáll, vörösen égő szárnyain égre száll a néha nap. Kék tintában ázva s lapjaimba zártalak, de mégis távol mentél s hűlt helyedre hullt a fagyott hideg alkonyat. Szólítalak szüntelen körülöttem … Olvass tovább
Július Van ami itt maradt a fotókon, mosolyod esernyő könnyeim alatt.
Válasz Csendben vártam hallgatásomban, körülöttem válasz nélkül hulló percek szárnysuhogása. Néma napfény sütött esernyőm alól s fülemben kopasz kertek suttogása. Lágyan simult szívem ablakára, körbeölelt selymes függönyzuhatagával hangod, mely talpaim alá nyúl, egekbe ívelő felhőhidat emel, s millió kürt zeng, mikor az örökkévaló kapuk kinyílnak, s végleg megérkezem.
Hozzád indulok Hozzád indulok valamit mondanom kell, a járdára hullott levelek között ezer olvasatlan vallomás hever.
Ha nem a szerelem ír Ha nem a szerelem ír bennem akkor múzsám az utca mindig egyforma járdák újramázolt padon pihenő galambok turbékolása. Ha nem a szerelem ír akkor árnyékod a tűzfalon fölém magaslik mosolyogva emlékeink macskakövein visszhangzó kopácsolása. Ha nem a szerelem ír bennem akkor lehet, hogy fáradtan egy hazatartó busz ablakára rajzolom monogramodat … Olvass tovább
Pirkadat Némán halt bele az éj a hajnali fák koronáiba csak egy két lámpa mély hangja zúgta még dalába.
Munkaszolgálat Ne szólj, szemeidben írva van könnyed már nincs annyi sírnod képtelen, szenvedés végtelen, vékony ruhád ropogósra dermedt ahogy lépted mezítláb a megszámlálhatatlan kilométereket. Eltévedni sem tudtál a sárban, vérben az otthon emléke gyilkos gondolat mint egy földre zuhant apró madártetem. Magyar vagy, zsidó, a tiltott mondat vagy gondolatbűnöző és a politika fogja Mínusz harminc … Olvass tovább
Szalvéta Reggel csendben ébred a napfény lassan nyújtóz festi az udvart hosszan hallgat egy tégla a falban fürdik a lepke csendzuhatagban. Csenget harsan kerreg a vekker szíved lassan új napra dobban rád néz a tükörből tegnapi fejjel arcod a csészén s kávé tejjel. Dzsemmel a kifli vajkanyarban indul a bélbe s ég savakban száguld az … Olvass tovább
Garázsmenet kavicsot rakok e naphoz fáradt percekre lakatot vacsora már az asztalon nyikorgó széket alám tol késem húsban a mély tálon apró darabok a villámon morzsává őrölt a reggel óta estig húzott gálya nóta reggelenként felrak a buszra esténként lezuhanok róla ugyanazok az arcok utaznak, ugyanazok a kutyák ugatnak néha köszön a járda s a … Olvass tovább