Márffy - Horváth Henrietta kockakövön koppan az ernyő vége besüt a nap a pici házak tövébe színes virágként nevet a táska nyitott szájjal a szédült világba horváthheni cserbrigitta teszárieszter a gül baba utcán bülgagázva ezerszer menetelnek naponta le s fel a budai kórház árnyas fái alatt scheuermann és scoliosis fekszik hanyatt bolond szívvel de nyílegyenes háttal micike tartásjavítást vállal … Olvass tovább
egyre csak halványodik a kontúr pergő könny nevetésbe bolondul vízfestékkel mázolt lila ábra emlékpacákba ivódva zárva horgolt csipkeálmokból kimaradtam akár jajongó hang a néma garatban mint árus a néptelenné lett bazárba lettem végleg alkuképtelenül árva fülledtségbe izzadt a nyári este jókedvemet holdsarlóval nyeste felettem árnyként lopózott egy felleg hogy megértsem senkinek sem kellek zizzenésnyi száraz … Olvass tovább
Panellakó kislányként mindig vonzott a vidék, és az ahhoz szervesen hozzá tartozó állatvilág. Vágytam egy kiskutyára, vagy macskára, de anyám, vidéki lányként, mégsem vagy pont ezért, nem rajongott az ötletért. Bárminemű könyörgésem heves ellenállásba ütközött. Apámat simán rábeszélhettem volna, de úgy vettem észre, nem vállalná a konfrontációt anyámmal egyetlen szőrős négylábúért sem. Tévedtem. Apám katonaként … Olvass tovább
lét lángja lobban az éjben bíborban alszik a bánat ismerős szem néz a képen szívem a való ellen lázad szél hordott véres avarba angyalt rajzol sok emlék gyermek lelkem kitakarva nincsen többé aki megvéd kék szeme ráncok mentén hűvöset-forrót áraszt erős lelke gyenge testén kérdez de nem kap választ mint téli hidegben pőre fák szélnek … Olvass tovább
semmi kis olvasnivaló tulajdonképpen nem történt semmi reggel szólt a telefonon az ébresztő idegesítő hangja szokás szerint levertem a szemüvegemet az éjjeliszekrényről míg kotorásztam a telefon után a készülék mindig elvágólag hever három kiolvasatlan könyv tetején mondjuk inkább úgy, hogy soha el nem olvasott ott az ígéret, hogy na majd ma előveszem de melyikkel is … Olvass tovább
Minden egyes, a hivatalos okmányain szereplő fényképével elégedetlen volt. Nem tudott volna rangsorolni, hogy a személyi igazolványán, jogosítványán vagy útlevelén díszelgő fotóján rémisztőbb-e az ábrázata. Ezt nem nevezhetjük pusztán hiúsági kérdésnek. Nem. Béla sohasem volt hiú férfi, bár megelégedettnek sem volt nevezhető. Inkább, egyfajta beletörődéssel viseltetett átlagos, vagy talán, az átlagost kicsit alulról súroló külcsínével … Olvass tovább
visszatükrözés valószerűtlenül kimerevedett pillanat a múló idő ahogy nehézkesen lépked az udvaron idős anyám nem tudom mikor görbült meg ennyire fogyó hold lett arca megfakult tekintete virágzó leanderén megpihen s egyensúlyát keresve eltámogatom székébe roskadva pihen meg este véraláfutásos karját megint leverte pergamenbőre alól rubin vér oson jajongva kerül rá géz és háló kis semmiség … Olvass tovább
Ági néni nem szeret engem, ezt világosan érzem. A reggelinél is a legkisebb szelet kenyeret tette a tányéromba, csak spórolósan kente meg vajjal, és a tea meg már régen kihűlt, mire a bögrémbe töltötte. Ági néninek szőkésbarna, hosszú, derékig érő haja van, amit mindig kibontva visel. Az arca kerek, bőre makulátlanul sima, minden érzelemtől mentes. … Olvass tovább
strandiszony aszott fűre taposva hever a nyár fokhagymás lángosba fulladok lecsúszott élmény vissza-visszajár még sosem vártam így a fél hatot kőre vízcseppekből rajzolt lábnyomok röhög a sosem hordott lúdtalpbetét zsírsellőnek hájpolt háziasszonyok vergődnek egy jó kis spangliért mázsás hullámtörő vízben súlytalan szabadságon ez már csak így dukál azért én is behúzom a hasam míg perzselt … Olvass tovább
Mama ül a zöld kárpitos fotelben és hangosan olvassa a kedvenc könyvemet, a Pöttyös Pannit. Én a harisnyás lábainál kucorgok a padlószőnyegen. Muris a harisnyája. Még soha nem láttam ilyesmit azelőtt. Az enyém felhúzható a derekamig, van fehér, piros, rózsaszín, meg egy zöld is, de azt nem szeretem. A mamáé barna, térd fölé ér, és … Olvass tovább
újra gyermek valószerűtlenül kimerevedett pillanat a múló idő ahogy nehézkesen lépked az udvaron idős anyám nem tudom mikor görbült meg ennyire fogyó hold lett arca megfakult tekintete virágzó leanderén megpihen s egyensúlyát keresve eltámogatom székébe roskadva pihen meg este véraláfutásos karját megint leverte pergamenbőre alól rubin vér oson jajongva kerül rá géz és háló kis … Olvass tovább
Hol szeretet van Hol szeretet van, ott szeretet van, nemcsak a szavakban, suta, hamis mondatokban, nemcsak a kifelé vetített világban, nemcsak a műtermi fotók mosolyában, szeretet van minden mozdulatban, szeretet a legeldugottabb sarokban, nemcsak azért, hogy mások mit szólnak, nemcsak azért, mert így gondolnak jónak, a szeretet ott van, egy „vigyázz magadrá”-ban a szeretet ott … Olvass tovább
Már messziről meglátta a folyosó végén ácsorgó bátyját, furcsa volt rajta a zöld kórházi kötény, és a műtős sapka. Olyan elveszettnek tűnt a számára idegen és az általa mindig is félt környezetben, egészen kisgyerekként állt magányosságában ott, és látszott rajta a megkönnyebbülés, mikor megpillantotta húgát. Az intenzív osztályon nem volt rajtuk kívül látogató, az orvosok, … Olvass tovább
pőrén pőrén állok most előtted minden kis hibámat látod remegős hányinger erőltet rövidebbre veszed a láncot mi egy nyelvet beszélünk mégis kell már egy tolmács fordított láncú génünk szavakból font korbács csattan a meztelen igazság nézőpontnyi csak a különbség bár nyerhetetlen a vigaszág kell hogy a veszteseket is köszöntsék
A kórház folyosója lényegében üres volt. Néha itt-ott felbukkant egy-egy világoskék köpenyes nővérke, mint tovatűnő látomás. Az apja a folyosó végi utolsó kórterembe került. A folyosó vége, egyetlen nagy üvegtáblába végződött, kilátással a város szürke bérházaira, és a kórház proszektúrájára. Felnőtt nő lététre kicsit elveszetten, hideglelősen álldogált az ablak előtt, valahogy nem teljesen így képzelte … Olvass tovább
Én és te Van úgy, hogy nem jönnek a szavak. Pedig éget a vágy, hogy elmondjam neked, semmi vagyok, egy kőtömb, melyet szobrász farag. Üres terem vagyok, s te az, aki betöltöd a teret. Erdőben szertelenül csobogó patak vagyok, te a sok kavics, és helyes mederbe terelsz, de én csiszollak, s az utam tovább kanyarog. … Olvass tovább
A csend szinte tapinthatóvá vált. Ez szokatlan volt számára, de egészen jól esett. A konyhaasztalnál ült és elmélázva kevergette kávéját. Rengeteg ideje lett, és nem is igen tudta, mihez kezdjen egyszeriben a rászakadt szabadsággal. A konyhát a mai napra elfelejtheti, hétvégén egy regimentre való adagot főzött. Elhatározta, hogy a háztartási tennivalókat száműzi még a gondolataiból … Olvass tovább
hinni kell szédült tompaságban agyam zegzugában keresem magam szürkésfehér kicsiny pontok lebegnek előttem pont ott ahol már nem is vártam hármasával olykor párban lassan közlekednek gyalog szárny nélküli bús angyalok de sok kis éhező lélek enni kér tépett darabom vajon mennyit ér már adtam de nem emlékszem segített egy borsnyit vagy mégsem s csak hazug … Olvass tovább
Nem kellett volna oda mennie. Pontosan tudta ezt már akkor is, mikor szorosra húzta magán a bőrkabátja övét, és egy határozott mozdulattal bevágta a kaput maga után. Nem volt babonás. Ám amikor az öreg Volkswagen percekig nem akart beindulni, csak kerregő hangokat hallatott- kigyulladt az agyában a kis vészvillogó:” Ez egy intő jel. Ne menj … Olvass tovább
áldozat kérdőjelként tart a konyhaszék fagyott karikás a húsleves itt minden étel hányadék s úgysem leszek színjeles férfi vár s panelrengeteg árkádok alatt színes lap benne pucér vénemberek a félelem belém harap lapszoknyás vézna lábamon csorog végig a szégyenem szigorból épült gátamon megfelelési vágy terem