ancsakoszk01A szélnek nincsen otthona, bejárja erdőt, városokat. De ahol jár, ott mesél halkan, titkot hoz régi dallamokban. Mesél a fáknak, hogy kik voltak, mesél a köveknek, mit láttak. Szavak nélkül szól a fűhöz, mégis érted, mit susog, mit álmod. A szél a vándor legjobb barát, viszi a gondod messzire át. És ha hallgatod, meghallod benne, … Olvass tovább
A nap aranyszőnyeget terít, szikrával hinti be az eget. Felhők közt játszik, mint gyermek, mosolyát szórják a hegyek. A fűszálak mind meghajolnak, a fény csiklandozza hajukat. Szellő simítja arcukat lágyan, titokban dúdol egy dallamot bátran. A folyó tükrében szikrázik, ezernyi apró csillag virágzik. Mint csendes ünnep, úgy ragyog, ahogy a nap szívünkre kopog. És benned … Olvass tovább
Mikor hó takarja a földet, Szél fújja, mint édes szenteltet, Mi ketten mégis lépdelünk, A csendben szívünk egyre tűn. A fák ágán jégcsapok csillognak, A tél titkai a tájon pislákolnak, De mi, mint két hű barát, Két lépésből örök nyomot hagyunk már. A hó hull, mint könnyek az égről, De a barátságunk meleg, mint a … Olvass tovább