Kovács Andrea Véletlen találkozás Éjjeli utazás valószerűtlen ismeretlen tájon, akár egy álom. Kopott köveken koppanó hangulat- darabok, felcsillanó emlékmorzsák, melyeket nincs időm összegyűjteni. Eltékozolt önámító gondolat… Amikor néma szoborrá változtat az áhított véletlen találkozás. Számíthatnék rá, hogy talán felbukkansz hirtelen a semmiből, mosolyogva. A képkocka filmszerű marad, s kintről nézem, ahogy elillan a pillanat.
Napfénykeringő Szivárványszínű hajnalon az elmúlás sóhajtott egy nagyot, s magára húzta takarójául a felhőket és a napot. A megsebzett szívek fölött elcsitult az önzés és a közöny, dologtalan csápjait behúzva megzabolázott fényözön. E nem várt lehetőségre a boldogság merészen nevetett, s az elámult embert kupán vágta, mint légycsapó a vak legyet.
Álom-utak Valaki sír … Egy kristálydarab, Átiramlik rajta A fény, magányos árnyék, Egy zúzmarás faág árnya Feldereng, akár a zokogó Emlékezet. Valaki sír … Egy fehér ló fut A hosszú hídon át, Sörénye lobogását, Kecses futását csodálja Két szemem, ám nem éri el a Túlpartot, a híd felén megtorpan, S a vágtázó folyóba veti magát. … Olvass tovább
A Hold rabja A világ csak hólabda Átalakul holnapra Menekül a Hold rabja Bárcsak most már olvadna. A világ csak játszótér Minden játszó játszót ér Semmit nem ad bárhogy kér A fejére átkot mér. A világ csak álmodás Minden helyszín állomás Tovatűnő látomás Rosszra-jóra áldomás. A világ csak én vagyok Szemeimben fény ragyog Seregeim rém … Olvass tovább
A 346. napon Kallódunk öntudatlan Szétzilált hangulatban Szemeinkből elővillan Akárha víztükör csillan Rosszul titkolt önzésünk. Rejtőzködünk elbújunk Törékeny egyensúlyunk Örökérvényűnek látszik Gyerek ha felnőttet játszik Ameddig meg nem unja. Sikereket sejtető Félmosolyunk megnyerő Bármely pillanatban vége Szelíden sóhajtunk: végre A fojtó álarc lehullt. Szépen szállunk szabadon Gondolataink vadon Teremtődnek sokasodnak Cenzúrázatlan lobognak Egyenest föl az … Olvass tovább
Morpheus érkezése Eljött az éjszaka Nem futottam el előle csapkodó álom-tenger megátalkodottá tette a véletlent a kihűlőfélben lévő kövek meggondolták magukat és szanaszét bukdácsoltak elmémben — bíborszínű talapzaton ült a csend felfoghatatlan távolságban körülötte nem mozdult a levegő holttá merevült az idő — az első zuhanás gyors volt és kiszámítható az alvás előszelét hozta éppen … Olvass tovább
Csak én… Nem a mondatok csak a hangok rész-adatok mik eltalálnak agyamig értelmük ott lebeg felettük a térben várakozón. Nem a tárgyak csak elmosódott vágyak haladnak el mellettem azt akarják hogy hagyják őket a szemen át hatolni egész a tudatig. – Figyelsz, Andi? – Igen. – Hozzám beszél valaki. – Persze. – Rámosolygok visszamosolyog nincs … Olvass tovább
Meghasonlás Ha nem járnék mindig körbe, Ha nem néznék a tükörbe, Úgy kiesnék a semmibe, Széthullanék ím izibe’. Távolodik a part tőlem, Árnyékom ellép mellőlem, Torkon ragad a félelem, Bármit megtehet felőlem. Dacos mosolyom fénytelen, Zuhanásom már féktelen, Régóta nem ítélkezem, Döglött halként lóg a kezem. Széthullottam lám izibe’, Mert kiestem a semmibe, Ha nem … Olvass tovább