Vályi András

LÉTÜNK DALA Sosem volt gondtalan az élet, sosem volt csupa fény a nyár, nem volt mindig édes az álmunk, de annyi mindent túléltünk már. Kitárultak kapuk és bezárultak ajtók, könnyeztünk, bár tudtuk, sírni kár, szerettünk és nem szerettek viszont, de annyi mindent túléltünk már. Földre küldte szolgáit a Sátán, elhinteni a bűnt, mocsok és sár, … Olvass tovább

DEPRESSZIÓ Amikor azt hiszed, vége mindennek, bezárulni látszanak az értelem kapui, mikor csak sötét szoba az életed, hol soha nem találod meg dolgaid, a rend zavarrá vált, nincs helyén semmi, nap mint nap hiány bénítja tudatod, amikor nincs már tűz, csak hamu, mit szemedbe szór a kósza szél, már képzeleted is vásott, ócska rongy, mit … Olvass tovább

MEGBOCSÁTÁS Szürkévé fásult az alkonyat, az ég csillaga nem ragyog, nem látlak, oly messze mentél, lelkem hideg lett, megfagyok. Megbántottak hitvány szavak, penészes morzsái a létnek, dühös indulattal kereslek, elhal bennem minden ének. Ha rád találok, szeretni foglak, szívem szívedbe költözik, álmod álmommal egyesülve megbocsátás-ruhába öltözik. Langy\’ széllel érkezem hozzád, fellibbentve szemed fátylát, érezd óhajom … Olvass tovább

REGGEL Rád mosolyog az ég, csillog sokszínű harmatcseppje, ébredj! Felkelt már a Nap is, most a csillagok térnek nyugovóra, éledj! Elvitte a Hold az álmot, az élet kínálja sokféle színeit, vegyél! Madárdal szól az ágon, trillázva köszönti a reggelt, tegyél! Elindul a nap, megpihenve találj rá a helyes útra, keress! Feléd hajol gyengéd párod, csókot … Olvass tovább

MIT TENNÉL… ? Mit tennél, ha rózsa lennék, szeretnél majd akkor is? Érzékeid áthatná illatom, rád hajolna szirmaim bársonya, viruló színem hűs mosolya, betöltené lelked lényem pompája? Mit tennél, ha rózsa lennék, szólnál hozzám akkor is? Elbújnék más virágok közt, jeles napra emlékezve, vagy elvinnél utolsó útra, ráborulva friss sírhalomra? Mit tennél, ha rózsa lennék, … Olvass tovább

NYÍLTAN ÉS TISZTÁN Szeretnék arcotok mögé látni, megismerni lelketek színeit, homályos álmotok titkos vágyait, elhagyva gondolatok árnyait. Szeretnék arcotok mögé látni, hogy nyíltan lépjetek ki a fénybe, külcsín díszlete megtéveszthet, mely csak önmagát mutatja kedvesen. Szeretnék arcotok mögé látni, szavaitok szárnyalását érteni, a tudat éhsége hogy sarkall tettekre, elmerülve szívetek örvényében. Szeretnék arcotok mögé látni, … Olvass tovább

INTELEM Gondolatom vánkosára lehajtom fejem, pillanatok sokasága tükröt tart elém, sápadt érzések néznek vissza énrám, keresem a fényt, mi egykor sugárzott felém. Nem vagyok mindenért felelős, nem tompíthatom a világ zaját, ám a lélek szabadsága falakat dönt, hogy a természet tavában fürdesse magát. Nem vagyunk mindenért felelősek, ami szerepet sorsunk reánk oszthat, becsülettel éljük, tisztes … Olvass tovább

NÉLKÜLED (Egy jóbarát halálára) Elszürkül a fény a házak fölött, kiürül a tér, hol pezsgett az élet, elhal a madárdal a lombok között, felsír a magára hagyott lélek. Hullámok se sodródnak a vízen, az elárvult tenger végtelenjén, már nem jár hajó rajta, hiszen nincs, ki vezesse a lét peremén. A hiány áldás nélküli harangszó, homályos … Olvass tovább

SZABÓ ANNA (Dédunokánkhoz) Drága lányka a rácsos ágyon mosolyogva néz a világra, örökmozgó, jár keze, lába, családunknak kis virága. A vágy, mely életre hívott, most tebenned ölt alakot, oltalom őrzi zsenge léted, büszkén kitárva minden ablakot. Az akarat, mely előre visz, talpra állít, jól tudom, kell még a szó is, anyát hívó, ki mondja néked:”Csillagom”. … Olvass tovább

NYÁR Tombol a nyár, játékos fények ülnek a fákon, mint megannyi manó, s lomha méltósággal úszik a vízen hosszú tartályhajó. Érnek a gyümölcsök, színesen mosolygók, magukba szívják a nyár melegét, dombok, mezők virágai pompáznak, kibontják szirmai csábos serlegét. Madarak keringnek boldog létben, éberen repkednek az égbolt udvarán, ó, ti áldott szabadság hordozói, árnyékra leltek sűrű … Olvass tovább

ZOLTÁN ÖCSÉM SZÜLETÉSNAPJÁRA Bezárul a múlt, kezdődik a jövő, horgonyt vet hajód e mosolygós napon, hogy szálljon a gondolat, hogyan tovább, NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Tán elmerengsz az élet történetében, mikor a Sors osztott neked lapot, s nyertesként hagytad el az asztalt, NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Fent és lent a hullámok törvénye, van, hogy felhő takarja a … Olvass tovább

TRIANON UTÁN Fehér galamb száll messzire, át a folyón, határon túl, hol sóhajok válnak semmivé, életen innen, halálon túl. Békét vigyél, hol béke nincsen, sokak vágyát, te kismadár, izzó harag csendesüljön, hol fájó seb minden határ. Száz éve erős az akarat, nem veszhet el a kiszakadt nép, talpra áll a magyar tudat, oly hittel, mit … Olvass tovább

AZ UTOLSÓ VERS Szavak hullnak a papírra, szótlanok, gondolatokat hagyva a világra, keresem az EMBERT, kihez szólhatok, mint méh, szállok virágról virágra. Meg kell írnom, ami szépséget rejt, a harangzúgást, ha ünnepre szólít, a sírást, mely szép, ha örömkönnyet ejt, a hű szerelmet, míg ringatva bódít. És keresem a jót, mint madár az étket, elűzve … Olvass tovább

AZ ÖREG EMBER Távolba néz az öreg ember, a dombon is túl, hol vezet az út, egy házat lát, piros cseréppel, udvarán kis kerekes kút. Könnye csordul, végigszánt arcán, „Gyere, édes feleségem, fát kell vágni a kályhába, melegítsd meg az eleségem!” Magában beszél a jó öreg, hisz asszonya már régen nincsen, elragadta őt a rút … Olvass tovább

PRÓBÁLJUK ÚJRA! Hová lett a mosoly, mely táncot lejtett ajkunkon, és könnyű piheként emelt kedvünk virágos kertjébe? Hová lett a gyermekmese, melyben képzelet repített a valóság szürke talajáról a csodák tündöklő magasára? Hová lett a családi játék, mikor a lelkek egymáshoz értek, együtt, egymásért, magunkért, a lelkes öröm glóriáját hordva? Hová lett az igazi tánc, … Olvass tovább

A SZÉL Felsír a szél a múló idő fölött, megrázza a magányos fák ágait, végigzúg a jelen és jövő között, hideg sóhaja borzongatja álmaink. Csak száguldj szél, szárítsd az út sarát, seperd el az őrült szavak özönét, kire szívünk cseppje hull, az barát, kivel együtt éljük mindenek örömét. Ám irigység pengéje sebzi az igazat, melyből … Olvass tovább

REPÜLNÉK Repülnék az égbe, gyönyörű madárkám, repülnék tevéled, adjál tollruhát rám, nem való nékünk a Föld minden szennye, túl sok a szemét, megfulladunk benne. Repülnék fel, messze, a felhő csúcsára, onnan néznénk le a nyomorult világra, megkérdezed tőlem:\”A többivel mit tegyünk?\” \”Minden jó embert magunkhoz emelünk.\” Ám megszólalt egy Hang, mint vihar dörgedelme: \”Ne repkedj … Olvass tovább

MINDENNEK ÁRA VAN Éljük az életünk, mint nyugtalan szél, kapaszkodunk, vágyunk minden újra, virágos fényben, égzengő viharban haladunk tovább, a nagy vízen túlra. Ne riadj, ha hullámot vet az élet, hol öröme, hol pedig kára van, örökös változás, apró pénzre váltva, tudhatod, hogy mindennek ára van. A szeretet lángja akkor lobban, ha önzetlen önfeláldozás, a … Olvass tovább

MARADJ OTTHON! Álmot sző a hajnal sok-sok csillagában, alszik még a madárdal fészkének aljában. És felébred a világ, a reggel hamar eljő, meleg sárga aranyával a Nap az égre feljő. A biztonság függönye már ócska, szakadt rongy, ne sóhajts, ne jajdulj, zokszót sohase mondj! Ember, maradj otthon, ha vonz is a tavaszi fű, ne marjon, … Olvass tovább

A BÖLCSEK NYUGALMA Megszülettünk, emberek lettünk, tétova tegnapok kínjain, ha néha rosszat is tettünk, átmentünk a szakadékok hídjain. Képzelet repít a végtelenbe, a messzeség kék ködén át, ne taszítson félelembe, mely mindenek mögé lát. Utunk mentén lángok lobognak, megperzselt vágyak rogynak elénk, bennünk indulatok dobognak, fekete pernyék szállnak felénk. Uram, add nekünk a világ kulcsát, … Olvass tovább