Szabó AndrásKi írja ezt a történetet, ha nem én? Kinek mesélném el egy felhős őszi este, hogy idáig jöttem és pihegve leülve elfáradt e két balga láb és az eszme, amiben hittem mióta hinni merek. Gyerekként szivacsként szippantott történetek kifacsart levében megfullnak az álmok. Belső hangom hol cirógat, hol álnok. Hiába várom, hogy más táncolja helyettem … Olvass tovább
Bíborban megmártott kék lepedő alól álmosan nyújtózik a panel árnyéka, fekete macskaként az útra kihajol, karma közt botlik a fényszórók játéka. Felülről a város összefolyt fénypaca, közelről látszik csak, sötétség hol lapul, ahogyan mindennek, úgy görbül két arca: egyik az Nap sütte, a másik megfakul. Pocsolyát nyeldeklő, eldobott újságot lapozgat a metró lejáró sóhaja, megállok … Olvass tovább
Ahova nem ér el a fény, aludni térnek az őzek. Ahova nem fordul a Föld, árva emlékek rejtőznek. Ahol nem nyílnak ablakok, odakint marad a harmat. Ahol nem nyitnak a karok, hajtás bólint az avarnak. Ahonnan senki se jött még, meglehet, ott van a vége. Ahonnan csak hideg szél fúj, nincs a létnek menedéke. Ahogyan … Olvass tovább
Emlékezz most újra, hogy ha elfelejtnéd! Pakold el az útra, ha már arra keltél, mert ösvény a múltba tegnapjaid lánca. Fény vezet hegycsúcsra annak, aki látja előre az utat. Keresni kell viszont. Amerre nap mutat, egy új esélyt kibont. Hisz ott van a szépség részletekbe rejtve, ám ahhoz, hogy értsék kulcs az ember lelke. Őrizzük … Olvass tovább
Hazugok vagyunk mind, ebben biztos lehetsz! Fabrikált éned kint lepel, amit levetsz. Négy fal között te is, én is mások vagyunk. Ha jobbak tán nem is, de még változhatunk. Vannak ám álarcok, befelé fordulók, lelkedbe vájt zsarnok, örökös koldulók. Markukba hullajtasz megtört ész érvéket, üres falon maradsz képtelen képkeret. Nem az igazság fáj, hanem a … Olvass tovább
Belekezdtünk egy hamis, unott szólamba. Van dalszöveg, hanem senki sem énekel. Menthetetlenül süllyedünk a holnapba. Visszanyúlok hát érted, de nem érlek el. Rég járt az emberiség ennyire távol az ösvénytől, melyen egykor életre lelt. Örökké keresni foglak a zaj között! Legyen az fülemnek bármilyen disszonáns, ott vagy valahol egy melódia mögött! Tudom, hogy ezt hinnem … Olvass tovább
Pázsitba süpped a fájdalom. Lelkem a tisztásnak átadom. Fölém nőtt égbolton láthatom, könnyebb vagyok egy fél élettel. Csak tudnám, miért a Hold ragyog! Hová tűnt belőlem csillagom? Tán este lett bennem. s altatok egy gyermeket. Már ne ébressz fel! Őz lép ki fák árnyéka mögül. Fűszál lábát érve megkövül. Annyi álmatlan álom közül ezt élem, … Olvass tovább
Egy új holnap érkezik és már ébredek. Letépem magamról ágyam. Miért legyek fáradt, ha lehetek izzó energia? Nyelvemen felszisszenő szinesztézia ízesedik győztes színekké a számban. Szikrát hint torkomba, hol roppanó lángban lávába olvadva világra török ki, orkánként tombolok, célom elsöpörni mindent, mi csak utamba kerülni próbál! Őrűlten gyorsulok, a káosz lett szolgám, univerzumot szakítva ősrobbanok, … Olvass tovább