Jégtükör
Az ősz elsuhan s szívemből az árnyak a halál felé csendesen szállnak… Téli dermedtség lelkemnek mély álma örök sötétben hallik suttogása A tavasz, ha jő késő fagyot lehel s jégtükrébe zárja múló létemet… (2022)
Andrea
Nyár
Nyár borúsan sóhajt fel a nyár július havának derekán alkonyatkor meg-megáll napszítta mezők határán tüzes nyilai az esővel káoszba borítják a felhőket szikrázó szélviharral söpörnek fülledt éjszakai földeket dús lombok alatt elpilledt disszonáns tücsökzene ciripel feketéllő vizek fényiben sápatag holdsugarak ringnak el virágillatot lehelnek a rétek régmúlt korok mámora ébred madár dallamokban révedezve pilletánc kering … Olvass tovább
Hamu
Hamu fekete szalvétába csomagolom szívemet minden érzésemet mellé teszem összegyűrve, véresen a hideg szélbe eresztem darabokra tépve messze hajítom s beleüvöltöm összes bánatom. fekete lepellel takarom be lényemet hollószárnyú, sötétlő, magányos éjjelen… hamvadó parázs csak az elszáradt lélek tovatűnő, gyászos, ócska élet…
Téli táj
Téli táj szürkületbe menvén az est leszáll, ködös messzeségeken suhan át, varjak károgását szenvedi a táj… halott leveleken lépked szívem, tompa esőtől reszkető lelkemet csendben temeti avarba az élet. vén diófák bús árnyékot vetnek, gyászos dallamokban megremegve, ében csokor hervad egy kopott kereszten… hó fedi majdan a régi sírkertet, örökre álomba fagyott emlékek szomorú sóhajai … Olvass tovább
Éjszaka
Éjszaka éjszaka van, csend honol gyertya pislákol az asztalon üres papírra mered a félhomály sárgás árny táncol végig a szobán minden alszik, hihetném ébren álmodó csupán elmém ódon betűket ír kezemben a toll vérrel színezi be ujjam a lapot túl a kopott ablaküvegen viharos novemberi éj dereng felragyog a halál sötét csillaga ősi energiák örvénylő … Olvass tovább
Sóhaj
Sóhaj feneketlen sírgödör az élet mélyére hullanak érzéseim vágyaim hervadó múlásként bomlanak üres semmivé mélyre temetve mindent földdel telik meg tüdőm utolsó lehelletemmel lassan száll tova sóhajom lehunyt szemhéjak mögött törékeny álmok végtelenjén fénytelen hullámzásban örökké lebeg e lét fölött
A Semmi peremén
A Semmi peremén Távolodó világok elhaló hangjai Fakó fényfoltok élettelen foszlányai Széthullanak a kozmoszon túli térben Fekete álmok spirális örvényeiben Idő nélküli alaktalanságban Beleveszve a nemlét homályába A Horizont mögötti messzeségben Határtalan, tökéletes csend ölel Visszatérek az ősi káoszba Megnyílik tudatom a valóságra Az illúzió béklyóit letépve Feloldódom a végtelenségben
Zuhanás
Zuhanás Lassan… Lassan… Távolodik minden… Távolodom én is… Innen… Elborít a sötétség… Jólesően zuhanok a semmibe… Nem érzek időt és teret… Alámerülök a titokzatos feketeségbe… Távolodom… Egyre csak messzebb, s messzebb… Nem látok, nem érzek… Csak szállok szárnyak nélkül… Minden nélkül… Végtelen mélységeken át zuhanok Túl az életen, s távol a haláltól Ködös és hideg … Olvass tovább
Vagyok
Vagyok Lemondó vagyok, néma, hallgatag… Halvány mosoly, csak az vagyok arcomon. Túlhajszolt vagyok, fáradt, képtelen… Gyászos könnycsepp, csak az vagyok arcomon. Vagyok édes, keserű, finom illatos, Puha párna ha kell, lélekre omlós, de vagyok szilárd, mint a jég és szikla… Ha kell az vagyok, ami meg van írva. Mi volnék, lehetnék talán? Nem vagyok én … Olvass tovább
Haláltánc
Haláltánc Ködszerűen telepszik rám az este Megbabonáz végtelen szépsége Halálról suttog a harmatos táj Ében fátylat terít szét bús árnyékán Táncra hívja a szél az álmodó avart Fénytelen csillagörvényből spirált kavar Vöröslő Hold vágtat a halál szekerén Villámokat szór a komor felhők elé Mint hulló vércseppek a rideg macskakövet Bíborra festi az éjjelt a halál … Olvass tovább
Papírból
Papírból Papírrepülőt hajtogatok az életemből, s eldobom jó messzire, talán nem talál rá majd senki sem. Anyaga vékonyabb, mint a lét fonala, halványabb, mint a halk reménysugár, s észrevétlenül hullik darabokra. Papírcsónakot hajtogatok az életemből, s elúsztatom jó messzire, talán nem talál rá majd senki sem. Anyaga vékony, hamar átázik, mint ahogy hosszú téli esteken … Olvass tovább
A Halál menyasszonya
A Halál menyasszonya Selyemruhám, mint az éj, Gyűrű van az ujjamon, Főmön korhadt füzér, Nyakékem ódon emlék, S boldog vagyok nagyon. Az eskünél szívem dobbant, Az Ő szavai tették vajon? Aképp csengett e hang, Megkondult közben a harang, S így szólt, ki a völgyben alant, Holtan a földre zuhant, És boldog most nagyon. Bárcsak érezhetném … Olvass tovább
Ősi látomások
Ősi látomások Poe hollója kopogtatja ablakom Engedem, hogy repítsen az álmokon Túl az árnyakon, át az időtlenségbe A csillagtalan, örök feketeségbe… Lovecraft szelleme suhan át a szobán Dermesztő hideg és csend marad nyomán Rothadó világok alaktalan lényei Letűnt koroknak elfeledett emlékei… Sötétben gomolygó, rémes álomképek Mámorítóan gyászos, végtelen évek Holt vidékek iszonytató ösvényein A halál … Olvass tovább
Utazás
Utazás hideg földbe temetem oszló, meztelen testemet eggyé válik a természettel a lélek nélküli léttel. mert a lélek új síkra száll átlépi a ködös határt útja végtelen messzeség üressé bomló feketeség. a földi élet illúziója lassan pergő homokóra halálon túlra szárnyalás időtlenségbe tartó álmodás. (2019)
Velencei alkony
Velencei alkony víz vesz körül, jéghideg alvó csónakok a parton kikötött már az ősz csendesednek a hullámok megfagy a mólón az idő sirályok tánca messze forró nyarak emléke halk sóhajok, Velence… (2019)
Rajz
Rajz Emlékezetből rajzolom le apámat, – fekete a szín, mit megfogok, lágy vonásokat lehel papírra a bánat, halál veti rá helyettem az árnyékot. Elképzelem őszes haját és szakállát, – fehér ív táncol fel a rajzra, mint mosódik össze ezernyi ránc homlokán.. Csak múló illanásként dereng fel arca. Lassú, fájdalmas vonalakat húzok, – halványan felsikolt a … Olvass tovább
Tavasz
Tavasz Egyedül sétálok keresztül a halott avaron Egy eső áztatta hideg, tavaszi hajnalon Tegnap még hófedte volt, magányos a táj Holnap már friss illatot hoz a rügyfakadás. Eltűnnek a varjak, gyászos hangjuk a semmibe vész Éjfekete tollukat nem borzolja hűs, téli szél Csak üres tér marad utánuk, és zöldülő árnyak Feltámadó természet – színtenger pompázat … Olvass tovább
Bezárva
Bezárva Nem látom a napnak fényét Képzelem csak milyenségét Távolodó alakjának sugarai Mint halott madaraknak szárnyai Vérszín lepellel takarózik az este Lényemet is beborítja vele Bíbor borok bódító mámora Hamvaiba porladó árnyéka Felizzanak a fekete lángok Alant úsznak gondolatfoszlányok Terjeszkedik az ősi, szent éj A magasztos, igaz sötétség… Lassan fújom ki a cigaretta füstjét Lassan … Olvass tovább
Elmúlás
Elmúlás Eldobott rózsa vagyok egy üres utcán Le nem ütött hang egy zord, néma zongorán Megfakult, megunt régi szép emlék csupán Szárnyaló ifjúság! Oly\’ messze, messze már… Lassan lépked a lélek, haláltáncot jár Szomorú dallamokban ritmusra talál Megannyi érzelem, tett, akarat és vágy!.. Csendesen várja, csak várja az elmúlást…
Álmodom…
Álmodom… Álmodom, de már nem várom az álmokat Üresen látom csak az ábrándokat… Árnyékba taszít a szürke, romlott valóság Hideg, hajnali derengés a mulandóság Álmodom, s messze szállok… Álmodom, messze… távol… Halovány képek kuszasága Képzelt valók sokasága… Az élet… csak ennyi lenne csupán, Mocskos fények, egy rég kihalt utcán?… Fáradtan nyúlok el egy viharvert, vén … Olvass tovább