Andrews7511

Mihaszna lettem, ki az életéért kutat, de oly gyönge tettel, hogy szánni sincsen kedvem magamat s azt a viharos utat, melyen felperzseltem mindent, mi szép és érték volt egyszer, folt lett, nem mossa vegyszer, tajtékzik a vérző telihold. Sötét sikátoromban járok, ki vala csodálta a fényt, emlékszem, ragyogtam egyszer, a kandeláber tetején. Külvárosi este volt. … Olvass tovább

Becsapott lelkek, üres a válasz, elveszve kapkod, választ a nép. Fura fazonok hordókon állnak, Hamis ígéretekkel a tavaszi szél. Újra, bután és feledve mindent s elárulva egy évtized is kevés, csak legyen elme, mi kiszól abból a pár köbcentiből: Ebből elég! Telve hamis tudattal, nekik fontos vagy s szükség van rád. Meddig és miért, náluk … Olvass tovább

Ó, milyen rút és ocsmány a lélek, mely beledöfi a kést a szívbe, ha úgy hozza az érdek, megcsalattak sanyarú sorsa ez. Ígértél ábrándot, mely szépséggel teli adtál érte elnyomót, ki a sarcot vadul szedi. Tényleg ezt akartad? Ugye nem tudtad, te balga?! Száz év s forog a kerék, mely mindig meg-meg áll, ilyenkor alszik … Olvass tovább

Lefolyón át örvénylik a jelen. fut, sietve lefelé, jobb dolga itt nincsen. Bár búcsúzni én sem igyekszem, szaladj, te ócska mihaszna! Kedvem sem lesz azt játszani, hogy fontos voltál vala. Az üres napok mind ostobák, mégis kinek való az? Lüktető mély a fájdalom, örökön szívbe mártott vas. Körülölel s fojtogat, itt bambák hite van, felkelni … Olvass tovább

Mindig esett, mikor virágokat vittem, temetés vagy randevú, a szirmok mind eláztak, borús volt minden. Az esernyőt elfelejtettem s te ezt előre sejtetted, de az is lehet, csak balszerencséd volt…….velem.

Füstös szobában a szürke függöny alkotta fal. A sarki ház, a kerítéssel, egy ideje zavar. Azon túl, a kóbor kutyák járta út, majd a válaszfolyó, mely zavarosan kóvályog e táj alatt fakón. Népek tengere ez, ha úgy dönt, kiönti magát, megfojtja a réteket s az emberek zaját. Idegenné téve azt, mi egykoron rokon, a száraz … Olvass tovább

Ó, te varázslatos falusi este, hol csend s harmónia honol. A vén szajha, ha hálni jár a kutyája ugat s csahol. Két kutyája van őnéki, pincében tartva naphosszat, állatkínzás sem zavarja, válasza rá: Ez van! Nevük nincsen a kopóknak, így nem maradhat, halihó! Adtam én hát egyet – egyet, a fekete: Fasz, a barna: Szopó.

Mindennapok nyomorába burkolódzva fázunk. Itt semmi sem változik, savas esőn ázunk. Keserű kenyerünket szánkba tesz az éhség, ki kell köpni, megtaposott életünk e rémség. Kiknek minden smakkol, nincsen közöm hozzá a szegények himnuszát a megbukottak hozzák. Hamis fuvolákon letört szárnyú lények, húzzák a nótánkat, hogy ne ismerjünk szépet. Ocsmány pofájukat dalra is fakasszák, éjjel jönnek … Olvass tovább

Magamra hagytál s az élet tova szalad, mind így végezzük, a fosztogatás maradt. Az érdek kecsegtető hamis boldogsága, a jövőkép zavarodott álarcosbálja a tiéd. Neked ennyi elég! Hisz hol a kincsed, ott a szíved is. Jellemet gombolnék rád s túlértékeltelek, azt hiszem tévedtem, mégis szerettelek, aznap estig. Ott, a ködös kőbányák félhomályos aszfaltján beköszöntött a … Olvass tovább

Kegyetlen vívódás, lelkem bele szakad, közel lenni hozzád eltökélt feladat. Kiállni a próbát mindennapi szinten, látni a kísértést pusztán túl és innen. Halászod lennék, vagy, ki hálódba akad, hinni benned kínban, vérző keresztfád alatt. Kísérnélek téged a Via Dolorosán, a Centurio dilemmája megmentette sorsát. Egészen föl, a Koponyák hegyére, szöggel ütött lábad vérző sebhelyébe. Előző … Olvass tovább

A csillagok örökkön élnek, majd meghalnak és új életre kélnek. Galaxisban milliárdnyian, fényes, boldogító magány. a létezés kiapadhatatlan táguló falán. Kötött rendszerében a sötét anyag, por s csillagközi gázok, a gravitáció marad. Százmilliárdnyi sereged az Univerzum képén, közötte a vákuum, az atomod a lépték. A csecsemő Heraklész Héra galát(tej) lopta, felébredt és rájött, hogy ismeretlent … Olvass tovább

Az éjszaka csendjében füstöt fújva állok, a Hold sincs sehol s mégis a kezemet látom. Felnézek az égre, mint egykor a rómaiak tették, a Via lactea ködje alatt kétszáz milliárdnyi emlék. Szürkés – kékes ködben úsznak, az elme fel sem fogja, A Nap „külvárosa” felől nézve a tudomány is foglya. Csillagporos végtelenség, másokat félelemmel tölt … Olvass tovább

Sorozatos rossz döntések, kútba dobott érme az életem. Bármihez is kezd a kedvem, fanyar tévedés az ételem. Jobbá tenném ám e sorsot, csak sosem jutok el oda. Szeme fedett fakó lovon, mint csapzott kivert eb ugat. Kisiklik a szőnyegem e láb alatt, melyet kihúz egy láthatatlan, hanyat vágom magamat.

A tizedikről lifttel vagyok, a galeri vár fél józanon. A kertvárosban is lehetnénk, hogyha éppen nem itt lennénk. Ketreces aszfalt a pálya, körülötte padok állnak, beton lapos pingpong asztal, nagy fák árnyéka marasztal. Befogadtak, itt ragadtam, de sokáig nem maradtam. Rengeteg sört lehúztunk, jó pár évet meg úsztunk. Pofonok a széllel szálltak, mikor elfáradtak, vártak … Olvass tovább

Szenvedéseim viselem, hordom, ez lett egyetlen ékszerem. Nem kértem, de olcsón kaptam, nyakamba rakta az életem. Az én kincsem értéktelen, mint nehéz ólom, nem arany. Vastalpú isteni csizma az arcon, embertelen súlya van. Magamtól kapott reményem, hogy méltó vagyok viselni. Nehéz lánc ez mellkasomon, jól eltakarva, nem kitenni. Oda nyújtani utolsó kenyerem a vigasztalhatatlan árvának. … Olvass tovább

Létezett egy szerelem, amely megölelte a halált. De annyira beleszeretett, hogy nem tudott meghalni, A halál lett, ami belehalt a szerelem szerelmébe. Mert az a szerelem csak halálosan tudott szeretni.

Lopva táncoltál a meszelt falon, bomló szagodnak ajtót nyitottál s rém – álmaimban voltál vastagon. Nem marasztallak, ha mennél! Mint odvas fában a féreg furakodtál, lázas agy tekervényeiben kutakodtál. Tudtad mi árt, acél – élű szemed éget. Karcos tükröm elárul, bársonyon ülő vendégem vagy s létem születésemtől, padlóra vetett foszló képként kíséred. Undorodva nézlek. Oltár … Olvass tovább

Amikor írsz, legyél őrült, egysíkúból oly sok van. Mások véleményére adni, ellentmondás magadnak. Időzített bomba legyél, mi magával rántja a világot. Ne lehessen megkerülni, mint kaszált mezőn a virágot.