Tükörkép (Transzplantációnk emlékére)

Kávéízű csók egy új nap reggelén, és csengő szó vagyok egy mondat elején, egy érzés, egy dallam a néma csendben, tükörkép vagyok szerelmes szemedben. Fuldokló testnek az utolsó remény, patak és a medre vagyunk te meg én, túl a sok küzdelmen, túl minden álmon, végleg eggyé váltunk egy kórházi ágyon. Benned voltam eddig, csak most … Olvass tovább

Szép tavaszom

Tavaszom, én szép tavaszom, bimbó mellett nyílik az árny, tavaszom, gyönyörű tavaszom, tündér kertemben szép aranyág. Tavaszom, én szép tavaszom, hajamba fonja fényét a nap, hajnali harmat csendjét iszom, szádra csókolom szép szavamat. Tavaszom, te angyali fény, könnyed langyos záporeső, újra feléled most a remény, neked zöldül a tarka mező. Tavaszom, én szép tavaszom, dúsak … Olvass tovább

Szerelmes éjjel

Szerelmes az alkony, fűzfa karján csókja, égbolt homlokán egy vörös futórózsa szalad messze, fáradt, szürke felhőt kerget, ezerszínű vágyak vándorútra kelnek. Ráfekszik a nap a széles horizontra, utolsó sugarak bíbor fényét ontva csorog szét az égen a szivárvány festék, eláztatja fent a lomha felhők testét. Rózsaszirom ajkán csillagfényes csókok, arany levelére hullanak a bókok, hold … Olvass tovább

Tavasz, megint

Lepkeszárnyú hajnal énekel színes dalokat, ébred a fény, hangjegyek billegnek az ágon; szinkópa ritmusra a fákon zörren az ág, hogy játszik a szél. Lila harangok bólogatnak: csillagvirágok ébrednek fel. Napszirmok hullanak a tájra, rózsaszín, vérvörös és mályva, csókjaik nyomán ezernyi jel. Tavaszillat lebben – selyemsál csupasz vállamon a nap fénye. Lágyan szerelmes szellő kereng, és … Olvass tovább

Szitakötő

Hópehely lennék és szállnék, ha nap sütne, vízzé válnék, apró levélen harmat, zöldjén napsugár hallgat, körötte mind csupa árnyék. Nap szirma lennék a réten, szivárvány ott fenn az égen, csengő hang a patakban, csillognék, hogyha fagy van hókristályon és a jégen. Dallam a rózsafa ágon, illat a gyönge virágon, lennék én szelíd hajnal, tó vize … Olvass tovább

Jégcsókok

Halkan lopódzik az este – nem várjuk. Lábujjhegyen oson az ablak alatt, pedig már sunyin a fejünkre szakadt, csak bamba feje hiszi, hogy nem látjuk. Felszisszen a szél, és havat lapátol, porcukor dombokat épít ma éjjel, ezüst holdfény máz csorog szerteszéjjel, csillagok könnye hull fénykoronából. Már szitál az álom, az utcán kereng, majd elnyújtózva ráfekszik … Olvass tovább

Tövisbetűk

Fájdalmas tüskékből szép rózsát nevel, fátyolos hangon szakad sóhaja fel, napfényt álmodik a sötét felhőkre, és fáradtan köp a szürke cipőre. Mennyit kibír. Dörzsöli, hátha lesz még némi fénye, csak szemében él féltett reménye, és megcsillan lelke megannyi kincse, arcába hullik kócosan a tincse. Sebesen ír. Serceg a toll, sebeket ejt a lapon, tövisbetűket karcol … Olvass tovább

Hová lett a szerelem?

Hová lett a szerelem? Végtelen utak mentén álmodik a költő lelke, meggyötört élet; lövészárkok mentén jajdul a szív, kínok között születik az ének. Hol könnycseppet morzsolgat a lélek, mint űzött vad, az életért szalad; az el nem csókolt csókok íze mar, mert minden vágya csak emlék marad. Gyűrött papírra vetett búcsúzó, jaj, elmenni olyan korai … Olvass tovább

Hullik, csak hullik…

Hullik, csak hullik… Madárka billeg a hűs avarágyon, elsuhan, megpihen szilvafa ágon, a csodaszép éneke mennyekig ér, és hullik, csak hullik a sárga levél. Bronzhajú bokrok becézik a fákat, vérvörös napkorong fest aranyágat. A pillanat lebben: az erdő mesél, és hullik, csak hullik a sárga levél. Szívdobbanásokkal lüktető percek emlékét őrzik a hallgatag kertek, és … Olvass tovább

Régi idők Turul Mozija

Régi idők Turul Mozija -Nagymamám emlékére- Megsárgult idő a terem összes dísze, hűs falon feszeng a képkeret magánya, az asztalon búsul egy mozijegy ára; rúzsfoltos poháron régmúlt csókok íze. Millió érzés, mire szó talán kevés, elfeledett képek, szikrák gyúlnak szerte, mintha csak a múlt a jelen fénye lenne, két székben megpihen egy néma ölelés. Fent … Olvass tovább

Örökké

Örökké Hajlott háttal ballag az idő, szállnak a percek és reszkető, aprócska kezében fényszirom, csillagról csend csöppen – én iszom. Pihen a hallgatag, dús mező. Egyre csak szállnak az éjjelek, hatalmas fák fölött kék eget festenek bolondos nappalok, holdfény a testeden andalog, szeretlek, őrülten féltelek! Ébredő, aranyló hajnalok, szemedben – meztelen – én vagyok. Kincsek … Olvass tovább

Reggel

Reggel Behajol az ablakon a fény, hogy lássalak, gyönyörű arcodra reggel ráfekszik a nap. Csend van még, és csak a bágyadt pirakadat túrja arany ujjakkal tincseid újra meg újra homlokodon. Nézlek. Az idő is megáll, a másodpercek melléd bújnak, nem sietnek. Én csak figyellek. Egy vidám madárdal surran közénk a fáról, és egyszerre lesz minden … Olvass tovább

Milyen volt, kincsem?

Milyen volt, kincsem? Harmat könnycseppeket ringat el a rét, rügyeket bont ki a májusi szellő, dús mező neveli pipacs gyermekét, aranyat izzad odafent a felhő. Milyen is volt nélküled, drága kincsem? Mikor lelkemben a vágy fészket rakott, és kíváncsian nyújtózott el bennem a világra tárva minden ablakot. Milyen is volt, mikor már szíved dobbant hangosan … Olvass tovább

Soha nem volt tavasz

Soha nem volt tavasz Csönd lépked az utcán lopakodik egyre, aranykorona ült odafent a hegyre, álmosan merengnek a mélabús szobrok, hallgatag a vén út, nem vezet semerre. Megállt most minden, a szellő szárnya lomha, elhagyott játék kuporog egy sarokba, meztelen tér csupasz perceket ölelget, magány némasággal sétál kézenfogva. De az élet sarjad, és bomlik száz … Olvass tovább

Köszönet

Köszönet Odakint napsugár mosolyog, falak közt rekedt a szeretet. Fákon csicsergő madársereg, ketyegő óra – a szív dobog, kinyílnak a könnyes ablakok. Előttük várakozás lebeg. Megtorpant kicsit a vén idő, szép tollú madárka álmodik, énekel, máshol meg harc folyik. Élet a tét és egy szebb jövő, izzad a perc, csalfa cselszövő, eltart a nappal majd … Olvass tovább

Óperenciás dal

Óperenciás dal Lassan vetkőztem, szavak fűzte színes ruhám a földre lehullt; szellő jött, az arcom elpirult, hogy ujjait hajamba tűzte. A part nem látszott, oly messze volt, hullámmal ringott a halk dalom: A szívembe karcolt fájdalom rajzolt egy gyönyörű kottasort. Meztelenebb sohase voltam én, a lelkem pőrén nyújtózkodott, nem tudom, meddig is voltam ott az … Olvass tovább

Életkép

Életkép Apró kincsek: egy párna, s egy paplan, megviselt képek egy rojtos kalapban. Zörrenő zacskó, az élete benne, ennyi a minden, s a jéghideg este. Reményt se hozhat a megfagyott álom, elpihen sóhaja zúzmara ágyon. Néma barát lesz a hold kegyes fénye, csillagos égbolt égi reménye.   Kéri az álmot, a percnyi nyugalmat, az éj … Olvass tovább

Egyedül

Egyedül Patakban fáradt nap fénye csillan, indul a reggel, s vacogó kabát ringatja gyermekét lassan a parkban, és álmodja vissza rég otthonát. Kakaó melege száll,  ahogy érzi a gőzölgő zsemléknek friss illatát, hallgat a csöndben, és mint aki félti, szorítja magához a csöppnyi fiát. Régmúlt időket idéz meg a hangja, de sóhajba fullad a keserű … Olvass tovább

Erzsébet kápolna

Erzsébet kápolna Madárdal ébred és messze száll, átölel féltve a napsugár, ábrándos, felhős a végtelen, színekre bomlik a láthatár. Felzúg a harang, tán válaszol, hangja a szellővel átkarol, madárdal szökken a zöldellő, lombjukat megrázó fák alól. Kápolna csendjében halk szavak, suttogva imákat mondanak, sóhajuk szelíden messze száll, megőrzik titkukat hűs falak. Két ember tétován ácsorog, … Olvass tovább

Isten éltesse az édesanyákat!

Isten éltesse az édesanyákat! Tarson egészségben, sokáig az Isten, èdes, jó anyám, ki felneveltél engem! Hitet adtál nekem, két karodba zártál, hogyha messze mentem, mindig hazavártál. Hangok, fények, álmok, lelkembe bezárva, virágokat gyűjtök szép, fonott kosárba. Mindet elültetve, egyet se letépve, éljenek sokáig, emlékezz a szépre! Minden élet egy kincs, vigyázzunk hát rájuk, csodáljuk, míg … Olvass tovább