Éles Anett

Menetelnek a betűk, a könnyel összefolyik a makrancos kék tinta, hosszú vagy épp csenevész, itt meg épp olyan, mintha… Bal kéz helyett a jobban a ceruza szorongva reszket, talán sikerül, de semmi sem oly kerek, mint amaz, de kiderül, hogy ez a gyerek mégis ügyes lesz ebben-abban, mert “csakazértis” majd én megmutatom, hogy lehet “bal … Olvass tovább

Méregpohárba keserű epe dől, a testeken szürke, foszladozó rongyok. Hová tart a világ? Igyátok! Igyátok! Haldokol már az rég! Nyeljétek, bolondok! Üres szavak esnek üres szó helyébe, törmelékek között csak véres kabátok, harcot lát, ki él még, nem is lesz itt béke, töltsed csak a mérget, alantas pohárnok! Gyermeket ne hozz így e romlott világra, … Olvass tovább

Belesuttog lágyan a fülembe az ősz. átsuhan az álmos utcán, elsodorva a nyár avarban rejtező minden ízét, Balaton színét szőlőszemekbe zárva kis kortyonként önt az élet poharába minden édes, aranyló, megáldott percet. Tompa fények nyúlnak árnyékkal az úton, csupasz vállamon pihen már a pillanat, kopott a macskakő, az utca hallgatag, kezemen tündöklőn a holdvilág ragyog, … Olvass tovább

Mentem – én bolond -, és akartam, hittem, hogy a reggel bozontos pillái közt megpihenhet majd a szegény űzött vad, ki éjjel csak futott, túlélni próbált, kerülni sok aljas, csattogó fogat. Mentem, és láttam deres hajnalokon ásító fényt, megkopott takaróba csavart, elgyötörten szűkölő magányt, és fázó, reszkető, koszos kabátot, penészes undort, mi az utcára hányt. … Olvass tovább

Színeket festettem mindig magamnak, felhőkre álmondtam a büszke Napot, sziklaszirtek szélén egyensúlyozott élet és halál, és súgták: meghalok; de nem, nem lehet most más, csak az élek sajognak bőrömön, tű sziklafogak; zárójelbe tettem, kibírom, messze még, hogy az alkony egy végső tüzet rak, mert több az élet ezerszer is annál, ahogy itt, kufár földi létben … Olvass tovább

Hallottam sokszor messziről a sóhajt, szép rímekbe zárva, oly’ fájdalmasat, villámlott ott fent, több emberöltőnyi mély szomorúságtól úgy fázott a Nap. Dalokban szunnyadó szívdobbanások a partokon térdeplő felhőhabok, megállok szárnyán a nagy végtelennek, nézem a Tiszát, s csak magam vagyok. Megbújnak benne csengettyű dallamok, a cseppek, mik sohasem veszhetnek el, erekből patakok folyókká válnak, majd … Olvass tovább

Volt egy öreg tölgyfa, szépen büszkén állott, látott ő már ilyen, s amolyan világot. Évszázadok baja, háború és béke, rezgő lombban a szél életét kísérte. Meg nem hajlott soha, egyenes volt törzse, sok dühöngő vihar hiába püfölte. Tűző napok alatt hűs árnyékot adott, ölelő ágain madár fészket rakott. Ez az öreg tölgyfa, túl sokáig állt … Olvass tovább

Anyám mesélt nekem, elringatott csendben, a világ tiszta tükre ő volt a szememben. Anyám mesélt mindig, ezer csodát, százat, suttogó szavai bejárták a házat. Anyám szépen mesélt, csengettyű volt hangja, csak a világ zaja nőtt egyre nagyobbra. Anyám néha sírt is, csendben hullott könnye, kezemre lecseppent lelke fényes gyöngye. Mikor felnőtt lettem, másmilyen lett minden, … Olvass tovább

Egy apró zörej jött az ablakon át, talán az ólomszárnyú éj verdesett, aludni nem látott az őszhajú Hold, csak feküdtem, hallgattam, hogyan esett. Odakint tündérek súgtak titkokat, a fák alatt árnyék szellemek jártak, lombokat gyűjtöttek a lenge szélben, rezgő, ezüstös holdfény pizsamának. Dallamok keltek, és mesék surrantak be, táncolt a függöny az ablakokon, üvegszemeit tágra … Olvass tovább

Leveszem a bőröm, takarom a fázót, megtartom magamnak, amit Isten rám rótt. Könnyeim lehullnak, szikes talaj issza, fájdalmam szomjat olt, nem nézhetek vissza. Előre kell menni, ameddig csak látok, az egész világról szálljon el az átok! Egyet se tartok meg, adom két szememet lássatok helyettem, mindaddig, míg lehet. Csontomat leörlöm, könnyű lisztje lészen kovásznak alapja … Olvass tovább

Ha nem volna tél, a tavaszt sem várnád, ha nem volna árny, a fényt nem is látnád. Madarak nélkül nem zengne az ének, felhők nélkül bizony folyók sem lennének. Ha nem lenne zaj, nem esne jól a csend, ha nem lenne ég, nem volna idelent, hogyha könny nem hullna, mosoly sem ragyogna. Ha nem lenne … Olvass tovább

Szívhang Hallod-e a szívhangot, barátom? Könnyező, árva gyermekek szívhangját, a házukban megfagyó nagyszülőkét, csatába induló, épphogy nagykorút, reszkető, fázó, félő éhezőkét? Látod-e már a Föld haláltusáját? A süllyedő hajón közeleg a vég, s mi fontos, még mindig csak az maradt, hogy kihez gördül majd a kormánykerék. Mert végül mi is az embernek sorsa? “Ysa” por … Olvass tovább