Holdfény

Álmodik a holdfény Dunának víztükrén Csillagokkal hintett Szikrázó felszínén; Oldódó titokban Az égbolt örökén Osztozva a folyó Játéka örömén. Midőn a kelő nap A csillagok hasát Fényével füröszti, Elűzi a varázst. Kéken szikrázó Éber tapasztalat, Elillant álmok közt Léha utóirat. Napfényben fürdő Elmosódott táj Az esti holdfény majd A szívhez utat váj.

A remény varázsa

Örök álom átka zárja le szemed, bár gyermeked keze még szorítja kezed. Hideg a koporsó, véres a rózsa, magányos a szív, mely félőn óvta. Emléked árnyéka volt hajdan altatóm, ölelő hiányod rongyos takaróm. Ma lányom mosolya csordultig tölti magányos szívem fájdalmát törli. Szeme szivárványos kaleidoszkópja a remény varázsát lelkembe szórta.

Édesanyám

Gyermekkorom óta társam a magány; oly régen nem lellek drága jó anyám… Hatalmas űr, mit tőled kaptam, karjaidból fájón kiszakadtam; s mégis fájdalmam az egyetlen való, hogy voltál, léteztél; búcsúd lélekfaló. Keresve űzlek álmomnak tengerén, vajha átragyognál a múltnak ködén! Egy mosolygós arc, mely reám ragyog, egy kedves szó, hiányod sajog. Temetőben könnyek áztatta sírod, … Olvass tovább

Két évszak

Két évszak Az ég szürke tengerén aluszik a Nap, a Hold, puha keblén az éjnek szelíd hangja átkarolt. A szélben dal szendereg, mézédes csókja áldás; csendes melankólia, megfáradt testünk hálás. Eleven a nyugalom, tiszta és érintetlen, a nyár tünékeny bája búcsút int rövidesen. Megcsúszik a tekintet, midőn az ősz ránk köszön, ezer szín, mi táncra … Olvass tovább

Száz emlék

Száz emlék Szakadt betűk közt, mint hűsítő balzsam, megtört szívemen neved ékes dallam; komor életem margóján díszeleg, a remény gyöngye csak vélem incseleg. Ma még ég a tűz, s forrón perzsel a láng, az élet csókja még gondot visel ránk. Mit ezüst porral hint reánk a nyár, az éj küszöbén tán már oly messze jár. … Olvass tovább

Sírodnál

Sírodnál …mint egy szívdobogás, hangod hiánya lüktet; s csak számolom a csendet, mely készakarva büntet. Szavaidnak édes íze eltűnőben rég; mandula vagy őrölt kávé? …már csak holtjáték. Nem mindenki tévelyeg, ki vándorbottal jár, engem mégis a múlt köde a jelenből kizár. Hangod nélkül a ma csak vákuumozott csend; feneketlen a mélység, melytől a remény se … Olvass tovább

Öcsém…

Öcsém… A sötétben, mint mécses világítottál, s most éles a fájdalom, mit hagytál; szemembe könnyeket csaltál. A szavak nem elég nagyok, a holnapba kapaszkodok a múltnak keskeny peremén, kéz a kézben Te meg én. …mégse vetem meg lábam, csak suhanok álruhában, mert elemészt emléked, néma csendességed.

Leszek…

Leszek… Leszek lábad, leszek kezed. Leszek ajkad, leszek szemed. Leszek út, mely nem szalad. Leszek remény, mely nem szakad. Leszek könny, a gyógyító. Leszek szó, a bódító. Leszek hit, mely megragad. Leszek emlék, mi megtapad. Leszek múlt, s leszek jövő, Leszek álom, a szembejövő. Leszek vágy, s akarat. Leszek szárnyad, s madarad. Leszek. Leszek. Leszek … Olvass tovább

Fáj a közöny!

Fáj a közöny! Fényemben tündökölsz, miközben hervadok; édes a sötétség, mégis megfagyok. Szanaszét szakadt belsőm foltozom, ám a hajnal fényét vérig oltalmazom. …pezsgő, reszkető, ragyogó öröm, merre, hol jársz? Fáj a közöny! Az alkonyi fény mint rózsaszín köd… általam tündökölsz, ám méreg gyümölcsöd.