Heniger Istvánné Év-vég Lépdel az emlék múlt-ízű tájon, ősz szele fújta el nyár melegét, fáradnak léptei vénülő Évnek, újszülött hónap váltja helyét. Szétmálló gúnyáját földre teríti, rőt színű inge még újra mesél, bízva a holnapnak új tavaszában éjszaka búcsúzik tőlünk az ÉV. Budapest, 2017. december 31.
Nézem a koszos, zsírfoltos panelfalakat, és arra gondolok, hogy mégis jó érzem itt magam. Itt volt először fürdőszobám… még áram sem volt, de emlékszem – az elemlámpa fényénél – milyen boldog voltam, amikor a meleg vízben először, az első fürdőszobámban belemerülhettem a kellemes habokba. Soha nem felejtem el! Előtte a mamánál (ill. az Ő lakásában) … Olvass tovább
Megszelídült hiány Mára sikerült úgy elhalványítanom téged, mint a napra kitett, használt vonaljegyet. Már nem hasogatnak lelkembe éleket a bennem hagyott hiánysebek. De tudom, hogy valahol még ott vagy, mint fontossági sorrend legombolt nadrág szára. Lassan emlékhegekké záródik a múlt, s leszel egy régi álmomnak sosem feledett éjszakája. Budapest, 2017. január 4.
Szívembe zárlak Mondd, kedves! Akkor is szeretsz, ott vagyok álmaidban, amikor este köréd záródnak a sötét falak? Mondd! Ott vagyok veled titokban? De mégsem ! Ne mondj semmit! Csak tedd, amit lelked érez. A szó könnyen kimondható, repít, vagy ámít, nem kell a szép ígéret. Elég nekem, ha jössz felém, csókod már messziről éget. Halkul … Olvass tovább
Karomban Karomban tartottalak, amikor támasz kellett. A szememben csillagok gyúltak, amikor álomra hajtottad fejed. A szívemben védtelek, hogy ne fájjon az éj, lelkemmel magamhoz sóhajtottalak, és te megjöttél. De menni akartál, hát karom engedett. Szememben könnyek kísérték léptedet. Szívemben még ott vagy, onnan senki el nem vehet. Ha fáj olykor az éj, érzem ölelésed, érzem … Olvass tovább
Utolsó ölelés Hadd maradjon így. Nem kérek már mást, csak egyetlen ölelést. Neked elhittem, hogy létezik szerelem. Nekem – ha hazug is – hadd maradjon így. Csak ennyit kérek már, egy utolsó, édes ölelést. Budapest, 2016. március 14.
Szerelem dala Elveszett nyáridő, emlékben pihenő izzadó nyári képek, varázsló őszutó, dombokra felfutó utakon páros léptek, fülemben suttogás, oly édes vallomást hallgattak éji fények. Lehullott lombokkal tarkított domboldalt búcsúzó édes álom, sikító hideg szél fagyosan keresgél, süvítve szánt a tájon, szerelmek hallgatnak csendben a hó alatt, elmúlt már rég Karácsony. Kismadár felzengő éneke ébresztő, nap … Olvass tovább
Félelembe zárva Falak mögötti apró világok őriznek rég rejtett titkokat, kevés az, ami kiszivárog, túl erősek azok a kőfalak. Vágyak, félelmek örökre zárva, nincs erő, ha gyenge a lélek, hogy szabad lesz, hiába várja, mert a falak félelemből élnek. Budapest, 2015. augusztus 21.
Esti képek Fekete fecskék jöttek az este, csapongtak, szálltak majdnem fejemre. Kísértek utamon bogarat keresve, azt hittem denevér: fecske volt, fecske. Lemenő napban, alkonyi égen madarak követtek szürke fényben. Egyedül voltam, sehol egy lélek, fecskék, tőletek miért is félek? Zuhant a Nap, tűntek a fények sötétből jönnek rémes lények. Futnék, nem tudok, utolérnek , húsomat … Olvass tovább
Álom született Akkor éjjel a csillagokkal hívtalak, tűznek lángjai vezetettek karomba, még forró volt az éjszakai vacsora, s minket köszöntött a májusi pirkadat. Akkor éjjel a lombok suttogták neved, szikrát szórt a rőzse, és izzott a parázs, felcsendült egy dal, csitt: ne hallja senki más… pár könnycsepp csillant, s én megfogtam a kezed. Akkor éjjel … Olvass tovább
Hajnalban (gyilkos tavasz) Hajnalban, mikor a gyűrött álomból lassan ébred a tudat, akkor jönnek, csak jönnek, jönnek, jönnek, jönnek elő a rég kimondott szavak, és mérgezett nyilakként fúródnak szívembe, s ahogy telnek a napok, egyre inkább terjed ez a kínzóan emésztő fájdalom, míg remegő testemet belülről szét nem marja… aztán kint megszólal egy madár, és … Olvass tovább
Koherencia? Gyilkosok vagyunk, miközben hiszünk a gyermekmesékben, de kezünkben mindig ott a fegyver. Hol puska, hol szó, vagy megaláztatás, mert „ember” vagy – minden bűnnel együtt – semmi más. Elég, ha rosszul néz rád a másik, vagy zöldebb a kertje, kisebb a vádlid… Okot találsz ezeregyet. Anyák vajúdnak csecsemőt égre és pokolra, majd felnőtt torzszülöttként … Olvass tovább
Panelszag Szürke betonfalak szűkülnek fölém, ételszagot cipel a kopott lift velem, egyik ajtó mögött babasírás pőrén, másik mögött sikoltás és félelem. Egy kutya vonyít egyedül, bezárva, máshol sírón és fájva nyikorog a zár, mert aki nyitja, ő tudja, hogy mi várja, biztos, nem érkezik „haza” soha már. Szél söpri távol a régi utcákat, ahol valaha … Olvass tovább
Félelembe zárva Falak mögötti apró világok őriznek rég rejtett titkokat, kevés az, ami kiszivárog, túl erősek azok a kőfalak. Vágyak, félelmek örökre zárva, nincs erő, ha gyenge a lélek, hogy szabad lesz, hiába várja, mert a falak félelemből élnek. Budapest, 2015. augusztus 21.
Gyilkos falak Néma falakon fut le a fájdalom kiáltó csend üti az órát a semmi fakul tegnapi árnyakon most van legközelebb hozzád. Puha párnámban pihen az emlék véres sebeket mar gyűrt testembe vág minden nap, és öklel az éj nem akartam, mégis eljöttél. Én nem tudom, de Isten tudja tán hogy életem mért’ csak ostorcsapás … Olvass tovább
Változások (ősz) lábam lépett, levél roppant halott lomb a földre költözött opálos, csípős az „emberi” hajnal homály hasad ég és föld között percekben mért változó világ itt soha semmi sem örök periódusokban ismétli önmagát hol békés, hol mennydörög haldoklik, azt hiszed, vége – nincs tovább majd megszüli újból önmagát sötétség és fény, háború és béke … Olvass tovább
Egyszer majd Tudom, egyszer jégbe dermednek a nyarak, én ülök majd a vén diófám alatt, és hiába rakom égig a tüzet, nem melegít már – rám örök fagy, ami vár. Tudom, egyszer elhallgatnak a szavak, én olvasom a törött mondatokat, hiába a sok szép üzenet, kihűl a szívem – már nem dobog – megáll. Egyszer … Olvass tovább
Verset írok, csak úgy Verset írok, csak úgy…csak úgy a semmiről, az öreg fáról, egy vándor épp nekidől, friss tavaszi szélben lobogó fűszálról, egy régen elmúlt, gyermekkori nyárról. Verset írok, csak úgy… csak úgy a semmiről, váratlan dörgésről, mely a csendet veri föl, cikázó villámról sötét felhők között, s hogy a gólyapár már hazaköltözött. Verset … Olvass tovább
Jelenetek A forgatókönyv előre meg van írva lehet, mi még nem tudunk róla csak játszunk a magunk módján nevetünk, vagy sírunk a következő strófán a szereplők mindig mennek-jönnek szavakat dobálunk, folynak a könnyek eljátsszuk a hőst, majd várjuk a tapsot ünneplünk együtt, és bedobunk egy snapszot élünk és halunk, fordul a színpad reflektorfények gyúlnak és … Olvass tovább
Nefelejcs Csak kis kék virág vagyok ott lent a fűben, sokáig vártam, hogy valaki megérintsen. Csendben vártam sorsomat a rózsafák között, mígnem kék szirmaimra az ősz költözött. Illatot sem adott nekem a teremtő, de reméltem, hogy egyszer még hozzám is eljő… felemeli szomorú fejem a szerelem, vége a nyárnak, s már dér ül a fejemen. … Olvass tovább