Egy perc…

Szív zűr mit tűr, mit bír; elfut kaput nyit? Zaj zúg, fül búg, szem nyíl’ Ész bomlik roncs test hűl. Csak az űr… csend jár. Kéz láb,  két váll csüng. Fáj-sír dal, zeng belül. Nincs fény az út holt. Vér-nász és frász a rőt hold. Csont hant időt bont gyász. Elszáll ima, sóhaj. Megráz… Egy … Olvass tovább

Anyámnak

Az én mamám egy  egyszerű asszony, hallgatag. A gazdagságot nem pénzben méri Nem szándéka, hogy mosolyt fakasszon, dalra csak. És Mindenkire az Úrnaķ áldását kéri. Az én mamám egy galamb-szívű asszony. Hite  az egyetlen fegyver. Sokszor megelégszik a semmivel. Nem pöröl, nem szidja a rendszert, és nem tart haragot senkivel. Az én anyám egy nagyszerű … Olvass tovább

Tavasz ö(le)léssel

Akartam szép tavaszverset írni, zöldellő kikeletről, madárcsicsergésről, sarjadó szerelemről, de mérgez a média, megöli a lelkem, sötét  tájog alatt a szép szavak. Dühösen szorítom a tollam- eltörött, szétfolyt tinta  fekete vér a lapon… Milyen alapon várom el, hogy szép legyen a tavasz, szeressék egymást az emberek? Jobbos, balos, család, testvér? Uszít a rádió a tévé, … Olvass tovább

Márciusi holdfény tankokkal

Az első telihold viaszos bágyadt fénye Hidegen nyalábol ölre felhőt. Mozdulatlan holdbéli lovas- bárgyú képe grimasztalan. Talán gyerek, talán felnőtt… Sárdagonyákba ragadt  csizmák (Futottak még), kiégett tankok alatt Inakba szállt félelem, parancs-szilánk Aknára forrt békeidő, véres kar-csontcafat. Uj tavasz, új hold, holt remény Bőröndbecsomagolt álmok hevernek Puskacsőbe huzagolt gyerekkor, ébredés A halál országútjain ágyúcsőbe meredten…

Talán vége végre…

Kérkedő napfény gömbölyödik az ablakon Radiátoron szárad komisz-kenyércsücsök. Kihűlt teámra telepedik  álmos vasárnap. Magamra húzom az ágyat- melléd ülök. Monoton ritmust rázva kelepel az eresz, elengedte magát a bádog csatorna. Őszi madártollat szorít egy rongydarab. Esőn ázott kabát vasderes. Árokba dobva. Mosolyt mérgez a meddő remény Szép szavakból font kötél-hiány. Ökölbe szorult gyűlölet a legfőbb … Olvass tovább

Téla(po)pó vers

Ma már a Mikulás csak Télapó lehet, Nem ölelhet meg gyerekeket Mert ráfogják hogy pedofil- rontó, Illemtelen, és jellem bontó. Régen bemászott a kéményeken Ma köztereken pózol inkább. Eltűntek az éhes zoknik és csizmák. Nem nőhet fel negatív élményeken a gyerek. Celebekről veszi a mintát.. A jó Mikulás az ereszen menekül Erkölcs-csősz és törvényalkotó. Megél … Olvass tovább

Őszi levelek

Szállnak a szélbe aléltan sápadt  levelek. Nyájas kedvével még a nyár, simogat augusztus végén. A fák alatt őriz remegve lombsátor. Üde árnyék félti a grádicsokat. Szeptember te fránya, ráülsz kedvemre! Talán szép lesz az ősz, nem borúval zord? Fájdalom hasít aggódó keblembe érzéseimmel a szél messzire hord… Október aranyat cseppent le a tájra, Méz- fürtjeit … Olvass tovább

Advent

Hiénák közt idegen a jámbor acsarkodva nézik. A friss vér szagától beindul az állat. Tépik marják, több sebből vérzik Nincs pátosz, csak közöny, és semmi sajnálat. Szürke, sivár, bánatos az este, cikázó fényekkel az utakon. A pláza ajtaja szédülten forog. Maszk mögé rejtett sorsok, jókedv, utálat? El- el kapott tekintetekből kutatom. Advent közeleg, érzi-e valaki … Olvass tovább

Vásznas égen

Vásznas égen fodros- habos felhőmáglyák haladnak . Szép az isten lábtörlője! Bongyor-babos. Vén Fiastyúk! Kendermagos szárnyán szeplők fakadnak. Éj-csillagos lámpás gyullad temérdek; Mintha földre varázsszőnyeg terülne Seregélyek mézes száján elhallgat az angyal ének. Félelem nincs, boldogságba merülnek. Imbolyognak kéménykávák, Álmot lopnak denevérek. Mint a sötét lelkek szállnak. Hold ezüstje vet fehéret, csupa szárnyak, csupasz árnyak! … Olvass tovább

Felhőszonáta

“Távolban egy fehér vitorla” dagad a széllel Vágtat hajónk Tó-tenger szilaj-habos vízében; szinte szárnyal. Az árbócrúd Nap felé vezérel. Kikötünk jósorsunk szigetén, Istennek nevével. Hogy szaladnak- futnak az égen a felhők! Gyolcsfehérek, szürkék, mélyen  tintakékek! Bodros báránykák játszanak, és tündéri sellők Messze, hol összeér a víz a végtelenséggel. Szinte feledésbe merül az a  kis hajó, … Olvass tovább

Ember

Ember  vagyok esendő és gyáva! Istent keresve zsigereimben szörnyű a vétkem. Porig alázva jajong a lélek, s dimerenziótlan itt benn. Ember vagyok bűnökkel terhelten, bár ártatlannak jöttem a világra. Szennyben, mocsokban lelket neveltem kerestem jó utam, mindeddig hiába. Ember voltam  a könyörtelenségében Farkasok farkasa, ördög ivadéka. Gyűlöltem, szerettem, öltem, megbékéltem. Szétszórva a sorsom, börtöne  torz … Olvass tovább

Alig remény

Tükör homály- kényes énem hagyom. Kőszikla szívem jégvirág–nyílik hideg. Hártya-ideg lélekbalansz, apró könnyek. Sovány mosoly, alig öröm-bánat. Mindent kiolt, elmegy tőlem vakon. Észre sem vesz. Átölelném a fákat. Remény magok szomjazzák a Földet.

Nyár…

Vehemens méh rózsabimbót legel Batár-virág,  édes illat lebeg. Földre pottyan üveg-nedű sóhaj, harmat burok foszlik. Minő talány! Nap szeme véle áldoz. Szivárvány etüd. Könnyű szellő legyint. Hamuszín varázs. Cukros- almás rétes illattal bájol. Félénken szemembe pottyan,s orromban fahéjjal izgat a nyár.

Legyél szabad

Földre fűszál hajlik, vércseppek talán? Sors-pecsét. Elszabadult indulatok. Édes szabadság, repülj madár! Felhős éjjel fázós lombok. Végtelen égen homály. Bíbor-korom, csillag sehol. Baljós jelek, halál szirom virág. Hamis papok, igék, judás arany. Kivár a nép. Bukás, vagy győzelem? Erős hittel nemcsak álom marad.

Tollpihék

Fáradt tollpihék szállnak, angyalok meztelen árnyak Csillagtalan éjben szemük fekete ében, porcelán arcuk szomorú. Nesztelen szárnyakon lebegnek, értünk sírnak, mert szeretnek fehér madár-rajuk  égi koszorú. Földre hullanak meggyötört tollak, sárba-tiportan merednek. Semmivé olvad, bajt hoz a holnap, Hitvány az ember, gyenge korcs. Ma Istent eláruló eretnek. Magára vette az ördög ingét! Az egyetlen angyal, ki … Olvass tovább

Álló idő

Száradt szúnyog tetemek a gang ablakain Pince magányban megrogyott veterán csizma. Valaha rég szárba szökkenten fényes topán. Ócska kerevet, süppedős dunyhaálmokkal. Hasas gramofon, alvó bőregér-csend-iszony. Élettelen kovász, bölcsőben felejtett kenyér. Széljárta sarkokban pókhálofonat-baldachin.

Időtlenül…

Időtlenül… Fakó madár repül, árnyékkal kél magonc. Illatos kamilla virít- örök napfény. Hajnali zápor elmossa könnyem Nincs már kupám, hogy beletöltsem  bánatom. Csak el egy aszott mosoly a százéves arcon Bugyellárisba barnult fotó. Örök titok marad mit játszott a gramofon. Csak zeng a dal, fülembe cseng. Egynyári emlék, száraz ágon négy szív-levél Papirlapok között ő … Olvass tovább

Mary Lou

Mary Lou Mary Lou- Mary Lou,  ajkad húsos harapás Gömbölyű kebleid ujjaimnak álma. Mosolyogva simulsz, szívünk  úgy kalapál Szerelmünk is akár az éhes sasok násza. Mary Lou-Mary Lou, messze vitt el a hajó. Szemed tüze égetett,  ottmaradt  a varázs. Most minden napom színtelen, üres lett, fakó, barna bőröd illatával illant el az a nyár… Nélküled … Olvass tovább

Éjszaka

Éjszaka Reménnyel bélelt döcögős szekerén a létnek bőrig ázva illatolok csudaszép tulipánt. Két jó Pegazusom ballag előttem. Kalapomon bokréta libben- Kézzel hajtogatom félre az útszéli liánt. Zabla, kengyel versenyt zörög, nyolc fényes  patkó kopog a hold-köveken, Messze-messze villámfények, -talán dörög- Andalító a monoton dallam. Elringat, fenekestül rám borul az éjszaka. Fátylat ereszt szememre a most … Olvass tovább

Végre péntek

Végre péntek  Az éjnek szürke-fekete ránca  ráfenekedik a  hajnali csendre megszelídülni a kékkel. Csordít a bádog ereszen gyöngyöt  reggeli harmatos ábránd.  Pihe nyakadon lustán  ébred a Nappal a péntek. Érted lilabőröznek karomon a szőrök, vadul lüktet a vérem… Mintha hívna vissza a párnám Csintalan énem új ölelésre vágyik.  Még ez az egy nap, s vége … Olvass tovább