Jóni BarnaSzív zűr mit tűr, mit bír; elfut kaput nyit? Zaj zúg, fül búg, szem nyíl’ Ész bomlik roncs test hűl. Csak az űr… csend jár. Kéz láb, két váll csüng. Fáj-sír dal, zeng belül. Nincs fény az út holt. Vér-nász és frász a rőt hold. Csont hant időt bont gyász. Elszáll ima, sóhaj. Megráz… Egy … Olvass tovább
Az én mamám egy egyszerű asszony, hallgatag. A gazdagságot nem pénzben méri Nem szándéka, hogy mosolyt fakasszon, dalra csak. És Mindenkire az Úrnaķ áldását kéri. Az én mamám egy galamb-szívű asszony. Hite az egyetlen fegyver. Sokszor megelégszik a semmivel. Nem pöröl, nem szidja a rendszert, és nem tart haragot senkivel. Az én anyám egy nagyszerű … Olvass tovább
Akartam szép tavaszverset írni, zöldellő kikeletről, madárcsicsergésről, sarjadó szerelemről, de mérgez a média, megöli a lelkem, sötét tájog alatt a szép szavak. Dühösen szorítom a tollam- eltörött, szétfolyt tinta fekete vér a lapon… Milyen alapon várom el, hogy szép legyen a tavasz, szeressék egymást az emberek? Jobbos, balos, család, testvér? Uszít a rádió a tévé, … Olvass tovább
Az első telihold viaszos bágyadt fénye Hidegen nyalábol ölre felhőt. Mozdulatlan holdbéli lovas- bárgyú képe grimasztalan. Talán gyerek, talán felnőtt… Sárdagonyákba ragadt csizmák (Futottak még), kiégett tankok alatt Inakba szállt félelem, parancs-szilánk Aknára forrt békeidő, véres kar-csontcafat. Uj tavasz, új hold, holt remény Bőröndbecsomagolt álmok hevernek Puskacsőbe huzagolt gyerekkor, ébredés A halál országútjain ágyúcsőbe meredten…
Kérkedő napfény gömbölyödik az ablakon Radiátoron szárad komisz-kenyércsücsök. Kihűlt teámra telepedik álmos vasárnap. Magamra húzom az ágyat- melléd ülök. Monoton ritmust rázva kelepel az eresz, elengedte magát a bádog csatorna. Őszi madártollat szorít egy rongydarab. Esőn ázott kabát vasderes. Árokba dobva. Mosolyt mérgez a meddő remény Szép szavakból font kötél-hiány. Ökölbe szorult gyűlölet a legfőbb … Olvass tovább
Ma már a Mikulás csak Télapó lehet, Nem ölelhet meg gyerekeket Mert ráfogják hogy pedofil- rontó, Illemtelen, és jellem bontó. Régen bemászott a kéményeken Ma köztereken pózol inkább. Eltűntek az éhes zoknik és csizmák. Nem nőhet fel negatív élményeken a gyerek. Celebekről veszi a mintát.. A jó Mikulás az ereszen menekül Erkölcs-csősz és törvényalkotó. Megél … Olvass tovább
Szállnak a szélbe aléltan sápadt levelek. Nyájas kedvével még a nyár, simogat augusztus végén. A fák alatt őriz remegve lombsátor. Üde árnyék félti a grádicsokat. Szeptember te fránya, ráülsz kedvemre! Talán szép lesz az ősz, nem borúval zord? Fájdalom hasít aggódó keblembe érzéseimmel a szél messzire hord… Október aranyat cseppent le a tájra, Méz- fürtjeit … Olvass tovább
Hiénák közt idegen a jámbor acsarkodva nézik. A friss vér szagától beindul az állat. Tépik marják, több sebből vérzik Nincs pátosz, csak közöny, és semmi sajnálat. Szürke, sivár, bánatos az este, cikázó fényekkel az utakon. A pláza ajtaja szédülten forog. Maszk mögé rejtett sorsok, jókedv, utálat? El- el kapott tekintetekből kutatom. Advent közeleg, érzi-e valaki … Olvass tovább
Vásznas égen fodros- habos felhőmáglyák haladnak . Szép az isten lábtörlője! Bongyor-babos. Vén Fiastyúk! Kendermagos szárnyán szeplők fakadnak. Éj-csillagos lámpás gyullad temérdek; Mintha földre varázsszőnyeg terülne Seregélyek mézes száján elhallgat az angyal ének. Félelem nincs, boldogságba merülnek. Imbolyognak kéménykávák, Álmot lopnak denevérek. Mint a sötét lelkek szállnak. Hold ezüstje vet fehéret, csupa szárnyak, csupasz árnyak! … Olvass tovább
„Távolban egy fehér vitorla” dagad a széllel Vágtat hajónk Tó-tenger szilaj-habos vízében; szinte szárnyal. Az árbócrúd Nap felé vezérel. Kikötünk jósorsunk szigetén, Istennek nevével. Hogy szaladnak- futnak az égen a felhők! Gyolcsfehérek, szürkék, mélyen tintakékek! Bodros báránykák játszanak, és tündéri sellők Messze, hol összeér a víz a végtelenséggel. Szinte feledésbe merül az a kis hajó, … Olvass tovább
Ember vagyok esendő és gyáva! Istent keresve zsigereimben szörnyű a vétkem. Porig alázva jajong a lélek, s dimerenziótlan itt benn. Ember vagyok bűnökkel terhelten, bár ártatlannak jöttem a világra. Szennyben, mocsokban lelket neveltem kerestem jó utam, mindeddig hiába. Ember voltam a könyörtelenségében Farkasok farkasa, ördög ivadéka. Gyűlöltem, szerettem, öltem, megbékéltem. Szétszórva a sorsom, börtöne torz … Olvass tovább
Tükör homály- kényes énem hagyom. Kőszikla szívem jégvirág–nyílik hideg. Hártya-ideg lélekbalansz, apró könnyek. Sovány mosoly, alig öröm-bánat. Mindent kiolt, elmegy tőlem vakon. Észre sem vesz. Átölelném a fákat. Remény magok szomjazzák a Földet.
Vehemens méh rózsabimbót legel Batár-virág, édes illat lebeg. Földre pottyan üveg-nedű sóhaj, harmat burok foszlik. Minő talány! Nap szeme véle áldoz. Szivárvány etüd. Könnyű szellő legyint. Hamuszín varázs. Cukros- almás rétes illattal bájol. Félénken szemembe pottyan,s orromban fahéjjal izgat a nyár.
Földre fűszál hajlik, vércseppek talán? Sors-pecsét. Elszabadult indulatok. Édes szabadság, repülj madár! Felhős éjjel fázós lombok. Végtelen égen homály. Bíbor-korom, csillag sehol. Baljós jelek, halál szirom virág. Hamis papok, igék, judás arany. Kivár a nép. Bukás, vagy győzelem? Erős hittel nemcsak álom marad.
Fáradt tollpihék szállnak, angyalok meztelen árnyak Csillagtalan éjben szemük fekete ében, porcelán arcuk szomorú. Nesztelen szárnyakon lebegnek, értünk sírnak, mert szeretnek fehér madár-rajuk égi koszorú. Földre hullanak meggyötört tollak, sárba-tiportan merednek. Semmivé olvad, bajt hoz a holnap, Hitvány az ember, gyenge korcs. Ma Istent eláruló eretnek. Magára vette az ördög ingét! Az egyetlen angyal, ki … Olvass tovább
Száradt szúnyog tetemek a gang ablakain Pince magányban megrogyott veterán csizma. Valaha rég szárba szökkenten fényes topán. Ócska kerevet, süppedős dunyhaálmokkal. Hasas gramofon, alvó bőregér-csend-iszony. Élettelen kovász, bölcsőben felejtett kenyér. Széljárta sarkokban pókhálofonat-baldachin.
Időtlenül… Fakó madár repül, árnyékkal kél magonc. Illatos kamilla virít- örök napfény. Hajnali zápor elmossa könnyem Nincs már kupám, hogy beletöltsem bánatom. Csak el egy aszott mosoly a százéves arcon Bugyellárisba barnult fotó. Örök titok marad mit játszott a gramofon. Csak zeng a dal, fülembe cseng. Egynyári emlék, száraz ágon négy szív-levél Papirlapok között ő … Olvass tovább
Mary Lou Mary Lou- Mary Lou, ajkad húsos harapás Gömbölyű kebleid ujjaimnak álma. Mosolyogva simulsz, szívünk úgy kalapál Szerelmünk is akár az éhes sasok násza. Mary Lou-Mary Lou, messze vitt el a hajó. Szemed tüze égetett, ottmaradt a varázs. Most minden napom színtelen, üres lett, fakó, barna bőröd illatával illant el az a nyár… Nélküled … Olvass tovább
Éjszaka Reménnyel bélelt döcögős szekerén a létnek bőrig ázva illatolok csudaszép tulipánt. Két jó Pegazusom ballag előttem. Kalapomon bokréta libben- Kézzel hajtogatom félre az útszéli liánt. Zabla, kengyel versenyt zörög, nyolc fényes patkó kopog a hold-köveken, Messze-messze villámfények, -talán dörög- Andalító a monoton dallam. Elringat, fenekestül rám borul az éjszaka. Fátylat ereszt szememre a most … Olvass tovább
Végre péntek Az éjnek szürke-fekete ránca ráfenekedik a hajnali csendre megszelídülni a kékkel. Csordít a bádog ereszen gyöngyöt reggeli harmatos ábránd. Pihe nyakadon lustán ébred a Nappal a péntek. Érted lilabőröznek karomon a szőrök, vadul lüktet a vérem… Mintha hívna vissza a párnám Csintalan énem új ölelésre vágyik. Még ez az egy nap, s vége … Olvass tovább