Balázs Blandina Egy órával később a falu rendelőintézetének egyetlen kórtermében voltam, fehér köpenyben -lógott rajtam, mint egy zsák, mégis mekkora volt ez a doki?-, kesztyűben, összefogott hajjal. Kinek is kell a bikini, és napsütés, ha a pokol tornáca úgyis utána jön? A védőnő segített ugyan behozni a holttestet, de aztán úgy eliszkolt, akár egy patkány. Mondjuk a … Olvass tovább
Jó negyven évvel ezelőtt a falu orvosa furcsa jelenséget fedezett fel a gyár munkásainak körében. Csak a szokásos, éves szűrővizsgálatnak indult, de a páciensek rendre szokatlan eredményeket produkáltak. Egészségesnek tűntek, de valami mégis szöget ütött a doktor fejébe. A vérnyomásuk és pulzusuk azonos volt, mindnyájuknak. Erejük teljében voltak, még a legidősebbek is. A látásuk jobb … Olvass tovább
Egy hatalmas füttyszó kíséretében megállt a vonatunk. Azt hiszem, erre riadhattam fel. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. Ismét ugyanaz az álom. Bár a részletekre most kevésbé emlékeztem, mint más alkalmakkor, azért a tájat és a hangokat felismertem. Végre sikerült kivennem a szabadságomat, évek óta először vidékre utaztam. Hirtelen ötlet volt, de nem igazán bántam meg. Az … Olvass tovább
A Halál, ez a különös, jóképű, kék szemű idegen furcsán elgondolkodó tekintettel nézett rám. -Mégsem ez volt az a nap, amikor “eljöttem érted”. -Valóban nem. -Akkor miért mesélted el ezt nekem? Hatalmas ugrás volt a történetben. Elmosolyodtam, miközben a szél a hajamat lebegtette, kecsesebben, mint életem során valaha. -Két oka volt. Az egyik, hogy elmondjam, … Olvass tovább
4.45. A nő az ébresztő hangjára álmosan morogva kimászik az ágyból. Már jó ideje ébren van, de ebben a percben teljesen szertefoszlik a remény, hogy visszazuhanhat az álmok birodalmába. Főz egy jó erős kávét, amit forrón fogyaszt el, tej és cukor nélkül. Az a gyengék fegyvere. Két cigarettát is elszív közben, elolvassa a híreket, megnézi … Olvass tovább
Sivár, sötét hétköznapok következtek. Ketten maradtunk már csak, az öregasszony, és a kislány. A nő, aki mindennap imádkozott az Istenéhez, és a gyermek, aki egyre inkább kiábrándult a sajátjából. -Nincs ennek a gyereknek már se anyja, se apja – hajtogatta a mama nap mint nap, és bárhogyan is tiltakoztam ellene, ma már látom, hogy igaza … Olvass tovább
“Egyedül voltam. Utólag visszagondolva, sosem éreztem magam annyira magányosnak, mint azokban a hónapokban. Nem volt hová mennem, nem volt kihez fordulnom. Rettegtem. Minden egyes napom a félelem jegyében telt. Amiben korábban hittem, olyan gyorsan foszlott semmivé, hogy szinte felfogni sem volt időm. Merthogy idő sem létezett. Nem tudhattuk, hogy mi lesz holnap, még azt sem, … Olvass tovább
Július 28-a volt, napsütéses, meleg nap. Csodaszép, mint bármelyik azon a nyáron. Könnyű szellő lengedezett, simogatva az egyszerű emberek fáradt arcát. Egyetlen lány ült csak a temetőben, egy fűzfa árnyékában, ahhoz simult hozzá. Meggyötörte az elmúlt hetek rengeteg munkája, de az elmúlt két évben soha egyetlen könnycseppet sem ejtett. Halkan beszélt valakihez, szinte hallani sem … Olvass tovább
Egy ország lángokban áll. Táncol a világ. Ránk vár a halál? Vérvörös tűzben nincs messze az alvilág. Gyermekeknek arcán könnycsepp És megannyi halott Eljött az ünnep? Ígérik, hogy lehozzák nekünk az összes csillagot. Ropogó fegyverek hangjait a tánc, a nevetés köszönti. A bánat angyalait Tőlünk el mégsem veheti. Hova lettél, ó, Együttérzés? Lesz még bárki, … Olvass tovább
A hajnal első napsugarainak fényében egy autó szelte át az utcákat szélsebesen. Három utasa volt csupán: két nő, és egy férfi. A férfi holt sápadtan feküdt a hátsó ülésen, vállát szorította, amit átvérzett kötés borított. Harminc én körüli lehetett talán, de a kimerültség és a félhomály miatt idősebbnek tűnt. Az anyósülésen ülő nő szinte percenként … Olvass tovább
Rengeteg tévhit kering rólunk, őrangyalokról. Sokan azt hiszik, szárnyunk van, repülni tudunk, vagy hogy egyenesen a mennyből jöttünk. De ez nem igaz, egyszerű emberek vagyunk mi is. Akkor érkezünk, amikor szükség van ránk, és egyetlen perccel sem maradunk tovább. Sohasem tudhatod, ki a te őrangyalod: lehet a postás, a szomszéd kislány, a boltos Marika néni, … Olvass tovább
Sok-sok éve már annak, amikor Margó még egy kis vidéki panzióban dolgozott, mégis a mai napig, elhomályosuló tekintettel, úgy emlékszik rá vissza, akárha csak tegnap történt volna… Tizennyolc éves volt épp, amikor a vendéglátós szakiskola után munkakeresésbe kezdett. Ó, mily’ boldog volt akkor az a lány! Sok év tanulás után végre kitűnő bizonyítvánnyal végzett. Szerencséje … Olvass tovább
Kis kocsma állt a város szélén; ott volt már ember emlékezet óta. Egy fiatal lány vezette most; tíz éve már, hogy a városba költözött, akkor vette meg a kis italozót. Margót mindenki ismerte, és mindenki szerette. Esténként meghallgatta a szomorú szíveket, beszélgetett a magányosokkal, vigasztalta a vigaszra szorulókat. Sajnos a korlátozások a kis kocsmát is … Olvass tovább
Négy fal közt. Odakünn a nap ragyog. Fáj, de nem mozdulhatok. Látlak téged, hívsz, incselkedsz Otthonom most ez a szoba Keserű levegő fojtogat Lakatra zárva. Piros betűkkel írták ajtómra: Belépni tilos! Elrejtettek, akár egy kegyetlen gyilkost.
Nyakamba gyémántos nyakéket akasztok Vérvörös rúzzsal kenem be ajkam Még hitegetem magam ugyan, hogy maradok De elvisz innen utam. A tükörből visszanéz egy lány Ismerős talán. Szemében megcsillant egy árny, Búcsú hangzik vöröslő ajkán.
A ma délután nyomottabbra sikerült bármely korábbinál, a késő nyári kánikula ellenére. Este 8 körül járhatott az idő, a készülő éjszaka rózsaszív sávokat festett az ég aljára. Körben ültünk egy kis, elsötétített szobában, ki-ki a székekben, fotelekben, netán a szőnyegen. Középen tölgyfaasztal, megrakodva a tor maradékaival. Némán kortyolgattuk borainkat. Ez a nedű, mely máskor édes … Olvass tovább
Széttörött üvegszilánkok. Közöttük botorkálok. Hajnalnak fényében Csillognak fehéren. Lábam, ha megvágják Véremet ihatják, Vörösre festheti A képet, mi emberi. Széttörött tükrömben Éjsötét jelmezben Látom végre magam. Elgyötört testemen Ősrégi sebhelyen Egy vércsepp megmaradt.
Megszólaltak a légvédelmi szirénák. Jeges rémület remegtette meg szívemet, holott rég hozzá szokhattam volna már. Az elmúlt hetekben nem ez volt az első alkalom, jó párszor gyakorlatoztak, ellenőrizték, hogy megfelelően működik-e az ősrégi rendszer. Fel kellet készülni minden eshetőségre. De zsigereimben éreztem, hogy a mai az más, mint a többi. Mintha egy vadászgép hangját is … Olvass tovább
A szabadság utolsó elporladt hamvain táncolok, Talpamat égetik izzó zsarátnokok. Egy percnyi fájdalom jelzi hogy még élek, Kalickám ajtaját kulcsra zárni félek. Óráról órára sújt le a veszteség, Magával vonszolta a rémület fellegét. Nincs már hová menekülni ma éjjel, Együtt imádkozunk reszketeg reménnyel. Ha holnaptól felkelünk rabok leszünk mi majd. Árnyékos cellákban várjuk a virradó … Olvass tovább
Tekintetem a távolba révedt, pár percig csendben hallgattam a táj szavát, miközben az elhangzottakon gondolkoztam. A Halál, ez a kedves idegen, eközben a hátamat simogatta. Talán igazat szólhatott, ugyanis eddigi életem során soha nem éreztem még magam ennyire biztonságban. Ugyanakkor elfogott egyfajta kétes nosztalgia; rég nem gondoltam már azokra az időkre, amikről neki meséltem. Nem … Olvass tovább