Jerusalema-Egy új világ

Egy ország lángokban áll. Táncol a világ. Ránk vár a halál? Vérvörös tűzben nincs messze az alvilág. Gyermekeknek arcán könnycsepp És megannyi halott Eljött az ünnep? Ígérik, hogy lehozzák nekünk az összes csillagot. Ropogó fegyverek hangjait a tánc, a nevetés köszönti. A bánat angyalait Tőlünk el mégsem veheti. Hova lettél, ó, Együttérzés? Lesz még bárki, … Olvass tovább

A világ vége után

A hajnal első napsugarainak fényében egy autó szelte át az utcákat szélsebesen. Három utasa volt csupán: két nő, és egy férfi. A férfi holt sápadtan feküdt a hátsó ülésen, vállát szorította, amit átvérzett kötés borított. Harminc én körüli lehetett talán, de a kimerültség és a félhomály miatt idősebbnek tűnt. Az anyósülésen ülő nő szinte percenként … Olvass tovább

Őrangyalok

Rengeteg tévhit kering rólunk, őrangyalokról. Sokan azt hiszik, szárnyunk van, repülni tudunk, vagy hogy egyenesen a mennyből jöttünk. De ez nem igaz, egyszerű emberek vagyunk mi is. Akkor érkezünk, amikor szükség van ránk, és egyetlen perccel sem maradunk tovább. Sohasem tudhatod, ki a te őrangyalod: lehet a postás, a szomszéd kislány, a boltos Marika néni, … Olvass tovább

Volt egyszer: Első történet: Volt egyszer rég…

Sok-sok éve már annak, amikor Margó még egy kis vidéki panzióban dolgozott, mégis a mai napig, elhomályosuló tekintettel, úgy emlékszik rá vissza, akárha csak tegnap történt volna… Tizennyolc éves volt épp, amikor a vendéglátós szakiskola után munkakeresésbe kezdett. Ó, mily’ boldog volt akkor az a lány! Sok év tanulás után végre kitűnő bizonyítvánnyal végzett. Szerencséje … Olvass tovább

Találkozások: Ötödik történet: Az utolsó találkozás

Kis kocsma állt a város szélén; ott volt már ember emlékezet óta. Egy fiatal lány vezette most; tíz éve már, hogy a városba költözött, akkor vette meg a kis italozót. Margót mindenki ismerte, és mindenki szerette. Esténként meghallgatta a szomorú szíveket, beszélgetett a magányosokkal, vigasztalta a vigaszra szorulókat. Sajnos a korlátozások a kis kocsmát is … Olvass tovább

Tomika

A ma délután nyomottabbra sikerült bármely korábbinál, a késő nyári kánikula ellenére. Este 8 körül járhatott az idő, a készülő éjszaka rózsaszív sávokat festett az ég aljára. Körben ültünk egy kis, elsötétített szobában, ki-ki a székekben, fotelekben, netán a szőnyegen. Középen tölgyfaasztal, megrakodva a tor maradékaival. Némán kortyolgattuk borainkat. Ez a nedű, mely máskor édes … Olvass tovább

Tükörben

Széttörött üvegszilánkok. Közöttük botorkálok. Hajnalnak fényében Csillognak fehéren. Lábam, ha megvágják Véremet ihatják, Vörösre festheti A képet, mi emberi. Széttörött tükrömben Éjsötét jelmezben Látom végre magam. Elgyötört testemen Ősrégi sebhelyen Egy vércsepp megmaradt.

Ez háború!

Megszólaltak a légvédelmi szirénák. Jeges rémület remegtette meg szívemet, holott rég hozzá szokhattam volna már. Az elmúlt hetekben nem ez volt az első alkalom, jó párszor gyakorlatoztak, ellenőrizték, hogy megfelelően működik-e az ősrégi rendszer. Fel kellet készülni minden eshetőségre. De zsigereimben éreztem, hogy a mai az más, mint a többi. Mintha egy vadászgép hangját is … Olvass tovább

Haldokló szabadság

A szabadság utolsó elporladt hamvain táncolok, Talpamat égetik izzó zsarátnokok. Egy percnyi fájdalom jelzi hogy még élek, Kalickám ajtaját kulcsra zárni félek. Óráról órára sújt le a veszteség, Magával vonszolta a rémület fellegét. Nincs már hová menekülni ma éjjel, Együtt imádkozunk reszketeg reménnyel. Ha holnaptól felkelünk rabok leszünk mi majd. Árnyékos cellákban várjuk a virradó … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 8.

Tekintetem a távolba révedt, pár percig csendben hallgattam a táj szavát, miközben az elhangzottakon gondolkoztam. A Halál, ez a kedves idegen, eközben a hátamat simogatta. Talán igazat szólhatott, ugyanis eddigi életem során soha nem éreztem még magam ennyire biztonságban. Ugyanakkor elfogott egyfajta kétes nosztalgia; rég nem gondoltam már azokra az időkre, amikről neki meséltem. Nem … Olvass tovább

A menyasszony

Késő éjjel volt már, a lakodalom pedig javában zajlott. Izzadt párok ropták megállás nélkül a zenekar ritmusaira, az egyik koszorúslány pedig órákkal korábban eltűnt a vőlegény tanújának a társaságában. Pincérek sürögtek-forogtak megrakott tálcákkal, a pultosok pedig fáradhatatlanul mérték az újabb és újabb italokat a szomjazó vendégek számára. Egyetlen ember támasztotta csak lustán a bárpultot: a … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 7.

Hogy mi is motivált életem során? Erre nem nehéz válaszolni. Hogy jobb legyek másoknál. Egészem gyermekkoromtól hajtott egy kényszer, ami azt sulykolta belém: neked kell a legjobbnak lenned. És ez a kényszer édesanyám hangján szólt hozzám. A nő, aki megszült, nem viselte el, ha elbuktam, vagy gyengébben teljesítettem. A legkisebb hibáért is mindig hatalmas árat … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 6.

-Könnyebb lenne, ha kis ideig valami másról beszélnénk?- kérdezte a Halál. Könnyes mosolyt villantottam rá. -Könnyebb? Ez sem nehéz igazán. Olyan ez, mintha egy szomorú történetet mesélnék el, amin én magam is meghatódom. Képtelen vagyok teljes szívvel átérezni a súlyát. És sajnálom, hogy így van, mert szeretném. Az én lelkem is végre megkaphatná a hőn … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 5.

Nos, hol is kezdődik igazán a történetem? És hol fordult minden igazán rossz irányba? Visszagondolva rengeteg olyan döntést hoztam meg, ami ahhoz az élethez vezetett, amit a mai napig éltem. Ugyanakkor ha visszaforgathatnám az idő kerekét, akkor sem változtatnék meg egyet sem, mert ezek a döntéseke tettek azzá, aki vagyok, ezeknek az elhatározásoknak köszönhetem, hogy … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 4.

4. fejezet A halál a mindennapjaim része volt, 13 évig dolgoztam a patológián, mint igazságügyi orvostan szakorvos. Az orvosi egyetem előtt boncmesternek tanultam, így később sem volt kérdés, hogy halottasházban képzelem el a jövőmet. Azon kevés hely egyike volt, ahol végre önmagam lehettem. Csend volt, béke és nyugalom. Nagypapám nagyon féltett ettől a hivatástól, elvégre- … Olvass tovább

Ismeretlen ismerős 3.

A legelső emlékem körülbelül fél éves koromból származik. Én is jól tudom, hogy képtelenségnek hangzik, pedig igaz. Egy kórházban ültem, édesapám ölében, és vért vettek a bal kézfejemből. Csak sokkal később mesélték el a szüleim, hogy tényleg történt ilyen. Az emberek általában nem tudják felidézni az első három évüket, és ez nem is feltétlenül rossz. … Olvass tovább