Bors Csenge Üres az ágy, magányosak a vég-tagok, Bezár a fül, eddig pihegést hallgatott. Már csak a plüss, kora este altatott Nincs már a kéz, mi álomba simogatott. Hajnalban felriad, csak a kávé kotyog, nincs többé száj, ami jó reggelt motyog. Nincs ölelés – néma tested mocorog, Reggeli füst, éhgyomorban gomolyog. Halkan – a csendes pánik megrohan, … Olvass tovább
Bárhova megyek, ott van az -én- egyedül, Az agytörzsön csücsülve, sikítva hegedül. Én voltam a nyugalmi állapotban lévő anyag, Mi robbant a semmiben – magára ébredő öntudat- Birtokomban volt a Univerzum minden tudása, Majd lett belőlem ember – az individuum bukása- Lekényszerítve magam a materializmus fogságába, Húsbörtönbe zárva… az imaginált vak valóságba. Sejtjeimbe zár – … Olvass tovább
Tisztítótűzben ég kifacsart lelkem maradéka, Elsiet-megrohan józan eszem elgyötört tartaléka, A másvilágban járok. A Hold kórjáról lepel hullik bekoszolt elmémre, Halálnak kaszása dob csókot hús-vér testem fejére, Lassan vége lesz. Spirálban körülöttem fekete vérem felbugyog, Vibráló táncot járnak szívemen éjsötét angyalok, Még kitartok. Talán majolika csempés fürdőkádban szunnyadok, Talán a padlás repedő gerendáján lóghatok, De … Olvass tovább
Lehettem volna árnyékban Napod, Lehettem volna mindened, ha hagyod. Lehettem volna bársonyból párnád, Lehettem volna gondoskodó mátkád. Lehettem volna csókod a magányban, Lehettem volna biztos a talánban… Lehettem volna szomjúságban oázis, Lehettem volna fehérben lojális. Lehettem volna ágyadban örök öröm, Lehettem volna… ha múltad nem én örökölöm.
Tisztítótűzben ég kifacsart lelkem maradéka, Elsiet-megrohan józan eszem elgyötört tartaléka, A másvilágban járok. A Hold kórjáról lepel hullik bekoszolt elmémre, Halálnak kaszása dob csókot hús-vér testem fejére, Lassan vége lesz. Spirálban körülöttem fekete vérem felbugyog, Vibráló táncot járnak szívemen éjsötét angyalok, Még kitartok. Talán majolika csempés fürdőkádban szunnyadok, Talán a padlás repedő gerendáján lóghatok, De … Olvass tovább
Kivált belőlem megint egy darab, Időnként rúgkapál, karmol és harap. Én itt vagyok Neked, megvédelek! – mondja, Függöny leereszt, bumm, robban a bomba. Falakat húz, kételkedik, vetít, mindent tudni akar, Mindent eldönteni, előre elrendelni, engem bezavar. Kiradírozza a feltétel nélküli szeretetet, Összehúzza bennem a vérereket, Szőnyeg alá söpri a tényeket, Kivetíti rám a rémeket, Majd … Olvass tovább
MásFél Félig csókolt csókoktól csikorgó fogak, Álmok felében valló álmatlan öntudat. Úgy álltam a Dunának partján, Mint kontraszt nélküli, halvány Félben feledett forgatókönyv fattyúja, Az iró imaginált, koszos tollú hattyúja. A jobb kéz simogat, A bal még sajog, – Mintha én martam volna, Holott Ön harapott.
Szer-etet -Hónapok óta, a csendre táncolok egyedül. Megértelek, olykor kell a magány, veszettül. Szeretlek -Kőszirteken árnyéklevelek hűvösében lennék nektárod, Lennék Neked élelem, értelem, levegő, lerágott csont, koporsó, tisztes szerető. Hozzád bénultan szaladni, öledbe süppedni, szemedbe bújni, elmédben elveszni megnyugvás. -Egyedül gyenge vagyok, te Szédület Kellesz te is Hozzám, hogy egész legyek. Hízelgő bársonyba bújok, hadd … Olvass tovább
Fájnék neked Tévedek, de csak kiírnálak magamból, El sem kezdett sziporka kopott vagonokból. Néma telefonpittyek, elárvult szótagok, nem hittem, hogy neked én bármire is jó vagyok. Nem fájhatsz nekem, hisz senkim voltál, Hosszú öleléssel csak éjszakát loptál. Akkor miért-miért fájsz, üres mégisek, Egyben? Külön? Redundáns fétisek. Skatulyába kényszerült zsarnok kilincsek titka, én rabom, ki jött, … Olvass tovább
Metamorfózis Érzem most is épp hátamon sikló nyelvedet, Tarkómon pihenő, rég megtalált vesztemet, Védőpáncélként rám boruló fáradt testedet. Míg ujjaid fogva tartják hosszú nyakamat, Elsimítod szememből gesztenye hajamat, És tégláról téglára bontod le a falamat. Karmolva kapaszkodom karod pőre húsába, Egy fülledt sóhajt engedek ütőered útjába, S közénk hajtja fejét a szerelem múzsája. Forró voltál, … Olvass tovább
Eszperente szerelem Szakaszokban hétszer. Évről évre két és félszer. Szakaszokban a tiéd. Én voltam. Te voltál a miénk? Kettőnk szélsősége. Szerelmeid mellbősége. Kérdés maradtunk. Éjjel kettő. Türkiz szembogaradba akasztottam Fel magam. Éjjel kettő. Blaha. Még nem tudtad Milyen illatú hajam. Wesselényi. Alja pinyó. Kakaó nélkül teatúra. Azóta is… Szemeidbe zúgva. Rágyújtottam. Asztmás voltál, bagóm fújva … Olvass tovább
Ma is Ő Minden lélegzetvételemben benne van a neved, Renovált szívemben gubbaszt hűlt helyed, -Még ma is. Az első sugarakban gépiesen mozgok, Tele vagyok veled, még is kongok -Az ürességtől. Meg sem történt fotókról ragyog szemem, Tüze pihen, bár elég lettél volna nekem. Bár elég lettem volna magamnak. Zsebre tetted fáradt lelkem tisztaságát, Elvesztettem gyötört … Olvass tovább
Elmosva Az eső…az a rengeteg eső. Vízfalként rám nehezedő. Ahogy nézem, atomjaimra bont. Ahogy látom a tömérdek vízcsepp Hálót, Látom a gyermeket, a vízben Játszót. Hallom, hogy kopogja, veri a teret. Esőkabátokban műanyagemberek. Láttam. Az üvegen túl a vállamhoz Nyúltál. Éreztem. Pislákoló fényemben ki? Gyúltál. Újra itt vagyok, de közben ott Voltam, Ahol láttam a … Olvass tovább
Moha A járda szélén öledben kuporogva, sikító villamos fényében úszva, Forró karjaidban elnyúlva, Emlékszem valós illatodra. Tenyered térdhajlatomba csúsztatva, Arcod, kedves orrod nyakamba bújtatva, Bokám köré font ujjaid tartanak felszínen, Nem húzol, csak tolsz, Te tartasz szinten. Tegnap este mindennél közelebb volt a lelked, Éreztem az ízed, a fogad, szerelmes nyelved. A hűvös szelet csak … Olvass tovább
Ambivalens/Szimbiózis Egy picit azért magadba csomagoltál, Tudod-e? Hogy gondoltad azt, hogy belém köszönsz, Aztán kicsekkolsz? Nem csak a várost, még az országot is elhagytad. Alig szoktam meg az illatod, aztán beadtad a derekad, Magadnak. Ismerlek régről, persze nem ebből az életből, Régebbről. Két ölelkező pillanat voltunk az elejétől, Papirusztekercsek, mik alig olvashatóan, de épen kerültek … Olvass tovább
Nem beszél Fuldoklom, de azt játszom, hogy minden rendben, Büntetem magam s büntetem mindazt, ami lettem. A közhelyes zsibbadás lett az életben a társam, Megvetlek téged, titeket és mindent, amit valaha láttam. Markolom az illúziót, fojtogatom, tépem, s gyalázom Ellentmondok minden társadalmi normának, s alázom. Létezik a fejemben egy gondolatokból koholt kalitka, S a rácsok … Olvass tovább
Szívhentes Maradj, ahol vagy, meg ne mozdulj többé! Így válik idő-illúziónk köddé. Fapallón az ég alatt pót patkó pattan, Elidőzött szemünkben a pótolhatatlan. A szívhentes szerepét az élet énrám szabta, Fegyverként kezembe önmagamat adta, Mint spirálban pulzáló tökéletes fraktál, Ez a fatalizmus faktuma, amit a kezdetektől kaptál. Alámerültem a Pokolba, hogy felhozzam a paralízis szörnyét, … Olvass tovább
Elmosva Az eső…az a rengeteg eső. Vízfalként rám nehezedő. Ahogy nézem, atomjaimra bont. Ahogy látom, a tömérdek vízcsepp Hálót, Látom a gyermeket, a vízben Játszót. Hallom, hogy kopogja, veri a teret. Esőkabátokban műanyagemberek. Láttam. Az üvegen túl a vállamhoz Nyúltál. Éreztem. Pislákoló fényemben ki? Gyúltál. Újra itt vagyok, de közben ott Voltam, Ahol láttam a … Olvass tovább
Tündéri Golgota Hetedhét erdőben, hetedhét csoda, hetedhét tengerből, hetedhét pocsolya, Tulipánról liliomra, bükkről tölgyre, Gazdátlan tündér csapódott a földbe. Szerelme volt kő, kavics, tavak tükre, apró porszemekből összehordott dűne, Minden mi valaha szép volt es komor, Még is az ő szíve lett a sápadt donor. Méhnek volt pajtása, szirmosok testőre, Lelke lágyát a csodálat azonnal … Olvass tovább
730 nap Valami túlvilági nyugalom lehet velem, Úgy érzem kész lennék elveszteni a fejem. Behívott egy rossz spirál, belém költözött, Beszívott a gomolygó füst, hozzám öltözött. Ami eddig erény volt, mára unott megszokás, Ami eddig remény volt, mára csak vesszőfutás. Eddigi életemet a szekrény alá rúgtam, S közben magamat szilánkokra zúztam. [Évfordulónkra]