Botos FerencCSETLŐ – BOTLÓ /haikuk/ kifordult tuskó oldalán egy hóvirág néma harangja – esőcsepp cseppen csordul, görög az ágon gyémántos fényben – türkiz jégmadár patak felett röppenő röpke pillanat – kígyószisz erdő borszeszláng kékje lobog sziklaperemen – ebihal őrzi sötétlő pocsolya mély tűnő idejét ——
ÉVSZAKOK /haikuk/ nyíló gyöngyvirág te Mária – illatú rejtőző ima – gót bükkfa törzsén lápisz lazuli kékben cincérszerelem – őszülő erdőn fekete – piros össztánc egy pillangónász – egy tündérkönnycsepp téli ágról, reszketve arcomra hullott —
HÁROM HÁROMKA /haikuk/ rohanó patak mélyén rejtőzve, éppen csillan a gránát – gót bükkfa törzsén lápisz lazuli kékben cincérszerelem – őszülő erdőn fekete – piros össztánc egy pillangó nász
RAGYOGNAK-E MÉG… /feleségemnek/ ragyognak-e még szemeidben drágakő csillagok rubin, zafír, smaragd, ametiszt csillagai ezeregy éjszakáknak szivárvány kapudon át vezettél szerelmünk barlangjába, tovatűnt fényű tündöklő ifjúság ragyognak-e még…
A LÁTOGATÓ /tanka/ mennydörgő gyík szól időmélyi magányból sötét vizekből ködkürt bődül, válaszol „sohasem találkozol” —- /R. Bradbury novellája nyomán/
TEMETŐI SÉTA A kis temetőben télen gyakran járok nézem: ébrednek-e a tavaszi virágok. Bíborló fejét a hunyor hogyan hajtja egy sírkő mellé, ha itt befordulok balra. Mikor nyílnak már a hóvirág harangok csengve – bongva, hogy bűvölve csak állok hason fekszik-e a temetői kutya hogyan térül – fordul a cinke, rigó, csuszka. Haj, üres erre … Olvass tovább
ÓMEGA MANDALA /Hamvas Béla emlékezetére/ őssejt viselős titáni zöld ragyogás „Fügefahimnusz” fénylő arany almáit csókolja most rá a Nap —–
BERDA ÉNEKEK Kecskesirató Szomorú véget értél Elek, kecske barátunk az ördög évszakában, a lélekzsibbasztó hideg téli napokban telt be a sorsod. Most éppen gyönyörű majálist ünnepelünk ebben az Isten ölében ülő völgyben de már nem láthatjuk büszke kecskebak fejed mely láttán, bíz’ megtorpant itt a hívatlan vendég nem tudván, hogy békés bölcset rejt e tekintélyes … Olvass tovább
ÖSSZHANGZATTAN kifeszült levélen szánkázó vízcseppek kottáznak tiszta hangzást a csendet – PIETA új barbár korunkban védeni kell, fénylő apollói márvány csak várakozol egy égi bájjal sugárzó, gyöngéd Szűz ölében –
APOKRIF /haikuk/ hajléktalanként egy gyönyörű országért született közénk – néma kőpadok Názáretből jött egy ács itt ült szombaton – bíbor pipacsok között lépdelt csendesen míg a hegyhez ért – megperzselt vásznon csak egy test lenyomata jelzi hiányát – lombok alól szól megtört kőből is beszél útszéli Krisztus – gyertyaláng lobban – Nézz a bal latorra … Olvass tovább
MISERERE /Arszennyij Tarkovszkij emlékezetére/ Aludj macska, aludj a nyár jön, és rögtön tovaszáll homályba borulnak a fények „alig valami ez már” – Aludj macska, aludj kitelt a sorsod, a Semmi vár talpadon egy levél még fennakad „alig valami ez már” – Aludj macska, aludj egyre fogy a fény, nő az árny odafenn szikráznak a csillagok … Olvass tovább
MEZÍTLÁB /tankák/ Gyermekláncfű, katáng, ökörfarkkóró: „mezítlábas” , gyújtoványfű, nem védett vadvirágok, mezőn, útszélen, árokparton bőséggel nyílnak tavasztól őszig. Bőséggel/egyenlőre/. De jó lenne közöttük egész évben mezítláb szaladni, ameddigvilág a világ…. Gyermekláncfű a gyermekláncfű nyakán a csipkegallér bizony hófehér kis ejtőernyők szállnak feltámadt a szél – Mezei katáng szívet derítő a katángbokor őszi búcsúja forró széllel … Olvass tovább
TANKA, HAIKUK Mezei katáng /tanka/ szívet derítő borszeszláng kék sziromtánc a katángbokor forró széllel dacoló sziklafalon lobogó – Árvalányhaj /haiku/ ezüst fonalak táncolnak kecses ritmust fúvó szelekkel – Virág – völgy /haiku/ búvó fehérség őrt áll egy orchidea múló ligetben – Macska /haiku/ nyűtt, kóbor állat suhan csillagok alatt dübörgő úton —
VÁRANDÓS MADONNA /tanka/ szálló pillangó régmúlt idők illata áldott Mária tört falak közt állongó kövek kormán tündöklő —– /Budaszentlőrinc/
KÉT TANKA Fekete kökörcsin opálszín reggel szemét, tört üveg közé fekete virág bókol tavaszi vártán el ne fújja őt a szél – Harangvirág kis manósüveg vagy tán Isten kalapja ametiszt fényű a harmatban tündöklő fogyó liget harangja —
FALAK KÖZÖTT /haikuk/ feketerigó csipeget almacsutkát parkolósávban – hajléktalan hold kószál az utcai fák ágbogai közt – minden emelet megfeszített ágbogán végül ott az ég —-
PETŐFI VIRÁGAI Ezerkilencszázhetvenkettő március idusa, te megsebzett kihunyt csillag: lehullottál az emlékezet homályló égboltjáról napjainkra. Elhervadtak Petőfi büszke virágai imbolygó öreg arcok, akik még élnek széllel szállt szavak, elveszett remények… De nem ! Emeljétek fiatal fejeiteket magasra tavaszi virágok ! Új remények ! Legyetek ti Petőfi virágai ! —-
Temetői séta a kis temetőben télen gyakran járok nézem: ébrednek-e tavaszi virágok bíborló fejét a hunyor hogyan hajtja egy sírkő mellé, ha itt befordulok balra vagy mikor nyílnak a hóvirág – harangok csengve – bongva, míg bűvölve csak állok hasán fekszik-e az öreg temetői kutya hogyan térül – fordul cinke, rigó, csuszka… haj, üres még … Olvass tovább
HAIKUK Januári tavasz most csenghet-bonghat egy hóvirágcsengettyű blokkházak között – Vae victis földig hajoltak a délceg hóvirágok visszatért a fagy – Téli lepke égő színeket fakít tűnő árnyékká a fagyos halál – Nagyvárosi anzix feketerigó csipeget almacsutkát parkolósávban ——
BERDA REMINISZCENCIÁK /haikuk/ hajnali erdőn ezüst harmattól ékes vadrózsaszirom – nyíló gyöngyvirág te Mária-illatú rejtőző ima – reggeltől estig gyémántpatájú éhség lobog szemében – a vágóhídra űzöttek szemeit, jaj tudd megsiratni – ó, szőke gyermek gyémánt ékszer a lélek koromsötétjében – hegy magasában parfümös meztelenség – Hej, harapj belém! – – gyönyörű leány erdei rét … Olvass tovább