AZ UTCA KÖVÉN

Még sötétszürke hajnal honolt a város felett, amikor már megállt az első busz. Sanyi a másik oldalára fordult, magára húzta a paplant, próbált még egy kicsit aludni, nem sietett sehova. „Milyen hideg van ma reggel!”- gondolta magában, amikor lehelete az arcára fagyott. Kinyitotta a szemét, most vette észre, hogy az éjjel esett egy kis hó, … Olvass tovább

Az ablak

A hatvanas éveiben járó házaspár napjai általában mindig ugyanúgy teltek. Nem történt soha semmi érdekes, de ők úgy szerették az életet, ahogy van. Kis parasztházuk tetőtéri szobájában, boldogságban, egyetértésben töltötték csendes estéiket, ahol a két heverőn egymás mellett feküdtek fejtől, lábtól. Bandi néhanap megemlítette viccesen az asszonynak: – Anyukám, a lábaid előtt heverek! Manci csípőből … Olvass tovább

A harmonika

Mihály és Pirosa, a fiatal, gyermektelen pár, némi bérleti díj fejében a vállalat tulajdonában lévő szegényes sorlakásban éldegélt. Számtalanszor bevállalták a túlórát, hogy mielőbb meglegyen mindenük, emellett szerettek volna egy saját lakást, ahol emberhez méltón tudnak majd élni. Az ifjú férj imádott zenélni, bármiből képes volt dallamot kicsalni, mégis minden vágya egy saját tangóharmonika volt. … Olvass tovább

AZ UTCA KÖVÉN

Még sötétszürke hajnal honolt a város felett, amikor már megállt az első busz. Sanyi a másik oldalára fordult, magára húzta a paplant, próbált még egy kicsit aludni, nem sietett sehova. „Milyen hideg van ma reggel!”- gondolta magában, amikor lehelete az arcára fagyott. Kinyitotta a szemét, most vette észre, hogy az éjjel esett egy kis hó, … Olvass tovább

A kályha

Marica és Gábor szomszédok voltak, már gyermekkorukban is mindig együtt játszottak, többnyire papás-mamást, azt tervezték, hogy együtt élik le az életüket. A szülők mindezt játéknak tekintették, mégis valósággá vált, serdülőkorban szerelmespárként folytatták, majd kétévnyi együttlét után össze is házasodtak. Közben mindketten szakmát tanultak és szerencsére helyben kaptak állást. Két gyermeket terveztek, de előtte szerettek volna … Olvass tovább

A meghívó

A szépséges középkorú hölgy elmerengő tekintettel nézett ki az ablakon, annyira elgondolkodott, hogy már rég nem azt látta, amit nézett… Szabadságot vett ki, mert az utóbbi időben túlhajtotta magát, besokallt. Nem volt kedve sehová sem elutazni, egyedül akart maradni önmagával, otthon próbált pihenni és rendbe tenni a gondolatait. Napok óta nem beszélt senkivel, leszámítva a … Olvass tovább

Az ablak

A hatvanas éveiben járó házaspár napjai általában mindig ugyanúgy teltek. Nem történt soha semmi érdekes, de ők úgy szerették az életet, ahogy van. Kis parasztházuk tetőtéri szobájában, boldogságban, egyetértésben töltötték csendes estéiket, ahol a két heverőn egymás mellett feküdtek fejtől, lábtól. Bandi néhanap megemlítette viccesen az asszonynak: – Anyukám, a lábaid előtt heverek! Manci csípőből … Olvass tovább

Gyermeknek láttalak

Gyermeknek láttalak Gyermeknek láttalak, ki rám vár örökké, mint pajkos kisleány, ki nem játszik többé… Még látom arcodat, szemeid ragyognak, mosolyod elbűvöl, fénylényed tündököl… Még hallom hangodat, ajkadon méz szavak, milyen volt életed, meséli éneked… Még érzem illatod, lágy szíved kitárod, befogadsz lelkedbe hálás vagyok érte. Köszönöm, hogy Te vagy, hogy voltál angyalom, bár megtört … Olvass tovább

Egy kivert kutyus emlékére

Bolyhos elkomorodott, nem szólt egy szót sem, lustán elnyúlt az ólban. Szemeiben könnycseppek jelentek meg. Szultán mellébújt, hogy vigaszt nyújtson. – Mi a baj? – érdeklődött. – Áh! Ez a keserűen könnyező égbolt mindig lehangol, ráadásul eszembe jutott valami… – Elmondod? – Nem is tudom, nem akarlak elszomorítani… – Mondd csak el, neked is jobb … Olvass tovább

Édesanyám

Édesanyám Édesanyám úgy szeret, mint az Isten az embert, ahogy vagyok, elfogad, ő mindenben támogat. Dédelget és tanítgat, szép mosolya simogat, minden szava ölelget, lágy sugara melenget. Nappal ragyog, mint a Nap, éjjelente Holdanya, két szemében csillagok, érzem, vele EGY vagyok… Univerzum végtelen, szárnyalok az ölében, határtalan magasság, égi-földi boldogság… Idő és tér megszűnik, szívem … Olvass tovább

A csoda

Laci és Juliska örültek, hogy túlélték a második világháborút és az élet ment tovább… Nagy-nagy szegénységben tengődtek egy határ közeli kis faluban, ahol éjt nappallá téve dolgoztak a földeken. Mit érdekelte őket a nagyok helyzete, amikor négy kicsi gyermek száját kellett nap, mint nap betömniük. Néhanap a saját maguk által sütött kenyérnél több nem akadt, … Olvass tovább

Háztetőkön

Háztetőkön Háztetőkön kipi-kopp, kopogtat a zápor, az égboltot elfedi roppant szürke fátyol. Bár könnyezik a határ, de a szívem lángol, rám kacsint a boldogság, s örömteli mámor. Felhőpárnák bársonya, csak színházi páholy, mögöttük virul a Nap, ki örökké táncol. Élhetünk e világban, földön, égen, bárhol, a mennyország bennünk van, ismerjük fel mától… Brátán Erzsébet

Néha még…

Néha még… Néha még elhagyom benső gyermekemet, néha még engedem sírni a lelkemet, olyankor kesergek, félek múltat, s jövőt, néha még elveszek tengernyi gond között. Ám ha azt kérdezem, ki vagyok, s mi célom, merre visz az utam, már biztosan tudom, bár néha elhagyom benső gyermekemet, de már a szeretet emeli lelkemet! Brátán Erzsébet

Háborgó lélek

Háborgó lélek Válladra vetted a világ bűneit, mások miatt emészted magad… Megváltanád – de nem lehet… – még nem – hisz ők is kellenek! Háborog lelked, mint haragvó tenger, s a felkorbácsolt tajtékok között nem leled önmagad, keresed a célt, mely üdvözít, mely felemel… Forog a Föld, s az óra körbejár, suttog a perc, változásra … Olvass tovább

Szólít a perc

Szólít a perc Szólít a perc, rajtad áll, mit teszel, itt az idő, most cselekedni kell! Vállalod sorsod, vagy még menekülsz, s a sötét mélységbe alámerülsz? Nem számít, mi volt, s merre tartasz, halld meg a hangot, hogy utat mutass, ne mástól várd, mit te sem teszel, nyisd meg a szíved, s emelkedj fel! Brátán … Olvass tovább

Négy testvér

Négy testvér Én vagyok a tűz, a tűz, előlem nem menekülsz! Lángra lobbantom szíved, hogy éghessen életed… Én vagyok a víz, a víz, átmosom a sejtjeid, csillapítom szomjadat, bennem találsz nyugalmat. Én vagyok a szél a szél, minden nesz rólam mesél, engedj áltat magadon, s elfújom a bánatod! Én vagyok a föld, a föld, gyökered … Olvass tovább

Régi

Régi Zizeg az erő, sistereg bennem, nem tudom mit kell, mit kell még tennem, mikortól merre és hogyan tovább, ha ez csak álom, s nem a valóság? Lángol a szívem, felforr a vérem, agyamban érzem a lüktetésed, tudom, hogy több kell, valami vár rám, magával ránt az elsöprő hullám. Lassan szétmállik az idő kerék, más … Olvass tovább

A vasaló

A vasaló A vasaló fürgén siklik a ruhán, kusza ráncocskák simulnak el nyomán, gőzölög, kanyarog, vígan fütyörész, hiszen semmi dolga, vezérli egy kéz. Boldogságot vezet a kis kacsóba, örömöt sistereg huncut kacagva, a vasalónő ettől táncra perdül, észre sem veszi, s a munka elkészül… Brátán Erzsébet

A leves fokozatai

A kiskamasz Zoli futva érkezett haza az iskolából. Lehajította a hátizsákját és egyenesen a konyhába rohant. – Hú! Finom illatokat érzek! Sütöttél palacsintát? Mi a kaja? – kérdezte az anyjától. – Bableves és palacsinta, de előbb mosd meg a kezed! – Farkaséhes vagyok! – jelentette és elrohant kezet mosni. A gázon lévő gőzölgő lábosról sebbel-lobbal … Olvass tovább

Feljön a Hold

Feljön a Hold Lenyugvó Nap nyomán, rám borul az éj, gyúl száz csillag lámpás mélykék függönyén, misztikus varázslat, sejtelmes erő kerít hatalmába, míg a Hold feljő’. Mosolyogva ébred ezüst oltárán, ásít, s körül kémlel égi udvarán, csillogó palástját magára ölti, éjszaka láz sálját nyakába köti. Misztikus varázslat, sejtelmes erő kerít hatalmába, míg a Hold feljő’, … Olvass tovább