Bujdosó Miklós Gábor Álompor Két kisdiák érkezett a könyvtárpulthoz. – Valami jó izgalmas krimit szeretnék! – mondta az egyik. – Én pedig különleges, állatos történeteket! – szólt a másik. Gyors segítség és némi válogatás után a kicsik boldogan bevonultak a gyereksarokba. A meleg, kényelmes párnák közt elhelyezkedve olvasni kezdtek. Pár perc múlva Juli néni körbejárt az állványok és … Olvass tovább
Munkából hazajövet vettem egy liter tejet, pár sóskiflit és csendben belopakodtam az otthonunkba, ahol kilencéves fiam épp aludt. Véletlenül becsapódott az ajtó mögöttem, és erre felébredt a nagyfiú. Ha már így történt, akkor azon nyomban elmesélte nekem, hogy mit álmodott. Tán kuszának tűnhet, amit mondott, mint ahogy az álmok általában meglepőek szoktak lenni. Igyekeztem mindent … Olvass tovább
Csak egy apró zaj volt. Egy furcsa puffanás. Vagy afféle. Gábor épp a kertben gereblyézett a budai kerület egyik csendes utcájában. 2023 esős novemberének első hideg hete volt és hétfő. Az időjósok záporokkal fenyegettek. Rádión, interneten adták tovább a hírt. Minden arra utalt, hogy a kis birtokosoknak hamar rendbe kell tenniük a kertjeiket, még az … Olvass tovább
Egyszer volt, hol nem volt a nagy Málnaerdőn innen, a Perec-szigeteken túl, épp a Csokoládéhegy tövében két pici falu: Bicefalva és Bócaföld. Hogy-hogy nem, ezen a különös vidéken együtt lakott a forróság és a rettentő fagy. Az izzó Bócaföldet a vidáman csörgedező Vanília-patak választotta el Bicefalvától, ahol minden jéghideg volt a szánkózók nagy örömére. A … Olvass tovább
Hajnal hull, a sötét égre döccen lágy, reppenő, boldog mosolyod. Ég áldja mind azt, akinek nincsen magánya és társban szomorog. Lassú gyászban ünnepel a gazdag. Gyásza lehet több a többinél? Arcodon egy új, vidám álarccal víg napod majd rögtön véget ér. Élet csörren, víg korcsmában ébred bús ember, egy lassú gyászoló. Az, aki már elment, … Olvass tovább
Épp felébredt, amikor megérezte a szagot. Furcsán elmosolyodott, visszadőlt. Nem zárta el a gázcsapot.
Úgy gondolom, úgy érzem rég, nem alszol még elég mélyen. Lelkedben él egy furcsa szép kép, egy nagy varázsló itt az éjben. A Csillagok, az Út, Te és a Szó. Így született meg a Mindenható. Majd egyszer eljön és Ő dönti el, ki aki élhet, vagy mennie kell. Majd itt lesz a Fény, hol élnünk … Olvass tovább
“Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteuk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslo és az ultosó bteuk a hölyeükn lneegyek! A tböbi bteu lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteut mgaát, hneam a szót eszgébéen.” Mesegyurma Mókanyelven. … Olvass tovább
Ma sem jön szó a számra. Nincs, ki szárnyat leljen lelkem udvarába, hogy azt, mit vágyok, merjem. Elköszönnék Tőled csendben. Lendülnék már, de megnémulok. A múltamba nézek. Hallgatok. Karolnálak, kérdeznélek, átölelnek égi lények, helyettem. Most bennem nagy türelemre, bölcseletre int az elme, s hogy hallgatok sok éneket, kipárnázzák lelkemet. A csend körbeleng magányomban idebent, s … Olvass tovább
Hétköznap van. Erős, büszke július. Még tart a gigantikus, ősi rend, de a párás, lusta fák között, honnan messzire elköltözött a vidám madárcsivitelés, gazdag aratás, áldásos vetés, – már ingatag a csend. Nyári bundáját tépi a földnek a gép! Zöld, sebes arca remeg. Homlokát ráncolja a nagy víz, medrében vadul hempereg, vagy álmos, csupasz hasát … Olvass tovább
Öreg meggyfa nem növekszik. Széllel ága nem kötekszik, és bölcsen hajlik, hogyha kell. Csak simít leveleivel szelíden. Gyümölcse már savany-édes. Ragacsos és cseppet mézes. Ahogy szedik késő estig, gyerek-kezet is megfestik színei. A domboldal ős lakója. Egy létra a támasztója. Sok göcsörtös, fényes ága, mint egy madár fáradt szárnya, integet. Többen jönnek, vödröt hoznak, öreg … Olvass tovább
Élt egyszer az álmokon innen és a csodákon túl egy feledékeny királyfi. A nép, kik között szívesen elvegyült, csak Felefinek nevezte, mert minden második szavát elfelejtette. Sőt! Amit neki mondtak, annak is csak a felére emlékezett, nagy bánatára az öreg Felemás királynak. Történt egyszer, hogy a Szomszéd ország és a Felemás királyság lakói összevesztek a … Olvass tovább
Egyszer egy angyal úgy döntött, hogy leszáll a Földre, kicsi gyermekként. Azt tervezte, hogy talál majd valami jó meleg fészket, ahol élvezheti az emberek társaságát, a világból összegyűjtött sok-sok fényt és örömöt. Tiszta gondolatait mind magával hozza, hogy megismertesse az öreg Föld lakóit új csodáival. Arra gondolt, hogy egészen csepp emberpalántaként újra megszületik és csak … Olvass tovább
– Hová lett a Béla? – kérdezte édesanyám, amikor házuk kertjében megszűnt a kopácsolás. Kimentem a teraszra és a mestert szólongattam. Így hívatta magát a kőműves, akire a külső falazat felújítását bíztuk. – Béla! – kiáltottam újra, majd kimentem a szőlősbe is, hátha ott találom. De nem! Visszatértem a szülői házhoz. Láttam, hogy a málló … Olvass tovább
Még naponta eszembe jutsz! Azt hiszem, így lesz örökre. Ahogy elmúlnak éveim, egyre több könnycsepp görög le. Még a só is tőled való, a cukor, a szó, a szemed. Oly furcsa a Mindenható, hogy elvette tőlem kezed. Már Téged ölelnek fények. Már megvilágítanak. Önzésem mélyén megbújva látom időm, hogy szalad. Te az almát választottad. Ettől … Olvass tovább
Érdekes történet volt! Nem is tudom, hogyan kezdjem el mesélni Nektek! Régen, még a szüleim idejében a régi bakterházaknál egymásnak köszönt ember és vonat. Akkoriban a sorompókat kézzel hajtották fel és a vagonok igazán fapadosak lettek barna, sárga-csíkos székeikkel. Mint az utazó darazsak, olybá tűntek színeik a figyelmes szemlélőnek. A fekete vaskályhák pedig minden vonat … Olvass tovább
Faluszéli kép. Öreg, kedves, szép. Kapu nyikorog. Recseg a tető. Egy galambetető égre lázad. Málló pókháló köti a házat. Kútkáva várja, hogy jöjjön párja, a gém, vödörrel feje tetején. Látogatóba érkezzen végre, hogy bebújjon gyöngytükrös vizébe. Görbe kémény füstölög magába. Torka kormos, füst a vacsorája. Rövidlátó ablak repedt üveggel. Faajtó moccan rozzant fakerettel. Harangszó ébred. … Olvass tovább
Egyszer volt, régen volt, a gyémánthegyeken innen és a gyöngyharmaton túl, ahol a csillagfürtök és jégvirágok együtt nyílnak, ott simult a hegy lábához néhány furcsa, régi faház, mélyen Játszóvölgy rejtekében. Lakói igen különös emberek voltak. Esténként az erdőkben kóboroltak és új, ismeretlen élményeket kerestek lent a völgyben, hogy napjaikat színessé tegyék fárasztó napi munkájuk után. … Olvass tovább
Borotválkozás közben vettem észre, ahogy megbújt a ráncok között. Egy pici heg. Egy apró, réges-régi emlék. Óvodás voltam és az udvaron játszottam a többiekkel. Labdáztunk. Hát igen. Akkor még volt magyar foci! Sőt, homokoztunk is. Érdekes, homok azóta is van. Az egyik kislány kergetett, mert elvettem a lapátját. Két színes masnija cikázott mögöttem, és amikor … Olvass tovább
Még óvodás voltam, de már azt hittem, mindent tudok az életről. Bátran be is mentem abba a szürke, nagy épületbe, ahonnan vidám gyerekzsivaj szűrődött ki. Igazából édesanyám vitt erre az első alkalomra, hogy hozzászokjak a sok új dologhoz. Így kérte a Dadus, és persze Klári néni, a kedvenc óvó nénink is. Milliónyi ismeretlen játék, tejbegríz … Olvass tovább