Ébredés: Tizennyolcadik történet: A robot

Talán élt egyszer, talán nem élt sohasem egy vénséges vén öregember, valahogy mégis szárnyra kélt egy mese, egy legenda egy bottal járó, alig látó öreg bácsikáról, aki jobbá akarta tenni a világot. Sokáig tanár volt az öreg úr, kicsiket tanított meg írni, olvasni, míg a nagyobbakat az irodalom szeretetére nevelt, a lelküket ápolta azzal, mert … Olvass tovább

Hulló levelek: Nyolcadik történet

Nem esett az eső, mégis olyan nyirkos, nedves szaga volt mindennek, mintha korábban leszakadt volna az ég alja. Súlya volt a levegőnek, a leereszkedő köd és a felszálló pára fátyolba zárta az erdőt. A víz ráült az utolsó erejükből kapaszkodó levelekre is, a meg-megerősödő szél olykor tépett belőlük egy marokkal, míg csak ketten maradtak az … Olvass tovább

A lovag: Hatodik történet: Erkély

Az alattuk lévő lakás sokáig üresen állt. Nem véletlen, hisz nem a legjobb környék volt. „Szegénynegyed”, ahogy mondani szokás. A keleti régió egyik legelveszettebb része, a városhatár menti betontömbökben gyűlt össze. Napi robot ipari parkokban, vagy kinek mi akadt. Szinte mindenki ingázott, a nem túl kedvező csatlakozások miatt a legtöbben korán keltek, hogy aztán későn … Olvass tovább

Volt egyszer: Ötödik történet: Az öreg ház

Az utolsó időkben csak így hívtam azt a kis lakot, ahol annak idején felnőttem. Pedig sudár volt az a ház még akkor is a hófehérre meszelt falaival, az ápolt udvarával, és a lombos fáival, amiket az idők folyamán együtt ültetett a család. Nem is értem miért neveztem így, hisz talán nem is a ház volt … Olvass tovább

Találkozások: Tizenegyedik történet: Enyhülés

Tocsogós, sáros volt a Karácsony, Gina számára még elviselhetetlenebbé téve az ünnepet. A válás után az anyjával maradt, a gyerektartással és az egy keresettel fenn tudták tartani a lakást. A lány utált ott lakni, úgy érezte, kicsi az a lyuk kettejüknek. Nem volt az mindig így, de miután a szülei szétmentek, a falak majd összenyomták. … Olvass tovább

Tükörben: Tizennyolcadik történet: Tükör

Ida a tükör előtt állt, és nézte, ahogy megöregedett az elmúlt év alatt. Ujjai közt cigarettát szorongatott. Füstje elhomályosította alakját, olyannak tűnt, mint korábban a sámánok, kik sűrű gomolyagok közt mesélték el a múltat vagy jövendőt. Ida most a múltba tekintett. Egy esztendeje még boldog volt, olyan, amilyen egy fiatal nő lehet, kire rátalált a … Olvass tovább

Fény és árnyék: Tizedik történet: Napkelte

Sosem volt az a kimozdulós fajta, talán épp azért vágyott akkoriban egy kis levegőváltozásra, kimozdulásra. Meg kellett törjön a jég! Valami mégis húzta vissza. Nagyon is tudta mi az, bár nem szívesen gondolt az iskolai évekre, a megszégyenítésekkel teli időszakra. Megülte a lelkét nagyon is, pedig semmi egyéb bűne nem volt, csupán az, hogy zárkózott … Olvass tovább

Első napom története: Negyedik történet: Mielőtt

Nem emlékszek pontosan, mert rég történt mindez, s az idő sokszor homályba bújtatja a múltat. Azt tudom csak, hogy jó volt odabent. Ezt már akkor is meg tudtam ítélni, pedig abban az időben még éppen csak, hogy éltem. Meleg volt, és én elégedetten úszkáltam, mint a halak. Élveztem, ahogy ringat a víz, ha kedvem volt … Olvass tovább

Hópehelytánc: Nyolcadik történet

Hópehelytánc Abban az évben korán behavazott. Túlontúl korán. Mintha csak gyermek lett volna, a férfit megbabonázta a látvány, elvarázsolták a hulló pelyhek. Hideg volt a föld, ő mégis azon feküdt, mintha nem is érezte volna a letaposott kéreg fagyos érintését. Oly szépek voltak azok a pelyhek, mintha gyöngyök hullottak volna az égből. Igen, mint ezernyi … Olvass tovább

Tollpihék: Negyedik történet

A lányka szeretett odakint kóborolni, a fák között bújócskázni, madárdalra táncolni, a csobogó patakból inni, állatokat lesni. Szerette a természetet, és szerette benne a fákat, a bokrokat, a virágokat, a madarakat, az állatokat. Szerette őket nagyon is. Apró, fodros ruhájában olyan volt, mint egy tündér, aki arra hivatott, hogy az erdőt járja, és mosolyával virágba … Olvass tovább

Csend és vihar: Kilencedik történet

Még kislány volt, alig hatéves, mégis úgy hitte, hogy mindent tud a világról. Napközben kiszökött az utcára, csatangolt, felfedezett, rosszalkodott, ha úgy esett neki jól. Az anyja óva intette; – vigyázz, lányom, mert bajod esik! De neki soha nem esett semmi baja. Szokták mondani, hogy csalánba nem üt a ménkű. S hát a kislány nem … Olvass tovább

Őszi levelek: Tizenegyedik történet: Az erdők alatt

Lágy volt az ének. Szinte csak érintette a leveleket, megborzolta a fák ágait, majd szökkent tovább. Ének volt valóban, vagy álom, látomás? Nem lehetett azt tudni, az ember csak ült behunyt szemmel, hallgatta azt, hallgatta a gurgulázó gyermek nevetését. S a gyermek nevetett gyöngyöző kacajjal. S nem csak nevetett, táncolt, tündökölt, örült az életnek, örült … Olvass tovább

Egy nyári nap: Harmadik történet: Az a régi nyár

Gyerek voltam még. A szüleim dolgoztak, így csak esténként értek rá pakolászni a dohos bőröndbe, ami addig unottan pislogott le ránk a szekrény tetejéről. Mígnem egy este apám lerántotta trónjáról, és megkezdődött a pakolással járó, napokig tartó huzavona. Nyaralni mentünk! Talán életemben először. Az izgalom majd szétvetett, de az idő lassan vánszorgott. Aztán egyszer mégis … Olvass tovább

Éjszaka: Tizenegyedik történet: Álomból felverve

A férfi örökké hajnalban kelt. A folytonosság és a koránkelés felőrölte, hiába fogadta már el régen azt, hogy “ez egy ilyen szakma”. A gyerek is apró volt még, nem aludta át az éjszakát, hiába kedveztek neki bármivel, minimum kétóránként felébredt. Az apának így alig maradt néhány kurta órája a pihenésre, de az sem igazi alvás … Olvass tovább

Pillanat: Nyolcadik történet: A mérleg nyelve

Feri bácsi egykedvű ember volt, ha tehette kerülte a bosszankodást, bár igazából nevetni sem nevetett sokat egész életében. A napjai ugyanúgy teltek. Hajnalban, mielőtt a Nap kélt volna, magától ébredt, megetette a lábasjószágot, majd kinyitotta a hodályajtót, és kieresztette a birkákat. Azokkal nem sok gond volt, elindultak a legelő felé, aztán, ha akkora fűbe ért … Olvass tovább

A szánkó

Artúr bácsi, az öreg asztalos, kétségbeesetten pillantott a sarokban heverő faanyagra. El sem tudta képzelni, hogy mikor lesz abból szánkó. Miután elhagyta a nyolcvanat, nem bízott már az erejében, a szeme sem olyan volt, mint régen, a mozdulatai is görcsössé torzultak, s bizony sokszor félrebicsaklottak, hogy aztán bosszús kárt tegyenek a finoman megmunkált fában. Persze, … Olvass tovább

Új remény: Harmadik történet: Tavaszra várva

A csupasz fák között messze ellát a szem. A hó felett virít a táj, nem marad titokban semmi. A lépéseket felveri a fagyos dara, nem nézi kit árul el; üldözőt vagy üldözöttet. Nem könnyű akkor senkinek. A fagy januárban harapott bele a húsba, hogy táncot járasson a csontokkal. A szél olykor végigsuhant a fülek mellett, … Olvass tovább

Karácsonyi történet: Negyedik történet: Ünnep

Kemény tél volt. Korán jött, aztán nem engedett. Tíz körömmel ragadt bele a mindennapokba a fagy és a hó. A nyáron felhalmozott fa jelentős része elkopott már, és hol volt még a tavasz! Hozzányúltak a félretett pénzhez, tűzrevaló kellett, ha azt akarták, hogy ne fagyjanak meg. “Szép kis ünnepünk lesz!” – gondolta a nő, miután … Olvass tovább

Halloween: Első történet: Odafent a hegyen

Egy ír legenda, JackO\’Lantern története nyomán Sam, aki még tízéves sem volt, mohó pillantásokkal nézte ikerbátyjait; Franket és Fredet, ahogyan a titkaikról sutyorogtak. A két nagyobb fiú rá is játszott a dologra, hevesen gesztikuláltak, olykor egy-egy szót hangosan megnyomtak, hogy mindvégig fenntartsák Sam érdeklődését. Tudták, hogy a kisöcs, nem véletlenül pakolászik a sarokban oly hosszasan, … Olvass tovább

Őszi nap: Negyedik történet: Őszi dráma

Végvári Ödön, vagy, ahogyan a faluban ismerték, Dönci bácsi, a kicsiny település utolsó utcájának legutolsó lakosa volt. Apró tanyáját nem adta volna a világ legkényelmesebb lakásáért sem, a több mint nyolc évtized alatt a lénye teljesen összeforrt az apró házzal, és az azt körülvevő ólakkal, tárolókkal, földekkel. Otthona volt az a hely, még ha utolsó … Olvass tovább