Ötletversek
Dióhéjban Pattan a héj, s múlik a Ma. Gyökereimet a mélység falja. Tehetetlenül Mocorog a sár. Giliszta kutat. Nyergében feszül. Kínzó e gondolat. Probléma Reccsen az ág. Fakopáncs vájja. Fészkét az ember rég fűrészre hányta.
Dióhéjban Pattan a héj, s múlik a Ma. Gyökereimet a mélység falja. Tehetetlenül Mocorog a sár. Giliszta kutat. Nyergében feszül. Kínzó e gondolat. Probléma Reccsen az ág. Fakopáncs vájja. Fészkét az ember rég fűrészre hányta.
Épp úgy süt a Nap és üt a falióra, fütyörésznek a madarak, s ropog a tűz a kályhában. Minden olyan, mint tegnap – csak veled nem ülhetek le egy baráti szóra. A véget nem érő komoly vitákat, könyvszagú szoba füstjében nem folytatjuk már soha. A sírok földje egyre tágabb, az élőké mérföldekkel szegényebb, hogy itt … Olvass tovább
Szürke kútnál sok a tündér, erejük száz emberben él. Hisz a mondák furcsaságok, falu szőtte hagyományok: Éltes juhász tévedt arra, vigyázott az apró nyájra. Ahogy kiért, álom tört rá, s lett a való – vad álommá. Mikor szeme nehézzé lett, a sok kis lény oda termett. Hogy segítsék az öreget, közelében egy tó fénylett. Fehér … Olvass tovább
Hányszor próbáltam elkerülni, ki néma hazugságait fülembe súgva kábított. Volt idő, mikor elhittem minden szavát, érdemjegyként: csak mélyebbre taszigált. Elnémítva, szennyébe fuldokolni hagyott. Mint süketnéma, bolyongok. Álmom és vágyam visz tovább. Nem marcangol, nem is szipolyoz. S hiába e zajongó tömeg, egyedül vagyok.
Az emberi élet, mint megannyi orvosi lelet: kibogozhatatlan kórtörténetek. Vajon az öröm még célunk lehet? 2021.01.08.
Köszönöm Uram az éjszaka csendjét, a susogó ágak zöldellő beszédét. Csöndes tanúja lehettem a végtelennek, volt, hogy megértettem igédet. Köszönöm a virágokat, a madarakat, a hegységeket, a folyókat. Testvérem lett a lélek, a könyved, köszönöm az oltalmazó menedéked. Köszönöm neked a helyet és az időt, hogy megismerhettem a Nőt. Köszönöm, hogy olykor engedtél vétkezni ellened, … Olvass tovább
Érzem magamban feltörő szerelmed, szívem, mint érzékeny műszer jelez földfelszínig, mint csiszolatlan ércet: érzékeim feléd hajolnak, szelíd gyűrődések repesztik. Simít az ujjam: érzi bőrödet még, prizmák közt siklik a fény: szemem szemed foglya, megvakítottál, s téged lát mindenben, s világomat – világod bűvkörébe fogja. Most csak csöndes szavakat mormol a lélek, s mint csiszolatlan gyémánt, … Olvass tovább
Advent első vasárnapján felgyulladt egy gyertya fénye, melegítse föl szívedet s szülessen meg benne a béke. Megkezdődött a nagy csodavárás, ahogy egykor Jézus születését várták: jósággal s bizalommal, jászolját tüstént körül állták. Szeretettel tárd karod s öleld át eme sárgolyót, kívánd azt, hogy minden ember meglelje magában a végtelen jót! 2020. 12. 7.
Dérre ébredtem. Ablakom még ki sem nyitotta álmos szemét, s a Csönd sem hagyta el a mélabús zenéjét. Örökös muzsikáját, melyet minden éjjel elkezd és folytat, míg a parányi ember ki nem üti kezéből gondos hegedűjét. Egy kósza résből a falon fény ömlik át kis vonalon. Körülöttem a fogasról lebegnek ruháim, mint rémisztő kísértetek. Árnyai … Olvass tovább
Tengernek szültek csak egy kósza vízcsepp lettem. Erdőnek reméltek, csak árva cédrusként meredtem. Sólyomnak hittek, és csak két szárnyként sínylek. Két szárny csupán, amely olykor meglebben. Fölszálltam s eltűntem magasan a kék végtelenben. 2020.11.12.
Csak nézem ezt a furcsa, ferde fát, mely keresztülível szirten át. Hogy lehet, hogy e lényt ne szeressem, hogy benne társam ne keressem. Már csöndes ága között az arany napot nem tartja, s madara is elhallgatott. Virága sincs már, sem édes gyümölcse, mégis ő az alkony szelíd bölcse. A szemlélő, ki oly esetlen, s végtelen … Olvass tovább
Kettesben a tükkörrel Aki voltam, oly messze már tőlem, s akivé válnék, az sincs közel. Olykor utolér, mellém lép, kézen fog s átölel. Biztatva suttogja: higgy, ne félj! Valahogy majd egymás mellett megleszünk, hiszen szívünk marad a régi, s ketten talán csak megőrizzük kivénhedt eszünk. 2020. 9. 18
Csak egy csöndes délután Ülj le mellém, s fogd meg a kezem! Hagyd, hogy benned merüljön el szemem. Nem kérdezek semmit, és most te se beszélj, hallgasd, ahogy a csend rólunk mesél. A mindennapok maró kínjai után, hadd, boruljon ránk néma talány. Nem kellenek a szavak, nagy tétovázás, csupán ez a csendes kézfogás. Úgy maradj … Olvass tovább
Kezem vajon megfognád… Kezem vajon megfognád ha majd eljutok hozzád s várnál gőzölgő kávéval suhogó zöld madárraj nászdalával vajon színezüst Holdat adnál mikor majd ott állok asztalodnál s napfény és hajad rőtje hull a hófehér terítékre mindörökre 2020.7.26
Vízió Csoszogok s motyogok, Mintha ébren volnék. Hunyorognak a csillagok, S fénylő fáklyaként a Hold ég. Elszaladnék messzire, Lennék inkább tüzes paripa! Ahol nincs velem semmi se, Semmi földi galiba. Üres lenne minden kert, Kietlen pusztaság a síkon; Lennék kóbor kutya, kivert, Verscsontomat koptatom. Elásnám, de minek? Nincs több féltett kincsem. Az éjjel oly hideg, … Olvass tovább
A gitár fájdalma A gitár is tud mély bánattal élni, neki is vannak fájó könnyei, mit nem lát az ember, csak hallani véli, mikor a mélabús dallam körüllengi. A gitárnak is van elhaló hangja, ő sem penget ki magából minden bánatot, mert túl nagy fájdalmában elpattan húrja, és százfelé hullnak a könnydarabok. 2020.6.9
Az átkozott háború (fantasy) Perzselő rétek haván egy gebe legelész, Néhány száz ember pusztult el, ennyi az egész. Most a zöldellő pusztán a csont oly fehér, Lovak hortyognak, s patkójuk csupa vér. Mint a zsinórok, a fákon a belek, Károgva száll a sötét hollósereg. A hegy belsejében temérdek a halott, Holt hadvezér őket már nem … Olvass tovább
Nem vagyok jobb… Nem vagyok jobb, mint bárki más, Csupán egy beteg kor bárdja, S vergődöm az ellentétek közt, De célomat nem találom soha. Egykori dicső eszmék fűtenek, S elnyom a tömegnek hatalmas árja: Bennem van a kornak erénye, S bennem van minden hazugsága. De olykor lázas éjszakákon Lehull előttem a lepel, Eszembe jut, jó … Olvass tovább
A csaholás véget ért (in memorian Tappancs) Kisgyermekek voltunk még mikor megjöttél, a nagy dobozból apró tested nem is látszott. S minden egyes zajtól félve remegtél, nem is láttunk mást csak tömzsi kobakod. Azután ahogy cseperedtünk, velünk nőttél te is, ugatásod így lett markánsabb, és kissé sem hamis. Az iskola végeztével, már szaladtunk is hozzád, … Olvass tovább
Tavaszváró Zöld ibolyalevélen Harmat – könnyek. Nehéz a sírás, Kacagni könnyebb. Derül az ég is, Örül a napsugárnak. Gyere szép Tavasz, Két karomba zárlak. 2020.2.26