csomor henriett

Visszatérő gondolataimban Végre itt van a nyár. Lekerül a kiskabát, helyette viselj színes szoknyát, vagy rövidnadrágot. Érezd a napnak meleget adó sugarait. A szél sem fújhat mindig haragosan. A fák zöld lombjai közt hűsölnek a madárkák. Fodros felhők pamacsként ülnek a tiszta kék égbolton. Mindenki beszélget az utca forgatagában. Kacagnak és sírnak a kisgyermekek, nekik … Olvass tovább

Legalább álmomban szeretnélek újra látni, de te ott sem jössz már felém. Megőrülök a hiányodtól, szívemet szétfeszíti a nehéz fájdalom. Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy elmentél. Sajnos onnan már nem jöhetsz vissza soha. Könnyeim gyakran hullanak az én Aranyszívűmért. Érzem, a lélek fonalon keresztül még fogod a kezemet. Én figyelek rád mindig, hinni szeretném, itt … Olvass tovább

Mindig te jársz az eszemben Egy perc alatt eszembe jut mérhetetlen bánatom. Bárhol vagyok, fájó könnyeim záporként hullnak arcomra. Azt, hogy mennyire hiányzol nekem mióta elmentél, csak én érezhetem, senki más. Sokszor aludni sem mertél, mert annyira féltél a haláltól. Az könyörtelenül, hirtelen magával ragadott egy kedd délelőtti napon. Vérzik a szívem érted, örök, lelki … Olvass tovább

Vannak napok, amikor semmi se jó. Csak rád gondolok egyfolytában, bolyongok és bolyongok, pedig tudom, egy éve lassan annak, hogy koporsódat dübörögve leengedték a sírgödörbe. Távolabb kerültél tőlem minden egyes lapátnyi fekete földdel, amely dörömbölve esett koporsód tetejére. Szívemben hordozlak, s könnyeim mindig hullanak érted. Kegyetlen a sors Barátom! A jó Isten nem tudta milyen … Olvass tovább

Színes rétekről Ablakom kitárom, tavasz friss levegőjével beengedem a vadvirágok illatát a színes rétekről. Hallom hűs vízű patakoknak moraját, ahogy szaladva utat vájnak maguknak a mederben. Ha eljön az este, csillagok ragyognak az égen. Erdő sötétjében, most kezdenek előjönni a vadak rejtekhelyükről. Az éj leple alatt vadak mennek le a patakra szomjukat oltani, szabadon járnak … Olvass tovább

Megint volt egy rongyos, fekete évem. Annyira marta lelkemet a kínzó fájdalom, mert örökre búcsúznom kellett az én drága lelki barátomtól. Nem figyeltem, csak érzékeltem az idő múlását. Negyvenkilencedik évemet eltiporta a bánat. Minden olyan kegyetlenül keserves lett, mintha beleragadtam volna a mocsárba. Olyan mély szomorúság ül rajtam. Visszatekerném az időt, nem azért, hogy fiatalabb … Olvass tovább

Köszönöm, hogy eszedbe jutottam tavasznak első hónapjában. Akkor van a nevemnek ünnepnapja, amikor a sok szép vadvirág nyílik a réten. A lágy szellő pedig a levegőben hozza a virágok friss illatát. Az erdei fák még álmukat alusszák, de már sárgán virul a fák között a kikerics, amelyet az édesanyám istenkásának nevez. Ezt az apró, szerény … Olvass tovább

Azt kérem tőletek, ne sírjatok ha olvassátok versemet. Nem kívánok egyebet így ötven felé. Arra kérem a jó Istent, ne éljem túl az én drága jó anyámat. Nélküle keserves lenne az életem. Nyugalom többé nem várna énreám. Féltem és szenvedtem már eleget, nélküle képtelen lennék elviselni a még rám váró életet. Megőrülnék a magányba, s … Olvass tovább

Lélekfonal Örök barátom emlékére Hiszem és érzem, itt vagy velem. Ugyanúgy fogom két kezedet a lélek útján. Számomra elviselhetetlen, hogy nem létezel már, szükségem van rád, mint amikor még éltél. Nem tudok nélküled lenni. Szomorú szívemnek és lelkemnek, verseid adnak némi vigaszt. Mindennap zokogva arra kérlek: álmomban hadd lássalak, hamár nem hallhatom többé bársonyos hangodat. … Olvass tovább

Keservesen turbékol a vadgerlice, mintha meghasadna kis szíve. Egymaga didereg a kopár ágon, hideg eső nehezíti árva sorsát. Ködfátyolban takaródzik az ég. Elmúlott már a hamis februári tavasz, amely virágba boruló fákat hagyott maga után, nem is sejtve, mekkora kárt okozott, kicsalta a rügyeket gyümölcsfákon. Jöhet még rájuk a fagy, és ismét elveszíthetjük a leendő … Olvass tovább

Az égő gyertyának gyönyörű a lángja. Szívet és lelket felmelegít a látványa. Fagyos, és zúzmarás fehér leple, takarta a fekete földet, februárnak második napján, gyertyaszentelő ünnepén. A hívők, gyertyáikat a templomba viszik megszentelni. Az est söthenyes homályában, templom körül a gyertyafényben, rózsafüzéres kezeiket összekulcsolva, imákat mormolnak a körmeneten. A gyertya végig elkíséri útjainkon ki, a … Olvass tovább

Én – Én vagyok. Gondjaimat és fájdalmaimat nem vállalhatod át. Lelki örömömbe, s bánatomba ne akarj betolakodni. Nem tudhatod milyen súllyal bír egyik is, másik is, mert csak az enyém. Vannak, és lesznek örökké tartó, mély szomorúságaim, amit képtelenség lenne kiölnöd belőlem. Mert ragaszkodom a lelki barátomért, s az elmúlott időkért. Ha jól ismernél, inkább … Olvass tovább

Mielőtt az ünnep kinyitja kapuját. Tudom az angyalok már közel járnak. Szétterítik fehér szárnyaikat, látatlanul hozzám bújnak, megértik zokogó, gyenge szívemből feltörő könnyeimet. Drága Vendi, elviselhetetlenül hiányzol nekem. Szívemnek minden szeretetével elhiszem, hogy most is velem vagy. Képzeletemben megölellek, s soha többé nem engedlek el. mert nélküled olyan keserves minden. Rám tör a félelem, hogy … Olvass tovább

Ember vagyok, ugyanolyan, mint te, aki annak ellenére, hogy tudod, épeszű vagyok mégis játszol a gondolattal, és rángatod a ruhám, mint egy bugyután, hogy vegyem le, érvényesüljön az akaratod. Bele sem gondolsz, mennyire rosszul esik. Arra nincs időd, hogy megismerjél, s eltűnődj rajta, én sem vagyok különb, mint te. Tudod, az élet kegyetlen, és nekem … Olvass tovább

Ha az eső nem csorogna állandóan a fejünkre, szép hosszú őszünk lehetne. Kint a szabadban sétáink alkalmával észrevehetnénk, hogy a fák lombkoronái ahogy összeértek, bölcsőt adtak a madárkáknak. Mostanra már színes ruháikat mind elkezdték lassan levetkőzni. Elmúlt a halottak napja is jó időben. A szél nem altatta el gyertyáink lángját hozzátartozóink sírján. A mostani ősz … Olvass tovább

Megrémít a jövő az egyedülléttől, a sok idegen embertől, az ismeretlen környezettől. Csupáncsak emlékeim maradnak majd sértetlenül enyémek. Szívem összeszorul, mintha valaki megmarkolná égetőn, úgy fáj. Nehezen veszem a levegőt, és elszorul a torkom, mintha mázsáskő nehezedne a szívemre. Nem félek az érzéstől, hisz én sem leszek már fiatalabb. Nem bánnám, ha egy csillagos éjszakán … Olvass tovább